03. Kezdeti nehézségek
Születésem után azonnal belecsaptam a lecsóba.
Első kedvenc játékom, és ez a mai napig változatlan, a cici volt.
A játékot felváltotta a komoly tanulás.
Először a bilizés, majd néhány sanyarú év az oskolapadban.
Miután ezt is leküzdöttem, leérettségiztem, vissza jött játékos kedvem, és persze a cicik is.
Még néhány év egy kutatóintézet szabad légkörében, és már gyülekeztek is a baljós fellegek.
Először csak azt vettük észre, hogy rendőrök járják a házat, és a gangon faggatják a szomszédokat, Horváth Zoltánról.
Apu rögtön be is szart, hogy mi a frászt csinálhatott a Rádióban, amiért lekáderezik.
mikor hozzánk is becsöngettek, a Nagyin azonnal kitört a csengőfrász, amit még akkor szerzett be, amikor Nándit elvitték Recskre.
Szegényem zokogva rohant a hálószobába.
Aztán kiderült, hogy senki nem tett semmi rosszat, kivéve ÉÉN, aki eladó sorba cseperedtem, és a katonaság igényt tartott hab testemre.
Akkor még megúszhattak volna engem.
De Ők erőszakosak voltak, és úgy döntöttek, hogy igazi határőrt faragnak belőlem.
Persze nem a nemesi származásom miatt, hanem az apai Népszínház utcai proli vonalnak köszönhetően remekül sikeredett káderlapom okán.
Akkor még nem tudták, de jól belém tört a bicskájuk. Erről majd később.
Pár hónap múlva, amikor az elhárítás kérdezősködött, már senki nem rémüldözött.
Természetesen, Ők is bejöttek hozzánk is, de a csöngetést már jó előre megelőztük, a nagyi miatt.
Ott aztán, és akkor aztán kiderült, hogy még az év, tehát 1980, november '17.-én fognak bevonultatni.
Ekkor mééég, hangsúlyozom mééég, talán örültem is neki.
Legalább is annak, hogy ÉÉN már pontosan tudom, hogy mikor kezdődik a kanosszajárás.
...
