Judit
(Részlet a "Liácska" című regényből.)
Ülök a nappaliban a kényelmes fotelomban, egy képre téved a
tekintetem. Teljes női alakot ábrázoló kép a zongorán. Nem azért
a zongorán, mert sok költő megénekelte, az ilyen képeknek a
zongorán van a helyük, hanem mert neki tényleg ott van a helye.
Felállok, kezembe veszem, gyönyörködöm a szőke hajában, a kék
szemeiben, a törékeny, nőies alakjában.
*
Emlékszem, március volt, nagyon hideg. Unokanővérem megbízott,
érdeklődjek a kisfia egészségi állapota után. Ferike négy hónapos
volt, agyhártyagyulladással került a megyei kórházba. Szülei
idült alkoholisták, akik a pici gyereket rendszeresen kitették az
erkélyre, hogy ott aludjon a kocsijában. Megfázott, bekerült a
megyei kórház gyermekosztályára. Az én feladatom volt, hogy
érdeklődjek a kezelőorvosától a hogyléte felől.
*
- Csókolom a kezét, hölgyem. P. Gy. vagyok, keresném F. J.
doktornőt!
- F. J. doktor vagyok, parancsoljon!
*
Érdeklődtem Ferike felől, megértettem a választ, mikor
meghallottam eddig is komoly, de most kissé elcsukló hangodat.
Kiestél a szerepedből, mert te sem tudtad feldolgozni még.
Félórával azelőtt állapítottad meg: a négyhónapos Ferike
befejezte rövid földi pályafutását. Kocsiba ültettem a szülőket,
robogtunk a kórházba.
Én akkor, ennek a szerencsétlenségnek kapcsán ismertem meg a
fiatal doktornőt. Azon nem volt mit csodálkoznom, hogy első
látásra megtetszett a komoly, csinos Judit. Ami külön nagy
hatással volt rám, hogy eljöttél Ferike temetésére is, együtt
sírtál a hozzátartozókkal.
Évekig leveleztünk és telefonálgattunk, mígnem eldöntötted,
feladod a vidéki karrieredet, és Pestre költözöl. Lakást vettél,
sikerült megfelelő munkahelyet találnod. Ettől kezdve felfelé
ívelt kettőnk közös élete. Nem éltünk együtt, mert évekig úgy
gondoltuk, szükségünk van arra, hogy időközönként
visszavonulhassunk az otthonunk magányába. Emlékszel arra a
szigeti éjszakára? Te már nem emlékezhetsz, de bennem mindhalálig
élni fog az emléke. Tudom, most megfednél, milyen buta gondolat
jutott az eszembe. Elvittelek táncolni, mert éppen Judit nap
volt. Te tiltakoztál ellene, azt mondtad, nem is tudsz táncolni,
de különben is szégyenled magad. Lehet, hogy könyvből tanultad,
de csodálatos volt a keringő. Hidd el, mindenki úgy látta: ez a
nő világéletében mindig táncolt. Én tudom, hogy akkor először, de
ezt csak én tudtam. A doktornő huszonnyolc évesen nekem
ajándékozta az ártatlanságát. Ezt is csak én tudtam. Emlékszel?
Azon az éjszakán megkérdezted, szeretlek-e. Én nevettem, és azt
mondtam: erre most nem válaszolok. Nem is válaszoltam, de te
érezted: minden porcikámban benne vagy. Azóta is bennem élsz, de
akkor megfogadtam neked: soha nem fogom mondani, hogy
"szeretlek." Most büszkének kellene lennem magamra, mert
betartottam a fogadalmamat. Sokat jártunk kirándulni, mert te
tudtad: az egészséges élethez sok mozgásra van szüksége a
szervezetnek. Merjem bevallani ennyi év után, hogy nem sikerült
megkedveltetned velem a természetet? De most is az orromban érzem
az őszi erdő illatát. Emlékszel, évek múlva hogy készültünk az
esküvőnkre? Mi megterveztük a közös életünket. Mikor már
mindenünk megvolt, csak akkor jelentkeztünk be az
anyakönyvvezetőnél. Esténként ábrándoztunk a Nílusi hajóútról. A
legtermészetesebb volt számomra, hogy az esküvőnk napja éppen
július 30-ra lett kitűzve. Előző hétvégére sikerült lemondanod a
kórházi ügyeletedet, lementél az anyukádhoz, hogy még utoljára
láthassa az anyuci a boldog menyasszonyt.
*
- Tessék, Pamach lakás!
- Szia Manci, a Győzőt keresem!
- Szia Erzsi. Adom a Győzőt, de miért sírsz?
- Ne haragudjál, adjad gyorsan!
- Győző! Judit anyukája keres!
*
Anyukád akkor nem tudta elmondani, hogy nem te voltál a vétkes,
hanem az a részeg teherautósofőr, aki nem adta meg az elsőbbséget
neked, és oldalról belerohant a kocsidba. Már majdnem a
szüleidnél voltál, mikor bekövetkezett a visszavonhatatlan
tragédia. Nem láthattalak, mert annyira szétroncsolódott a
tested, hogy azt javasolták, jobb, ha nem nézlek meg. Sokan
voltunk a temetésen, mert eljöttek a régi kollégáid is.
*
Nyolc év telt el azóta, én még mindig nem tudtam feldolgozni
magamban.
"Dr. Füredi Judit
1962-1996
Élt 34 évet, nyugodjék békében!"
2004. Okt. 11.
Ma lennél 42 éves. A gyertyát már meggyújtottam, mert én a
születésnapodra, nem a halálodra szeretnék emlékezni. Tudom,
fentről azóta is figyelemmel kíséred az életemet, és hiszem:
találkozni fogunk még.