Kis hazám, Szabolcsország
Sárga homokdombok hátára vetve,
Folyton fújó szelekbe számkivetve,
Lekuporodva kis régi tanyák ölébe,
Csodálkozó, modern gyárak tövébe,
Mutatóba maradt nyírfák ezüstjén,
Magyarország északkeleti csücskén:
Itt élünk mi!
Békében vagy haragban,
Egymást ölelve, egymásba harapva,
Arcunkat keleti napfényben fürösztve.
S itt élek én. Régebben elvágytam innét váltig,
Most már itt maradok halálig,
Ide húz egy vén diófa kertünkben,
És sírjai szüleimnek.
Sötétnek hívtak: Hivatalból szántak.
Én kinevezlek kicsike hazámnak.
Én úgy hívlak: Kedves kis Szabolcsország!
S letörlöm szépen mindig poros orcád.
Brigádokat szerveztünk Nyírségből, Szatmárból,
Beregből, akik szeretnek, olyan emberekből,
S a huncut nyíri szél hiába tombol:
Fölépítettünk a régi vályog helyett betonból!