Juci főszerepben
(Részlet a "Cserfes Csitri" című regényből.)
Hirdetésemre szombaton délelőtt jelentkezett telefonon egy úr.
Van olyan hangszere, amilyenre vágyom, és az ára is megfelel
számomra, pusztán csak annyi a gond, hogy hétfőn el kéne utaznom
a térkép szélére. Megörültem a hírnek. Lányos zavaromban úgy
ítéltem, mivel hétfőn tanítási szünet lesz - a pedagógusok
tartanak értekezletet -, Gyöngyivel megyünk autóval. Miután
szétbontottuk a vonalat, közöltem a jó hírt a kétharmaddal, azon
nyomban legallyaztak. A tanári értekezlet nem a pedagógusoknak
jelent szabadnapot, hanem a diákoknak. Mehetek egyedül, és persze
vonattal. Bekapcsoltam a számítógépet, leültem mellé szomorkodni.
Délután újabb telefon, a kellemes hangú Júlia kétségbeesett
hangon adta elő, neki dolgoznia kell hétfőn. Mivel mi nyugdíjasok
vagyunk, nem lehetne nálunk csintalan gyermeke aznap? "Már miért
ne?" - villant át az agyamon. Rózsikát boldogíthatja a prücsök,
míg én átszelem hosszában az országot. Hallottam, a bájos hölgy
szívéről talajt ért a nagy kő. Gondoltam, könnyítek bánatomon,
elmeséltem neki, mekkora csapás ért. Sok éve, hogy utoljára
vonaton ültem, akkor is utáltam.
- Juci nagy lány, elmehetne veled. Igaz, vonatot csak képről
látott még.
- Gyermeked olyan, mint nyáron az aranyló nap sugarai.
- Szétszórt, de te értesz a nyelvén.
- Ebben ne legyél biztos, kedves Giulietta. Mindenesetre
megpróbálhatjuk. Imádom a kihívásokat.
Visszahívtam Sándor urat, megtárgyalni az újabb stratégiát. Mivel
külterületen laknak, várni fog bennünket a VW-nel a
vasútállomásnál. Nem ismerjük egymást, ezért jobb, ha ő a
kocsiban várakozik, mert egyszerűbb egy piros autót megtalálnunk,
mint két ismeretlen alakot felfedezni a tömegben.
Juci egy hét múlva nyolc éves lesz. A piros színt ismeri, autót
látott már, ebből nem lehet gond. Ettől függetlenül, ha azt
mondom, a vasárnapomat szorongással töltöttem, messze nem
fektettem írásba a teljes igazságot. Rózsika és Gyöngyike,
okosabbnak látták kerülni a társaságomat.
Hétfőn hajnalban megjelent nálunk anya és lánya, valamint egy
méretes sportszatyor. Februárban nagy a zima, elkel a melegruha a
tanyán, meg aztán ki tudja, Juci mivel koszolja össze napközben a
ruháját, legalább át tudom öltöztetni. Semmi rosszat nem
mondhatok Júliára. Aranyos teremtés. Ennél a kijelentésénél mégis
gondolatban inkább az anyukájával foglalkoztam, akit nem ismerek.
- Anyu, nem vagyok tehetetlen. Tudok egyedül öltözködni.
- Ne járassad a szádat! Tegnap is kirohantál pizsamában kutyázni.
- Volt a lábamon papucs.
- Ebből elég. Pusziljátok meg egymást, aztán indulunk, mert
Gyöngyinek a pályaudvarról vissza kell érni az értekezletre
időben!
*
Elfoglaltuk helyünket egy meglehetősen üres kocsiban. Ablak mellé
ültettem, gondolván arra, majd útközben előadást tart nekem,
miket lát a tájból. Kötött sapkája a zsebembe került. Alternatív
választás két rossz közül.
- Gyöngyi nénin se volt sapka, meg neked sincsen, pedig rövid a
hajad. Megpróbálom kinyitni az ablakot, és kidobom a fenébe.
- Igen, de mi lesz, ha megfázol?
- Otthon maradok. Legalább nem kell suliba mennem.
Voltam valaha iskolás. Értettem a törpe nyelvén, sapkáját
magamhoz vettem.
- Képzeld el, Ági mondta, irigyli tőlem a szép, hosszú hajamat.
- Te pedig azt képzeld el, hogy elindult a vonat!
Némileg megnyugodtam. Lehet, hogy elkószál, de leszállni nem fog,
ha megy a vonat.
- Júúújj, Mikuli, baj lesz. Látom, jön a néni és kéri a jegyeket,
nekünk meg nincsen.
- Beeee, neked van, csak nekem nincs, mert Gyöngyi néni tegnap
vett neked. Ha engem leszállítanak, mondd meg a bácsinak, aki
várni fog, hogy így jártam!
Öt hónapja ismerjük egymást, de ilyennek eddig nem láttam.
Elkezdett keservesen sírni. Ezek szerint ennek a kislánynak szíve
is van, nem csak akarata. Mellé ültem, és vigasztaltam. Szipogva
mondta:
- Megmondom a néninek, ne szállítson le téged, mert nem látsz, és
akkor, hogy találsz haza.
- Biztos találkoznék egy másik ilyen jószívű kislánnyal, és ő
hazakísérne.
- De én azt nem akarom.
- Ne sírjál, jöhet a kalauz néni, mert nekem nem kell jegyet
vennem. Aki ilyen idős, az jegy nélkül utazik.
- Ez bizti?!
- Igen.
- Akkor kérek egy zsepit!
Megtörölte az arcát, kifújta az orrát, és illedelmesen
megköszönve visszaadta a használt zsebkendőt.
- Bocsika, most jut eszembe, nekem is van a zsebemben. A többiek
is odamennek, ahova mi?
- Fogalmam nincs. Kérdezd meg tőlük, ha annyira érdekel!
Több se kellett. Úgy hatott rá a javaslatom, mint csatalóra az
ágyúszó. A kocsi másik végében ültek páran, odaszaladt.
Azt még hallottam, hogy a kalauznővel közli, neki van jegye,
nekem pedig nem kell, mert öreg vagyok, de az ő jegye nálam van.
Percekig vártam, mire visszajött hozzám.
- Képzeld el, Mikuli, odamentem, és éppen malackodtak. Úgy
csináltak a szájukkal, ahogy én Levivel soha nem csinálnám.
- Csókolóztak?
- Aha! Rendes voltam, megvártam, hogy abbahagyják, akkor
kérdeztem meg tőlük. Valami Veszprémet mondtak.
- Ne kiabálj, mert meghallják!
- Azok a hülyék? Csak szerelmeskedni tudnak.
- Jucikám, a srác nagyobb, mint én? Mert akkor inkább menjünk át
másik kocsiba!
- A néni, aki kezelte a jegyet, átment a másik kocsiba.
Megnézhetem, hogy kell azt csinálni?
- Isten ments, hogy egyedül elkószáljál! Ha annyira érdekel,
kérem a kezedet, és együtt átmegyünk!
Nem töprengett döntés előtt. Úgy belejött a mászkálásba, hogy
három kocsin is végigmentünk. Az átjárókban fázott a hideg
huzattól, de nem szegte kedvét. Ezzel szemben pechemre szembe
jött velünk egy árus, aki a szegény utasok komfortérzetét volt
hivatott javítani. Juci, nem mint vevő, hanem kérőként vette fel
a fickóval a társalgás fonalát.
- Légy szi', adj nekem egy üdítőt!
- Van pénzed?
- Honnan lenne, hiszen suliba járok.
- Kérj a nagypapádtól!
- Hogy kérjek, mikor tavaly meghalt? Ő nem a nagypapám, hanem egy
bácsi, akivel itt a vonaton találkoztam. Szomjas vagyok, adjál
már egy üdítőt!
- Ha nincs pénz, nincs üdítő.
- Te nem olyan cukros bácsi vagy, aki az erdőbe csábítja a
kislányokat? Akarod, hogy sikítsak?!
Társalgásuk kezdetén két lépést hátráltam, mivel azonban Juci
túlzottan belejött az alkudozásba, kénytelen voltam közbelépni.
Mosolyogva fizettem ki az üdítő árát. A srác pedig
megkönnyebbült. Nem volt kétségem affelől, a kiscsaj ingyen is
kiharcolta volna magának. Nem ismerem a felmenőit, fogalmam
nincs, kire ütött, de van egy érzésem, felnőttként az anyjára
fog, ha Júlia nem képes féken tartani a lányát.
- Kaptam az anyutól pénzt, csak minek költsem el, ha nem muszáj,
nem igaz?
Alighanem olvasott az ábrázatomról, mert közölte:
- Nagyon kell pisilni. Láttam, hol van a klotyó. Te addig itt
üljél le, mindjárt jövök!
Kezembe nyomta az üdítőjét, és elszaladt. A három órás út alatt
ötször kért engedélyt pisilésre. Ebből kétszer kerültem
kellemetlen helyzetbe. Egyik alkalommal mire visszajött,
elfoglalta egy srác az ablaknál az ülőhelyét. Csitri megállt
mellettem, szemben a sráccal.
- Menj innen, ez az én helyem! Nem hallod? Mit bámulsz? Tetszem
neked? Ne várd meg, hogy apukám felhúzza magát, mert akkor lesz
csihi-puhi!
Világéletemben a nevetést tudtam legnehezebben visszatartani. De
hát egy apuka, akinek a lányát meg kell védeni, nem röhögheti
szét magát. Tény, a srác felkelt, és átment. Nem egy másik
ülésre, hanem másik kocsiba. Azt persze nem tudom, Juci milyen
szemekkel ösztönözte távozásra.
- Menj a francba, te hülye colos!
- Szoktál verekedni, Juci?
- Azt nem, de ha feldühítenek, akkor rúgok.
- Hány éves lehetett a csávó?
- A bambaképű? Szerintem bukott nyolcadikos. Azért voltam bátor,
mert tudtam, ha nekem jön, megvédesz tőle. Különben én is
megvédenélek, elvégre haverok vagyunk.
Pár perc múlva érkezésünk volt, és jól sejtettem, Juci még
utoljára meglátogatta a toalettet. Kimentem vele a peronra. Három
gyárkémény ontotta magából a cigarettafüstöt. A törpe meg is
jegyezte:
- Akkora füst van, hogy nem látok.
- Én sem, de megmutatom az ajtót, ha nem találod.
Kezdett lassítani a szerelvény. Bekopogtam.
- Juci, gyere, le kell szállni!
- Mindjárt, csak felhúzom a bugyimat meg a nacimat.
Kitört a kaján röhögés a peronon. Amenra sikerült leugranunk a
lépcsőn, azonnal indult a vonat. Úgy tűnt, füleimmel észlelve,
csak ketten szálltunk le.
*
- Nem engedem el a kezedet, mert szeleburdi vagy, és még alámégy
a vonatnak.
- Én megyek alá, mikor te vagy, aki nem látsz? Lecsúszik a
nadrágom, annyira siettettél.
Júlia előrelátó volt, hogy küldött ruhákat velünk. Még célba sem
értünk, máris igazgathattam a naciját a kisasszonynak. Míg én
zipzáraztam és gomboltam, addig próbáltam tájékozódni általa.
- Jucikám, hol van itt ház?
- Velünk szemben.
- Oda kell bemennünk.
- De izgi, átmászunk a kerítésen, mert az út túloldalán van.
- A sínek mellett kell az állomásépületnek lennie.
- Az kicsit odébb van.
Kézen fogtam, és elindultunk. Bementünk az épületbe, szemben
pedig kimentünk az utcára.
- Csillagom, nézzed, hol áll egy piros autó!
- Olyan, mint a tiétek?
- Igen, olyan.
- Van pár autó, de egyik sem olyan, mint a tiétek.
- Megőrülök, nincs piros autó?
- Piros az van, csak másmilyen.
Szerencsémre Sándor úr átlátta a helyzetet. Kiszállt a kocsiból,
és elindult felénk, de akkor már a törpe is kapcsolt. Úgy
döntöttem, én is hátra ülök, nehogy útközben támadjon valami
halaszthatatlan ötlete, és kihasználja a pillanatot, amikor
valamiért megáll a kocsi. Tudtam, külterületen lakik az úr a
családjával, legalább negyed órát kell autóznunk, majd addig
alaposan kikérdezem a hangszerrel kapcsolatban. Ám pillanatokon
belül kiderült, a szükségtelen harmadik vagyok a társaságban.
Erre szoktam jókedvemben mondani: "Ember tervez, az isten ..."
Cserfeske segítségével megtudtam, van felesége Sándor úrnak,
szeretnének gyereket, de még nincs. Két kutyájuk és két macskájuk
van. Az egyik macskának Kormi a neve.
- De jó, hogy két kutyátok van, nekünk csak egy, és Flokinak
hívják.
- Vannak baromfik is.
- Nálunk is vannak olyanok a suliban.
- Csirkét tartotok az iskolában?
- Nem csirke, hanem barom. Mikulinak már meséltem, Gábor is egy
barom, mert mindig verekszik.
- A barom és a baromfi nem ugyanaz.
- Jól van, tudom, csak vicceltem.
- Ki az a Mikuli és ki a Gábor?
- Bocsánat, hogy közbeszólok! Mikuli én vagyok, mert a feleségem
úgy szokott titulálni. Juci a fejébe vette, ő is a feleségem akar
lenni. Higgye el, jobb, ha pár évig halogatják az utódkérdést!
- Juci aranyos, és szép kislány.
- Erzsi néni is szokta mondani, milyen szép és aranyos vagyok,
csak az ördögök rosszak, de azt nem tudom, miért teszi mindig
hozzá. Sándor, neked szép feleséged van?
- A bácsinak nem a keresztneve Sándor.
- Te is Sándor urat mondtál, Mikuli.
- Engem Sándor Gyuri bácsinak hívnak.
- Hihihi! Tudod, mi jutott eszembe? Gyurka, kell-e kutya, hurka?
- A nevekkel nem szabad csúfolódni, Jucikám.
- Akkor nekem miért mondják, hogy duci-Juci?
- Azok buták, akik így csúfolnak téged, ráadásul nem is vagy
duci.
- Gyuri, él még a nagypapád? Az enyém meghalt.
- Cserfeske, itt a pont. Tedd magadat takarékra! A bácsi neked se
nem Sándor, se nem Gyuri.
- Takarékra? Anyu szokta mondani, amikor főzi a gázon a levest,
és közben beül a klotyóra, hogy tegyem takarékra a tűzhelyet.
- Megérkeztünk, kiszállunk.
Mivel Sándor úr egyenesen behajtott az udvarukba, Juci otthon
érezte magát. Kiugrott az autóból, és irány a ház. Miután a
házigazda segítségével én is bejutottam, az első mondat, ami
megütötte valahonnan a fülemet:
- Majdnem a vonaton maradtunk, mert nem tudtam begombolni gyorsan
a nadrágomat.
A hölgy, aki reagált rá, valószínű a nehezebben oldódó fajtából
való, mert csak annyit hallottam:
- Igeeen?!
Mindig imádtam a bemutatkozásokat. Ennél jobban csak az ismerősök
közti találkozásnál a nyálas puszikat. A hölgy elnézésemet kérte.
Éppen mosogatott, kissé nedves volt a felém nyújtott keze.
Viszont kivételesen megértettem a nevét: Sándorné. Téli ancungból
történt kicsomagolódásunk után Jucit hátrahagyva a konyhában, mi
átmentünk, egy kissé dohos levegőjű szobába. Nem panaszkodhatok,
mert Sándor úr igencsak kényelmes fotelba ültetett, aztán hozta a
harmonikát, amiért jöttünk. Miből gondolta, hogy két karfa között
fogom tudni használni, arról fogalmam nincs. Felálltam, és
kezdtem járatni ujjaimat a billentyűkön, de egyik fülem a távolba
figyelt.
- Nekem tetszik a Szilvi név. Anyukámnak a kolléganője is Szilvi.
De az az igazság, otthon csúnyákat szokott rá mondani, mert
minden héten másik pasija van. Mit főzöl?
A lényeget nem hallottam, mert csukódott a konyhaajtó. A
"megkímélt, kiváló állapotú hangszer," ami a hirdetésben
szerepelt, nem fedte a valóságot. Külsőleg jó, de belül a torka
véres. Vagy tíz éve történt, meglátogattunk egy ismerős
házaspárt, akik picit távol laknak tőlünk. Poharazgatás közben
derült ki, a másik szobában van egy remek páncéltőkés zongorájuk,
szeretnék, ha játszanék rajta. Sajnos rendelkezem némi
tapasztalattal, milyen belső állapotban szoktak lenni ezek a
szobabútorként funkcionáló zongorák. Kérdésemre közölték,
ránézésre nincs lehangolódva, mert a húrokon semmi nem látszik.
Megmozgattam pár futammal a klaviatúrán az ujjaimat, majd
közöltem, legközelebb hozok szerszámokat, és felhangolom.
- Nagyon elgondolkodott. Nem tetszik a hangszer?
- Nézze, Sándor úr, nem köntörfalazok. A basszus rész elmegy, de
jobb oldalon négy hang hamis, ezen felül az egyik váltó csak
félállásba csúszik el a kórusok felett, ezért eltompul a hangsor,
bár valószínűbb, hogy a filcezés nem tapad eléggé. Ismerve a
javítási költségeket, vagy 50 rugót erre még rákölthetnék, a nem
túl alacsony vételár felett.
Közben kivágódott az imént becsukódott ajtó, és Juci berohant a
szobába hozzánk.
- Mikuli, szereted a rántott csirkét?
- Nem szeretem.
Az adott szituációban nem mondhattam mást.
- Szilvinek mondtam, hogy éhes vagyok, és megbeszéltük, kapunk
ebédet.
Megnéztem az órámat.
- Szilvi néni aranyos, de mondd meg neki, sietnünk kell, mert
lekéssük a vonatot!
- Segítek neki. Itt úgy mondják a hokedlira, hogy stoki. Kérte,
hozzak egy kalán zsírt a vindőből, a kamrából, én meg először nem
értettem a dolgot.
- Csitri, nehogy összemaszatoljad magadat!
Nem tudom, mi volt ebben a mondatomban humoros, de tény, Sándor
úr elnevette magát.
- Szép ez az izé. Fehér. Majd megtanítasz rajta játszani, mint a
zongorán?
- Ez harmonika, te szeleburdi. Dicsekedhetsz Gyuri bácsinak. Öt
hónap alatt annyira megtanultál zongorázni, hogy négy kézzel
játsszuk a szamárindulót!
Magamban hálás voltam a törpének. Oldotta megjelenésével a kínos
szituációt. Természetesen az üzlet nem jött létre. Attól a
perctől kezdve Juci játszotta a főszerepet. Sándor úr megmutatta
neki a gazdaságukat. Kiderült, disznókat is tartanak. Juci pedig
minden állatot meg akart simogatni, és folyamatosan
kérdezősködött. Közben még egyszer átnéztem a hangszert, majd a
háziasszonnyal társalogtam. Idegeskedtem, hogy nem érjük el a
vonatot. Szilvike tálalt, én azonban tartottam fogadalmamat, és
csak süteményt fogadtam el. Orrommal is észrevettem, indulás
előtt Jucinak át kell öltöznie. Ez azonban maradt ebéd utánra,
nehogy a tiszta ruháját leegye. Muris volt, ahogy a háziak
körülugrálták. Nekem kávét kért, amit elfogadtam. Ebéd után -
mese nincs alapon - bementünk a szobába, hogy átöltözzön. Aranyos
volt, mert közölte:
- Gyuri, te menjél ki, előtted nem vetkőzök le!
- Mikuli benn maradhat?
Fantasztikus, ez a csaj meghülyítette a komoly Sándor urat is.
- Mikuli a haverom, és az anyu is egyszer átöltözött előtte.
Ezt nem tudtam, de rémlik, mikor történhetett. Megállj Júlia,
hozlak én még téged zavarba!
