Jozefinje voltam Napóleonnak
Jozefinje voltam Napóleonnak,
Csontujjai közt bíbelődtek peregtek a holtak.
Nem hadvezért, zsarnokot láttam,
Hét fényévnyi galaktikában. Láttam a vért,
Nem rózsafal volt, szétfolyt rubin,
A talaj kortyolt s kínjában az ég csillagot köpött.
Súlyos volt az éj. Egy hajó kikötött lecövekelt:
Nem az ő hajója. Napok katonái ugráltak le róla, évek katonái
Erőszakoltak hogy frigid frigyünkre írjam meg
E trón-dalt, kiközösített költőlánya a honnak:
Jozefinje voltam Napóleonnak.
Láttam a császárt. Evett és aludt,
Maradék lábán nem viselt sarut
Haján Krónosz dalát zúgták a múltak, láttam Bonapartét
A nyomorultat. Naponta négy deci töményt megivott,
Pálinka volt a fény, dacommal higított meggybor volt:
A hajnal patkánnyal teli, ma is nem a dalt csak ezt vedeli.
S most, hogy halottakkal terhes még a tenger
Most hogy élni próbál mégegyszer az ember
Meg asszonya is, a kis Jozefin pórusait tajték hímezi meg a kín:
Most hogy veresége is - vereségem -
Nem mondhatja ki többé - feleségem, -
Mert Waterloonál minden elveszett, bennem dögöket nyaldosnak legyek.
Láttam a lelkét mezítelenül. Kérlelt szeretsz-é
Szemében - téboly - ült, körötte föld is
Konyakot vedel tán, s teknősbékákat idomít az Elbán és kijelentem
Elevenen, holtan, Napóleonnak Jozefinje voltam.
Bennem domborodtak a sok kedves hantok, halál szól belőlem
S fogom még a lantot, s makacsul égve újra kijelentem legyen bár földdel egyenlő
A testem: Jozefinje voltam Napóleonnak. Láttam a császárt
A tébolyultat holtak vérében fürdő elborultat
Nem hajítom el azért sem a tollat, - maradok-. Napóleonok, Nérók átka
Üres szóbeszéd s ki sem kiáltja nem mondja ki száj
Bár haldokoltam - tegnap - Napóleon Jozefinje voltam...
