Kaktuszok, és piramisok
Az este háborúról meséltetek,
sárgás ködfalak omlottak le bennem,
éreztem én, hogy el kellene mennem,
de azt mondtátok volna, könnyen élek.
Hát háborúval álmodtam az éjjel:
őrjöngtek bennem halott denevérek,
és tankok dübörögtek a szívemre,
reggelre bombák robbantak fel benne,
Mert ébredésem is sziréna-ének,
s ma háborúról mégis én mesélek.
Pedig nem voltam még részes e bűnben,
nem temettem hőst, és gyilkost se szültem,
s a békére még nem dobtam követ,
piramisok csúcsait szerettem,
de embert ölni sosem támadt kedvem.
Kiszakadt eszméknek kaktusz koronáját
fejemre önvédelemből, ha vettem,
szűk éveimben keveset hazudtam,
s ha kutak mélyén kövekre nőttem,
tavirózsa is lett volna belőlem.
Egymás mellé sok buta rímet róttam,
de tüskéimet csak homokra szórtam,
s nem adtam el tegnapi énemet.
Még gyökereim mélyen földbe marnak,
s fölöttem az Ensz-béli nagyhatalmak
győzik, hogy holnap mire ébredek.
kócos szél leng a piramis felett,
és kaktuszkoszorúmat elvetettem,
álmomban láttam azt, akit szerettem,
és amint rátaláltam, béke lett.
