Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Kari

Igen Tisztelt Nagyérdemű!

Röviden az előzményekről:
Mindenki éli a maga megszokott, már-már unalmas életét, amikor Borika ki bírja találni, hogy kiselőadás keretében felvázolja az idei karácsony megorganizálását.
Beosztja az adventet, egy igazi nagy családi karácsony érdekében.
Workshopokat szervez a családnak, amin ÉÉN legföljebb skype-on vehetek részt, testi adottságaim miatt, de az írott anyagot mindig előre kézhez kapom, hogy legalább ÉÉN felkészülhessek.
Alaphangulat:
Még nincs kari feeling, de átlagosan jó.
Egyik talcsi elején este, amikor Anyuka megérkezik Borikához, mondjuk úgy vagy 13.-án, pénteken:
Kis viháncolás után közli, hogy kirúgták, és 20.-ától már nincs is munkahelye.
Jókedv az ablakban, családi siru-miru indul.
Na, de egye kutya a bánatot, jöjjön a kincstári optimizmus.
A következő pénteken már nyoma sincs a nehézségeknek, ezért aztán '20.-án nem is jönnek le, hogy az otthoniaktól érzelmesen el tudjanak búcsúzni.
Erre Villám Gézához hasonló tempóban beiratkozom egy tömeges KÁOSZ-ba, a Hobby rádióban.
21.-én reggel, már azt is tudom, hogy majd csak délután fele érkezik a kis csapat, mert aztatat a tegnapi picsogós búcsút ki is kell pihizni.
Meg aztán azt is ki kell aludni, hogy a kis indiánok dörömbölnek a fejekben, amiket e miatt meg kellett erősíteni pántokkal kívűlről, a kijutás ellen.
Ezeket az acélpántokat persze kicsit túl kellett húzni, nehogy idő előtt lecsússzanak.
Állok elébe.
Már azt is tudjuk, hogy Anna éjszakás lévén, hajnali fél 6-ig dolgozik, majd átsétál a Délibe, és ha el nem alszik, akkor adecember '22.-ei 7:25-össel el is indul lefelé.
Ebéd nix, mert nem vetettem elő a fagyiból, és azt a fajta zsákbamacskát meg nem szívelem, amikor véletlenül egy adag Mircitápot veszek elő ebédre.
Nem baj, állítólag már 2-re itt lesznek.
Kééépzeld!
Meglepetés szerűen itt is lettek.
Hát bepakoltak.
Mondjuk, úgy vagy 40 perc alatt.
Hárman.
Abból a pici Puntóból.
Az is igaz, hogy durván 80 négyzetméteren egyetlen talpalattnyi hely sem maradt a csomagoktól.
Azt persze már jóó előre megbeszéltük, hogy senki senkit nem ajándékoz meg.
Úgyhogy sorba jöttek a telók, miszerint senkit, csak az Anyát.
Meg Ő se senkit, csak az ikrákokat.
Meg végülis mindenki, mindenkit, de csak a legnagyobb titokban.
Meglepi lesz!
Jelszóval.
Aztán meg mindenki az ÉÉN szobámba akarja eldugni a többiek elől az ajándékait.
Győztem kitalálni a dugihelyeket, hogy mindenkié úgy kerüljön elhelyezésre, hogy még csak ne is láásák meg a többit.
Még a dugi páleszem is veszélybe került, pedig annak már bevett helye van.
Na, csak hogy szavam ne felejtsem, térjünk vissza a kipakolás utáni riadalomra.
Mindenki egységesen, az Anyuka által még csütörtökön elkészített ültetett káposztára vadászna, éhség csökkentési célzattal.
S a szomorú való?
Kata félig sírva, de mindenképpen elcsukló hangon közli, hogy:
- Itt nincs.
ÉÉN meg megmertem kérdezni:
-Csak nem otthonhagytátok?
Ilyet többet nem teszek.
Ezek egyszerre hárman akarták kitépni az összes maradék hajamat, de nem sikerült, mert tegnap borotváltam le, nullás géppel.
Hihihi!
Aztán Ágnes asszonyban felsejlik walami.
- Szerintem kint van, az anyós ülés alatt.
Borika, és Kata indián üvöltéses, kék villogós rendőri szirénás hangviharban rontanak ki.
Ott aztán elkezdik tépni a távirányítós, kilincs nélküli kertkaput.
ÉÉN, meg szerényen röhögök, és mikor épp visszafordulnának, kissé csüggedten, hirtelen gondolattól vezérelten kinyitom a kaput.
A következő ok a csüggedésre, amikor rájönnek, hogy az előbb sikerült akkurátusan bezárni a Punto ajtait.
Halálhörgés szerű hangokat hallatnak, amikor Anyuka megjegyzi:
- Az anyós ülés felölit nyitva felejtettem.
Üdvrivalgás, és:
- Meggg vaaan!
felkiáltás.
Anyuka felteszi melegedni a kápit, és fél óra múlva, amikorra az otthonról hozott dolgok már a helyükre kerültek, neki láttunk ebédelni.
4 óra után a csapat neki indult a marcali Tecsónak, egy gyenge időmérő futamra.
8-ra haza is értek.
Bepakolás, vacsora, majd pihike, böfike, társas, és forralt borozás.
10 óra körül, hírt kaptunk Annáról, miszerint már most dög álmos, úgyhogy a vonaton majd félóránként hivogassuk, nehogy elaludjon.
Legyen.
Ezek után éjjel fél 2-kor felriadok, mert azért még ÉÉN se vagyok víztorony, hogy mindent fejbe tartsak.
Kikászálódok a fajanszra, kiteszem a teát, majd vissza, és hívás.
Elsőre kinyonja, és többet nem is jelentkezik.
Fél 4-kor újra hívom, de már föl sem veszi, csak kicsöng, és kicsöng, és kicsöng, amire megunom, és leteszem.
2 perc múlva hív.
Már alig él szegényem, úgyhogy pár percig szóval tartom, majd végre megint kér egy olasz pár, kocsit.
Letesszük.
Fél 6-kor már mesmeg csörög, hogy még leszerelnek, mert a Máté is éjszakás volt, aztán legkésőbb 6-kor neki lendülnek a távnak.
OK.
De ki az a többes szám?
jön a válasz:
- Hát a Máté levisz engem, hogy el ne aludjak a vonaton.
Hurrááá!
Tör ki belőlem.
Már fél 8-kor itt lesztek!
Meg az is fontos, hogy tulajdonképpen Máté erőszakot követett el magán, avval a tettével, hogy bár gyűlöl mindenféle családi összeröffenést, ezért is dolgozik minden családi ünnepen, és mégis itt lesz körünkben, persze, csak az Anna kegyeiért.
Ági mindjárt ki is ugrott az ágyból, hogy nagyhirtelen kitakarítson, felmosson, az ablakokat lemossa, meszeljen egy kicsit, hogy fehérebbek legyenek a falak,elkészíthesse a villás reggelit, amit azon melegében fog prezentálni az ifjú párnak.
Na, mondok, ennek máá fele se tréfli,sebtében fel is tárcsáztam az érintetteket.
- Hol vagytok?
- Kápolnásnyék.
- Mi vaaaaan???
Most kéne Fenyvesnél lejönnötök!
- Oké. Jó. De még Érden zabáltunk egy brutális Gyrost.
Majd érkezünk.
Na Anyukát lerángatom a csillárról, amit épp takarított, és végre, egy elmeorvos megnyugtató mosolyával orcámon, elmesélem neki a pillanatnyi harci helyzetet.
Nem mondhatnám, hogy nagyon megnyugodott volna.
Közben Borika felriad a nagy mozgásra.
Miután előkerül a klotyóról, reggelire feltálaljuk Neki a pillanatnyi helyzetet.
Halvány mosollyal ajkain visszavonul még pihizni picinyét.
Az ifjú pár fél 9-körül befut.
Ági már tolná a reggelit, de a fiatalok hangosan tiltakoznak.
Ollan hangosan, hogy a maradék csemete is előkerül.
Gyors puszi-puszi, aztán, mondjuk úgy vagy 8 perc múlva megint kettesben maradok a kedvesemmel.
Miután kikacagtuk magunkat, hogy mégis mit vártunk, Ági már öltözik, és indul vissza Marcsellóba, pótolni a hiányzó alapanyagokat.
Mielőtt kilépett volna a házból, Kata utána kiabált, hogy:
- Anyaaa! ÉÉÉN is jövök!
Anya várt.
Kata meg olyan rohamtempóban készült el, mint jómagam a legszebb katona időmben.
Elmentek.
Bori előkúszott, mint Aljas kúszóbab, és kijelentette, hogy:
- Na végre!
Kérdezem, hogy ez most akkor mi?
Mire meg is tudom, hogy most Ő akar a konyha főnök lenni, de az Anyával nem megy.
Hihihi!
És lőn.
Tényleg neki áll az Ő indiai kajájának, amit ÉÉN szerényen csak Indián lecsónak csúfolok azóta is.
Sajnos a recepicét még nem tudom prezentálni, mert a nagy sürgés-forgásban elfelejtettem lekarcolni.
Az egésznek a trükkje, hogy kell készíteni valami igen-igen ízletes szószt, aminek az alapja paradicsom, ebbe kell bele főzni a kápia paprikát, az egészet ráönteni egy kevéske currys rízsre, és még amíg forró, rádobálni egy nagy kupac feta sajtot.
Az eredmény egészen tökéletes.
Nekem a paradics szósz, és a pritamin miatt erősen hajaz egy jól fűszerezett rizses lecsóra.
Közben megérkeznek a kirándulók.
Anyuka sikítva véleményezi az ellene elkövetett trónfosztást, majd belenyugszik a megváltoztathatatlanba.
Így ér minket az ebéd.
Persze, az éjjeles műszak még mindig javában húzza a lóbőrt.
Máté, egészen hangosan is néha.
Anyuka bedobja a : "mamárnemvezetek" szlogent, ami annyit tesz, hogy aktivizáljam magam, és dűtsek Neki is valami nemesebb nedűt.
Előzmény.
Még december elején felfedeztem, hogy egy jó ismerősnek van pár féle házi pálesze.
Konkrétan?
Mintegy 13 féle.
Ne kérdezzétek, hogy milyen.
Lehet, hogy egyszerűbb lenne felsorolni, amilyen nincs Neki.
A pillanatnyi aktujális éppen a birs bambi volt.
Töltöttem.
Koccoltunk.
Elkezdődött.
Na most még a délelőtt folyamán ági kapott Emilkével egy adatlapot, amit egy osztrák álláshírdetésre elküldött önéletírására küldtek Neki, válaszként.
Első lányos zavarában még azt átallotta mondani, hogy majd az ünnepek után puccba vágja.
Amikor hárman támadtunk rá, hogy:
- Most azonnal!
- Ki tudja? Még jó is lehet.
Ettől megszeppenve, azonnal kitöltötte, és vissza is küldte.
Aztán édes négyesben beburkoltuk az indián lecsót.
Délután megérkezett a komám.
Mármint a kaja kómám.
Persze Anyuka is követte példámat, összefeküdt a komájával.
A gyerekek, mármint Kata, és Borika, elmentek sétálni, és jól megnézték a Balatont.
Megvolt.
Később, amikor felriadtunk, előkerült az éjszakás műszak is.
Ők nem vadásztak az indián lecsóra, cserébe lecsaptak az ültetett kápira.
Este Máté, mint a sanyarú sorsú munkásosztály képviselője elindult Bugyipestre, hogy 22 órakor fel tudja venni a munkát.
A család még vacsizott valami rízs fasírtot, tele minden jóval.
Mármint zöldségekkel, amit ugyibár ÉÉN nem díjazok annyira.
De nem ezért tiltakoztam leginkább, hanem mert úgy éreztem, hogy ha most vacsizok, akkor már újévig egy falatot se tudnék letolni.
Reggel korán felriadtam.
ÉÉN keltem elsőként, 9 óra után.
Jesszusom!
Elkésünk!
De honnan is?
Márminthogy persze sehonnan.
De mi ez a motoszkálás?
Jaj!
Mircike éhen fog halni.
Nyomi-nyomi a konyhába.
És a megdöbbentő felismerés!
Ágnes már 7 óta dolgozik, és mint ollan Ő lordságát is feltankolta.
Egy bőséges reggelit ÉÉN is igényeltem.
5 tojásból lágytojgel.
Néhány 100 vajaspirítóssal.
Közben erősen fogyott az a pár kilónyi aprósüti, amit Ági még a Bécsin készített.
Ezek között találtam pozsonyi kiflit, mákosat, és szilvalekvárosat, meg vanili kranclit, persze az baracklekivel volt töltve.
Mellesleg előkerült néhány rúd bááájgli is.
Ezek ugyan boltiak voltak, de valami hihetetlenül finomak.
Mondjuk a gesztenyés nekem kicsit fullasztó volt, de a gyerekek meg ezt imádták, a kedvenc mákosom nem is kicsit volt miskolci hegy, de azért csak bepofáztam, az aszaltszilvás viszont egészen különleges volt.
Persze a főnökasszonynak ez csúszott a legjobban.
Majd néhány órás küzdelem után a már előre kialkudott rizottó helyett, ebédre végre, hosszú idő után egy derekas marhahúsleveske készült.
A rizottóval mindösszesen annyi volt a bajom, hogy ebédre rízs, vacsira rízs, és másnap ebédre máá mesmeg rizsa...
Hát nem kínai vagyok, hanem csak vak!
Erre felajánlották, hogy legyen helyette tojásos nokedli.
ÉÉN meg már megint visszamertem kérdezni, hogy:
- ÉÉÉS húúúst már soha nem eszünk?
Ismét próbálkozás hajtépéssel.
De az tegnap óta sem nőtt még elég hosszúra.
Szóval, a vastag leveske már önmagában is elegendő lett volna, de a főtt hús mellé még készült egy kis hamis vadas is, a leves zöldségből.
Persze, a leveskébe belefőzött negyedkiló gomba nagy része a tányérokba került, de mondjuk úgy vagy 10 dkg-t a vadasba tettük, megbolondítás céljából.
Ebbe sűlyesztettük el a felszeletelt marhaságot, és nagy hirtelen megkörítettük két tepsi zsemlegombóccal.
Ebéd utáni nasiként meg előkerült a még októberben eltett birsalmasajt.
Megint emberhalál, kómailag.
Este a fiatalság megint elindult sétálni, de még a kertkapuig se jutottak, amikor elkezdett esni az eső.
Így inkább visszajöttek, és társasoztunk.
A játék neve: Idővonal.
Ezt azért szeretem, mert ebbe részt tudok venni.
A játék annyi, hogy egy virtuális vonal mentén ki kell rakni az eseményeket, dátumuk szerint sorban.
Kezdődik a föld létre jöttével, és tart a 20. század végéig.
Persze ott az elején még könnyű, de a 18.-19. században már nagyon sűrű a program, tehát vagy napra pontosan tudod a választ, nem úgy, mint mi, vagy besaccolod két már lerakott időpont közé.
Eredetileg 5 lapot kap mindenki, és ha rossz helyre pakol, akkor újat kell húzni, ha viszont a helyére került a lap, akkor nem kell húzni, és így már csak 4 lappal kell bírkózni.
És így tovább.
Akinek elfogyott mind az 5 lapja, az nyert.
Mondjuk az esetek 80%-ában ÉÉN.
Höhöhö!
Csalni persze nem ér.
Ezt azért mondom, mert amíg ÉÉN szigorúan fejből játszhatok, addig az ifjúság használni próbálja az okos telóját, ahol meg 1 perc alatt megtalálja a pontos választ.
Innentől naponta lement 3-4 játszma.
És akkor még kimaradt a nap legfontosabb híre, ami már igazi karácsonyi örömmel töltötte el az egész csacsika családot.
Ágnes telója felsírt, majd hallottuk, hogy Anyuka németül brekeg valamit.
Mint egy 5 perc múlva megjelent körünkben, és vigyorogva, mint egy tollseprű, közölte, hogy január harmadikára várják az új munka helyén, pofavizitre.
Szerintem, szerénytelenül kijelenthetem, hogy ez volt az év híre.
Méltó befejezése ennek a gonosz évnek.
Volt is öröm, derekasan.
Egy pillanat alatt fogyott el az a fél litykó birs pálesz.
Másnap felvirradt a nagy nap.
December '24.-e, karácsony előestéje.
Végre megint arra ébredtünk, hogy Anyuka már dohog kicsit.
Aztán megkezdődött az estig tartó veszekedés.
Persze, mindenki csak kicsit haragudott Walakire, aki éppen mindig valaki más volt.
Közben először a reggelin vesztünk össze, aztán a sorrenden, hogy kié legyen az első szelet melegszecsa, pedig csak egy tök közönséges vajaspirítós, sonka, reszelt trapista típusú torony került a régi jófajta NDK kivehető ajtós grillbe, majd a kávén, hogy kiébe mi kerüljön, pedig csak ketten ittuk olyan Apa formán, amibe volt kakaó, fahaj, habtejszín, tojgel likőr, és sztracsi fagyi, majd a munka megosztáson, hogy ki, mit készítsen el, és vgül a bevásárlás került terítékre.
Mármint, hogy ki menjen Anyukával, és ki maradjon Apukával.
Mire lenyugodtak a kedélyek, már 11 óra lett.
Az ugyibár elég egyértelmű volt, hogy nekem maradni kellett, aztán meg a Kata volt a leglustább, tehát Ő is maradt.
Meg is kaptam a feladatot, hogy tekerjem meg azt a kevéske majommézet.
Alig 12 tojgelből, 1 litykó olajból, 1 litykó tajfellel, meg a hozzá illő fűszerekkel, amik álltak a szokásos frissen őrölt tarka borsból, sóból, cukorból, egy citromból, egy tubus mustárból, és vagy két és fél deci fehérborból...
Még akkor is majd egy óra volt szép, habosra kikeverni, ha géppel csináltam is.
Minde közben Kata kifőzött 1 kg száraz tésztát,meg egyebeket is előkészített a már hagyományos salikhoz.
Mondjuk, beáztatta a lencsét, legyalulta a lila kápit, vagy éppen meghámozta azt a 6 db gránátalmát, esetleg ide számíthatjuk, hogy feltett főni pár 10 tojgelt, és vagy 3 kg kolompárt.
Amikor a vásározók megérkeztek, mi kivonultunk a konyhából, átadva ezzel a terepet a dolgozó plebsznek, és elvonultunk a szobámba, beüzemelni a vadonat diktafonomat.
Ebédre a csajok összedobtak egy tál kukoricakrém leveskét, és egy adag borsos tokányt, dödöllével.
Emellett persze elkészült az a legalább 8 féle sali is, amit még felsorolni is nehéz.
Konkrétan, ha jól emlékszem, akkor volt ott currys tésztasali, gránátalmás török sali, márványsajtos lilakáposzta, lencse sali, tabáni sali, az a reszelt főtt tojásból, reszelt főtt kolompárból,reszelt füstölt sajtból, csíkozott sonkából, és majonézből kikevert hihetetlen fínom massza, akkor a titkos receptű halsaláta, még a Dőzs cafe-ból, volt ott hagyományos majonézes kolompár sali, meg tojás sali,és még ki tudja hány féle izé-bizéke.
Jaj!
Ki ne felejtsem a jó öreg kaszinó tojást, vagy az est fénypontjának kikiáltott tormás sonka tekercset, francia sali ágyon.
Hát azért ehhez kevés lett volna az idő, ha mindenki áldozatául esik az ebéd utáni kaja kómának.
ÉÉN kivontam magam a munkából, mondván, hogy dolgozzanak, akik rászorulnak.
Hihihi!
Közben akik kiszorultak a konyhából, azaz Anna, és bori, nekiálltak, és az adventi vasárnapokon hand made elkészített díszekkel feldíszítették a mű fenyőt.
A mű annyira szép lett, hogy Áginak is csak egyetlen kifogása lehetett, hogy azt a kurva vörös csillagot azonnal vakarják le a csúcsdísz helyéről.
Látszik, hogy baloldali érzelmű a család, csak a gyerekeknek már nincsenek emlékeik azokból az időkből, amikor a Parlamentben felállított ország fájának a csúcsdísze volt vörös csillag.
Mondjuk, akkor még a kupolán is egy ordenáré csillag vigyorgott.
Azt már Anyuka sem vette észre, hogy szaloncukor nem is került fel a fára.
Ezt a feledékenységét Borika később úgy magyarázta, hogy nem illik a kompozícióba.
Majd, úgy 5 óra felé eccer csak aztat hallom, hogy nem hallom a családi zsivajt.
Hát persze.
Mindennelelkészültek, megterítettek, és csöndben várták a Jézuskát.
Nem vettem magamra.
Nálunk ugyanis 6-kor szokott csöngetni a Jézuska, és nem álmában, de nem is picit.
Addig Jézuska, azaz Jómagam rádiót hallgatott, és most éppen őszibarack páleszt tolt.
Amikor azt mondta az órám, hogy: "Six hour, PM", akkor vad indián üvöltés helyett, karácsonyi csengő hanng kíséretében megjelentem a nappaliban, bízva a többiek jelenlétében.
De ezek, annyira mélyen aludtak, hogy senki sem moccant.
Erre a macskától tanult szabályzat szerint, először csak halkan csengettem, aztán kicsit erősebben ráztam a kolompot, majd végül a Kalocsai nagy templom fő harangját is megszégyenítő erővel csilingeltem, hogy végre rám is figyeljenek.
Mármint a Jézuska rám.
Ez mintegy fél órát vett igénybe.
Ezek után, a felriadt család, mint megbolydult méhkaptár rohant egyöntetűen az ÉÉN szobámba.
ÉÉN meg csak akkor szóltam, hogy nem kell rohanni, amikor már úgyis feltorlódtak az ajtómban, mint jégtáblák a Bunán zajláskor.
Merthogy elkövettem ellenük azt a turpisságot, hogy az összes zacsit, dobozt, és minden egyes számomra fölösleges cuccost kicipeltem az amúgy gömbölyded karácsonyfa hozzám legközelebb fekvő sarkához.
Na ez legalább egy teljes képzavar volt, de remélem érthetőre sikerült.
Innen már a szokásos röpködés a föld fölött, öröm adni, öröm kapni, siruzás, majd kitört a permanens zabálás, ami este 10-ig tartott.
Az első kajaroham után megint társas, közben a legkülönbözőbb zenék, forralt borozás, és minden, ami arról nyílik.
Mindez eltartott majd éjfélig, amikor is kapta magát a kis család, és éjféli mise helyett neki estek az ágyaknak, és beindult a versenyhorkolás.
Másnap, '25.-én, Borika már hajnalok hajnalán felriadt, és készült a 7:52-kor induló vonathoz.
Ilyenkor A lyány haza utazik, mert a majdnem Anyósánál van jelenésük ebédre, majd estére megérkeznek Lacussal.
Ez egy kicsit csendesebb nap.
Ilyenkor leginkább a maradék evésre koncentrálunk, hogy Mamát kíméljük.
Ezért nem is kértem mást, mint egy kevéske grízkocka leveskét, ami nem tévesztendő össze a gríz galuskával, ami húsleves alapú.
Ez úgy műkszik, hogy végy 1 tojást, késhegynyi sóval verd föl, és kever bele annyi búzadarát, amennyit felvesz ahhoz, hogy egy keményebb nokedli tésztához hasonlítson az állaga.
A leveses fazék aljára tégy kis zsiradékot, majd ha az már forró, tedd bele a tésztát, és kézzel lapogasd el, kb 1 centi vastagságúra.
Ha az egyik fele már jó barnára pirult, akkor fordítsd meg, és a másik oldalát is pirítsd barnára.
Ekkor vedd ki, és a maradék zsíradékból készíts egy hagyományos köménymag leveskét.
Részemről szoktam tenni bele még két ujjnyi gulyáskrémet, és bele szoktam főzni még egy TV paprikát is.
Ha a leveske átrottyant, akkor tegyük bele az addigra kihűlt, és felkockult gríz lepénykét is.
Ezzel legalább fél órát kell még főzni, hogy a grízkockák megpuhuljanak.
Nagyon fínom, és egyszerű leveske.
Erre a kiccsajok is rákezdtek, hogy hiszen a vadászkápi is olyan gyorsan megvan.
- Tudod Anya!
- Az, amit Apa talált a Tuti receptekvől.
Szóval az, amikor a laskára vágott hagymát, és a legyalult fehérkáposztát besózod egy-két órára,a zsíron megpirítod a füstölt kolbi karikákat, majd a kicsavart káposztát rádobod, és megdínszteled, sóval, frissen őrölt tarka borssal, köménymaggal fűszerezed, ésfedő alatt mondjuk úgy vagy 1 órácska alatt puhára párolod, majd 1 nagy pohár tejföllel átrottyantod.
Esetleg utána kell fűszerezni kicsit.
Na abból kérünk a leveske után.
Hát jól megkíméltük a Mamát.
De nem is a Mama lett volna, ha vacsira nem süt ki vagy 20-25 kefíres lángost.
A lángoshoz még mindig maradt egy tonnányi saláta.
Ezeket a lángosokra kenve, igen laktató vacsi volt.
Mire ezeket is megúntuk, addigra megérkeztek a fiatalok, és Ők is bezabáltak belőle.
Lacus hozott magával pár liter saját készítésű törkölyt, és egy demizson borocskát is, amiket Veres bácsi készített, az Alsóörsi tanyáján.
Az Öreg küldött még pár szál házi füstölt kolbit is, amit a legutóbbi öléskotr csinált, még meg fele-fele arányban a rózsaszínűből, és a feketéből.
Bitang jó volt az is.
De ezt már csak 26.-án reggelire kóstoltuk meg.
Könnyű kis reggelit terveztünk, hiszen egy korai ebéd után Anna már ült is a vonatra, hogy este 10-kor már ott strázsálhasson a Trafik nevű becsület sűlyesztő előt, taxizni.
Tehát Anyuka hozott friss kiflit, zsömlét, igazi vajat, és a kolbász mellé még került kevéske aszaltszilvás sonka, pici mangalica szalonna, és még borjú májas is.
A gyomor könnyítése végett paprika, paradicsom, pár szál újhagyma, és egy kelgyó ubi is.
Ja, és meg ne feledkezzünk az időpontokról sem.
10-kor ébredtünk...
Ezt a gyenge reggelit is lenyomtuk a szokásos kávéval.
Aztán megint karácsonyoztunk, mostmár a Lacus javára.
Meg is koccoltuk Őket, először azzal a tojáslikőrrel, amit még Borikátol kaptunk karira, amit Ő maga kreált nekem.
Zseniálisan tökéletesre sikeredett, eredeti Bourbon vaníliával, és alkoholnak meg a Havanna Club fehér rumból.
Bődületesen ízlett mindenkinek, és el is határoztam, hogy ezt a nemes italt tényleg nem érdemes elrontani a kávécskámmal.
Aztán toltunk rá még kis Veres bácsi féle törkölyt is, de az nem volt igazán iható.
Kapart, mint a legszarabb vegyes pálesz, dög erős volt, tán 52 fokos is, és egyáltalán nem kínálta magát.
Mire mindezt mind kivégeztük, már dél volt.
Korai ebéd?
Vagy neeem?
Szerencsére a lazac hamar megsül, ám de a szilvásgombóc leves?
Úgyhogy azonnal felugrott a tűzre a nudlinak való.
Az aszalt szilva is viszonylag hamar elkészült, az alaplé igen jóra sikerült a tuti recept alapján, és Ági nagyon rutinosan gyúrta meg a gombóckákat, és a maradék tésztából vagy 1000 darab nudlit is.
A gombóckákat kellett a levesbe főzni, majd az egészet meghinteni pirított zsemlemorzsikával, és már lehetett is tálalni.
A lazac szeleteket meg kicsit befűszerezték a csajok, egyenként alufóliába rakták, és úgy be a sütőbe, 20 percre.
A többiek párolt brokkolival ették, ÉÉN meg egy kis maradék kolompárpürével.
Mire végeztünk a levessel, addigra már a lazac is átsült.
Hát már megint sikerült püffedtre zabálni magam.
Már alig vártam, hogy Anna a 15:52-kor induló csühöshöz kimenjen az állomásra, és elinduljon Bugyipest felé.
Aztán jött a szokásos komám.
Együtt aludtunk.
Ébredés után a már jól bevált társasozás, Duma parti, forralt borozás, pálesz, és maradék zabálás.
Brutális pusztításunk után Ági szerényen megjegyezte, hogy:
- És még mindíg nem látszik a fogyás...
Na ekkor jött el az ideje, hogy mindenből amiből volt még maradék, 1-1 adagot lefagyasszon nekem, a jövőre tekintettel.
27.-én reggel már alig-alig éltünk.
Csak nyomokban pislákolt bennünk az éhség, de tudtuk, hogy ki kell tartani a végsőkig, mert aztán egy teljes évi koplalás vár ránk.
Höhöhö!
Szóval reggelire jöhetett az a bizonyos NDK szecsa, a kávécskával,
Ebédre Mama még sebtiben összekapott egy sűlt paradicsom levest, még mindig a tuti receptekből, második fogásként meg jöhetett egy almás-hagymás sült karaj, pürével.
Kis böfike után már csak a vőlegénytorta maradt, ami a Lacus kedvence, és Ági csak Neki csinálta.
Azért jutott nekünk is.
Ekkor jutott Lacus eszébe, hogy Anutája küldött még egy aszalt sárgabarackos bájglit is, ami méretre pont kétszer akkora volt, mint a gyári, de a tésztája pont ugyan annyi, a többi volt a barack.
Azéé eztet mááá csak inkább bámultuk, mint kóstultuk.
Egy szeletkét 5-be vágtunk, hogy mindegyikünk megkóstolja.
A többi rám várt, de már csak később...
A gyerekek úgy 6 óra fele már elkészültek a nagy útra.
Azért csak ilyen soká, mert már megint jött a logisztika.
Ági megint többfelé pakolt.
Egyszer pakolt Borikáéknak mindenből, ami volt a két hűtőben, aztán pakolt egy csomagocskát Katának, amit Ő vitt haza a bécsire, kizárólag csak az azonnali éhhalál esete ellen, a maradékból lefagyasztott nekem, csak hogy még februárban is legyen mit ennem.
Gyerekek balra el.
Itt maradtunk ketten, a töménytelen mosatlannal.
Ági éjfélre rendbe tette a konyhát.
Bár ebben a nagy zűrzavarban nem is tettem említést a mosogatásról, de ez csak Ági érdeme, mert észre se vettem, a napi legalább négyszeri mosogatást.
Ebből az összes csaj kivette a részét, még a Borika is, aki helyett otthon mindig a Lacus mosogat.
Mondjuk Lacus itt is egy óvatlan pillanatban orvul, hátulról mellbe elmosogatott, de ezután már jobban odafigyeltek a csajok.
Na, a kis kitérő után, 28.-án már azért nem keltünk kora hajnalban.
Amúgy is házassági évfordulósok voltunk, meg egyébként sem kellett főzőcskézni.
Ha már nem kell, akkor már csak csinált az Asszony vagy 15 tányérnyi jófajta kocsonyát.
Gyönyörű, aranysárga színe volt, és miután szét rakta, a spájzban 1 órán belül már remegett is.
Ám, hogy amíg a kocsonya csak halkan rotyogott a fazékban, ne teljen üresjáratban az idő, inkább elkészítette nekem az újévi lencsémet.
Hát az sem volt piskóta!
Mondjuk, csak január első napján kóstoltam meg, de mély nyomot hagyott bennem.
Na már most, Ágnes 29.-én hagyta el a haciendát, de mivel nem sietett, azért még ebédre rittyentett egy kevéske leveskét, a már jól ismert grízkockából.
Mit csináljak?
Teljesen rávágytam az étekre.
Erre Ő meg elő jött, hogy még találta ezt a fél kiló marha lábszárat a fagyóban, és kellene a helye, a készételeknek.
Nosza!
Csinálj belőle készételt.
Hahaha!
És lőőn.
Volt még egy fél kilónyi egészen apró gombánk is.
A felét megpárolta, pár szemnyit botmixerrel szósszá passzírozott, beleugrott 1 pohárka tejföl, és vissza lett kevervea gomba mártásba.
Amikor a marhatokány is elkészült, azonnal össze is ömlött a gombával, és tálaláskor került mellé egy kis maradék nudli.
Ebéd után még ettünk keveset az aszaltbarackos bájgliból is.
ÉÉN leküldtem egy-két nagyfröccsel.
Ági ezt a fogást hideg, buborékos vízzel helyettesítette, mondván, hogy Ő még vezet.
De mosogatás után vette észre, hogy még mindíg maradt egy negyed kiló gomba.
1 perc alatt pácolta be egy deci olíva olajban,4 gerezd préselt fokhagymával, sóval, és provance-i fűszerkeverékkel.
Ezt aztán letette a spájz padlójára, mondván, hogy majd megpirítom magamnak.
Ezt meg is tettem, és szilveszterkor feltettem a tűzre, és mintegy 10-15 perc alatt a saját olajában pirosra sütöttem, és csak úgy, magában elfalatoztam.
Na, hogy betartsam a sort a korban, Anyó '29.-én el is húzott haza, mint a vadlibák.
Engem meg itt hagyott térdig kajában.
Hát azért valahogyan csak föltaláltam magam, és nem haltam éhen.
Hehehe!
Szilveszterre jutott minden jó, a már említett provance-i gomba, végül is sült virslit készítettem, amit az éjféli lövöldözős ébresztő tiszteletére burkoltam be, aztán a bécsi, új évi koncert után következhetett a lencse főzelék, amiben bőven találtam füstölt csülköt, és máriai füstölt kolbit.
Reggelire, és vacsira meg pusztultak a kocsonyákok.
Január másodikán, a családi skype konfban felköszöntöttük Borikát, szülinapján, aki erősen szabadkozott, hogy csak a köztünk hál' Istennek elterülő távolság miattneeem tud megvendégelni, kevéske ebéddel.
Hiihihi!
Harmadikán meg a Horváth család kivonult Pressbaumba, Anyuka állás interjújára.
Innen Ági bárány a jó híreken túl hozott nekem a kedvenc Quarglimból párat.
Aztán még csütörtök este leszaladt, hogy nehogy kaja nélkül maradjak, és kereken 7 féle kajával örvendeztetett meg.
Elsősorban tésztákkal: cvekerli, gránátos kocka, sonkás tészta, milánói, aztán jött egy kis tarhonyás szója kocka, kisült 4-5 szál máriai sütnivaló kolbász, és meglepett egy rakott kolompárral is.
És akkor még nem is beszéltem, az éjfélkor elfogyasztott krumpli prószáról.
Persze, mielőtt elkezdett volna főzőcskézni, átugrott Marcsellóba, tecsózni egyet.
Ebből született egy adag kőrözött bryndzából, két doboz szurimi ráksaláta,egy doboz hagymás, olajos tonhalsali, és egy doboz ponty ikra, valamiféle hagymás sajtszószban.
Az 1000 kg felvágottról, a zöldségekről, és a pogikról már nem is teszek említést.
Aztán péntek reggel felült a seprűjére, és a következő híradást már Pressbaumból küldte...

doboz alja
oldal alja