Kőbe vésett múlt pillérek
E levélben szép helyekről mesélek,
miket tegnap jegyzett fel emlékezetem,
minthogy kirándulni mentünk természet lágy ölére,
hegy magaslatára, várromok fölébe.
Kereki vár lett uticél elősszörre,
hová indultunk egy vékony ösvényen,
ám sok göröngy lesettt mit sem sejtve,
hogy meg ne fogjuk múlt köveit oly könnyen.
Kereki vár található Balatonnak déli partján,
ott Kereki kis község szélében,
hol középkor idején leltek védelmet végveszélyben,
s mára romos töredéke nyugovást keresők kedves menedéke.
Léptünk a szegélyezett úton,
hol meredező gyökérzetek lestek minden ponton,
növényzet, csúszós föld talpunk alatt,
lépten-nyomon törve reccsenő faágak.
Hegynek felfelé értünk egyre meredekre,
lejtőre, s végül, mintha előttünk fal meredezne,
úsztunk az árral szemben hősiesen,
függőlegesből kerestük a vízszintes egyenest.
oly finom meleg levegő ért bennünket,
a nap ezer ágra ontotta sugarát e területre,
az élővilág átható csodás illata,
ölelt körbe a természet olykor sejtelmes hangja.
Mindenki úgy kapaszkodott, ahogy csak tudott,
s hogy nem volt ez oly egyszerű,
az út vége felé meg is érezhettem,
mikor megcsúsztam, s veszélyt elkerülve négykézlábra ereszkedtem.
Csúszó-mászó mozdulattal settenkedtem,
míg ki találtam, lábra állva tovább miként menyjek,
egy földbe nőtt faág erre mindjárt rávezetett,
nem mozdult el hála égnek, tűrte szorító kezemet...
Nagy szikla mellett kellett haladni egyenesben,
és követni az út ösvényét görbületben.
Ott álltak a kőromok rendületlen,
bölcs voltukat, s hogy ők tanuk; nem feledve.
El nem fedve azt az erőt,
mi már-már időtlen idők óta csak nő,
hiszen látták élet ezer viharát,
hosszú évszázadokon át.
Felérve örömmel megpihentünk,
még nem volt többeknek felérkezésük.
Egy ilyen helyen időt szépen lehet csak tölteni,
miként is lehetne másként, mint játszva, örömmel zenélni.
Apró furulya került kezembe,
háttérnek kerek köcsögdob szolgált kíséretnek.
A dallamok számolatlan zengtek,
messzi tájak, s hazánk sok hangjegye.
Ilyenkor átölelném az egész világot.
Ezért csúsztattam egymásba ritmust, s dallamot,
ezért hangjegyet tolvalyként hangodból csentem,
s hangsorait ritmus képletünkbe belerejtettem.
Hogy ennek vége lett,
lettünk mérhetetlen fokban éhesek,
ennek okán faltunk finom rántott hús szeletet,
mellé krumplit, s rízs köretet.
Elfogyasztva laktató ebédünket,
indultunk újabb várrom nézőbe.
Somogyvár romjai közepébe,
melyek állanak már csaknem mint egy ezredéve.
Micsoda tiszteletre méltó hely,
erőt, s békét adó lét kerengett körbe,
s az erő forrását is megláthattuk
díszes faragott kőoszlopokhoz érve.
Nagy, magas hengerszerű oszlopok,
diadallal töretlenül álltak ott,
ölelhette mindenki kerületét azoknak kedvére,
pihenésnek, vagy hitének bizonyságul tételére.
E nagy élményt megköszönve
emelkedtem furulyával dícséretre,
így elmondtam ezt zengő énekbe
titkos üzenetként hangjegyekbe rejtve.
Minden vonalat lágy recék szegélyeztek,
alakzatok rezgésformákat követtek,
a kéz könnyedén siklott e barázdákon,
s kapott a lélek kimondatlan áhitatot.
Sietve tüntettek el onnan bennünket,
s ki élvezni akarta tovább,
azoknak gondolattal kellett ott tartani lelküket,
még egy pillantással reá fordítani emlékezetüket.
Végül fagyizónál álltunk meg visszafelé úton,
s miközben a finomságot ízlelgettem,
az oszlop íveit magam előtt lebegtettem,
hogy tovább adni csodás hírét el ne feledhessem.
Őrzöm erejének formáját most is,
adok belőle örömest neked is,
s hozza neked azt a tettet,
mit éneden túl kíván lélektengered!
2015. szeptember 3.