Jó barát.
Azt mondod, céltalan bolyongás az élet,
Az idő elsöpör minden jót és szépet.
Jó barát, ne feledd, az élet mulandó,
De az emlék évek múltán sem halandó.
Ha már a mindennapok fénye kifakult,
Ha már a holnapod semmi újat nem nyújt,
Ne hagyd, hogy életed hasztalan elmúljon!
Ne hagyd, hogy sok ifjú ábrándod elhulljon!
Itt a nap, tenned kell, oly fénylő most az ég.
Álmaid valóra válhatnak tán, ma még.
Ne várj! Holnap tán már késő kezdeni.
Nézz előre! Akard a múltat feledni!
Vigyázz! Útelágazás, ne menj lépre!
Hiába tündököl, nem mind arany mégsem.
Legféltettebb kincsed a becsület legyen.
Megfizetni nem lehet azt semmivel sem.
Őrizd! Nincstelenül is szíved gazdag lesz.
Ne riasszon vissza se csend, se zúgó nesz!
Azt mondod, másabb vagy te, mint a többiek, Hogy a földön téged nem érthet senki sem.
Jó barát, nem virul senkinek a rózsa.
Dudva veszi körül, ha nincs, ki gondozza.
Próbáld megérteni, másnak is van gondja.
Mondj néhány vigasz szót, ha néked elmondja.
Ha bizalmát őrzöd, szomszédba nem viszed.
Neked is lesz kinek kiöntened szíved.
És segíts mindenkin, ki igaz szóval kér, Hívd fedeled alá, ki nincstelenül él.
Ha kell, oszd meg véle utolsó falatod.
Ha jót teszel, később még visszakaphatod.
Minden ember más, de egyben hasonló.
Szeretetre vágynak, nem elég egy jó szó.
Nevet, ha körötte öröm virágzik.
Nevet, ha a szívében bánat tanyázik.
Mikor világra jött, vidám volt és zsenge.
Mire útja elfogy, megfárad a teste.
Azt mondod, a mosoly álarc, más nem lehet.
Kiben bízhat a szív, abban sem, kit szeret?
Jó barát, fáj neked, könnyezni jólesik.
Hidd el, a megnyugvást mások is keresik.
Szerettél valakit, csalódtál ím, megint, De a nap és az ég biztatón rád tekint.
S ha lelked tajtékozó tengere tombol, sír, Józan ész legyen úr, mely végül partra bír, Törüld le könnyeid, és nevess! Csak nevess!
Ne lássa senki azt, hogy szíved mily sebes.
Indulj! Még nincs késő, a cél oly messze még, Mily nehéz a kezdet, Oly könnyű lesz a vég.
Lejárt a babonák, hiedelmek kora,
Én mégis állítom: Van még ma is csoda.
Nem, nem hókusz-pókusz. Egyszerű jelenség.
Meglátni e csodát, Sólyomszem sem elég.
Érzés kell, őszinte, szerető érzés kell, Csak a szív tapinthat rá, egyszerű érzéssel.
Jó barát, ne csüggedj, az úton menni kell!
Egyedül is menni, küzdeni, tenni kell!
Elsőnek indulni, megállni nem szabad,
Mert aki megáll, a cél előtt lemarad.
Van bánat, mit a szív szótlanul elvisel, Boldogtalanság, mit nem oszthat senkivel.
S van, mikor felkiált, erőt kér az útra, Szörnyű terhet cipel, eldobni nem tudja.
Hinni kell! Bízni kell! Türelemmel várni!
Mindenre van gyógyír, csak meg kell találni.
Szeretettel tekints a világban széjjel!
Meglásd, szebb lesz minden, szétfoszlik az éjjel.
Egy föld van, s ez a föld mindnyájunk otthona, Legyen az akárki, minden ember hona.
Egy nap van, s ez a nap mindnyájunk tűzhelye, Fényt ad, és meleget a világban szerte.
S ez az ég, mely fölénk borítja légtelen Kendőjét. Ott bujkál múlt, jövő és jelen.
