Koncertek...
Gabó, Gabó, maga álmodozó.
Mondhatta volna Kengyel tanár úr a tüskevárból, de nem mondta.
Hát persze, hogy voltam ÉÉN is legalább 1 koncerten is.
De ne akard tudni, hogy ott mik is zajlottak.
A jó öreg BS.
Már ismertük a körfolyosó túlsó oldalán lévő nyitott majdnem üres helyiségeket rejtő ajtóit.
De nem csak ebből állt a világ.
Fontossági sorrendben számomra a legfontosabb az öreg Karcsi bácsi, tudod, az a Sántananá, vagy hogy is, Sanátánana, vagy talán Santana.
Az a bizonyos első magyarországi látogatása, amikoron megszületett első figyermeke.
A koncert a szokásos 22 óráig tartott volna, de a Karcsi bácsi háromnegyed 10-kor megtudta a nagy hírt, és azonnali hatállyal, és visszavonhatatlanul belőtte magát.
Így aztán az az eset fordult elő, hogy a kétórás koncert utolsó perceiben, magasabb volt az adrenalin, mint a zenélés bármelyik másik pillanatában.
Iszonyú energiával csapott a húrokba, miután nekünk is a tudtunkra adta az örömhírt.
Erre még az ülésekről is mindenki a dühöngőbe tolult, Karcsi bátyám meg egy jelentősebb szólóba kezdett, aminek nyomába kíváló zenészei, csak úgy kapaszkodtak, hogy normális kíséretet tudjanak rittyenteni.
Azért csak sikerült úgy ímmel-ámmal.
Na most elérkezett az este 10 óra, amikor a hangulat még csak haladt a tetőfok felé.
Hát mit tesz ilyenkor a párthű rendező?
Elmondom Nektek.
Leoltja a villanyt.
Ez két közeget nem zavart, Karcsibácsit, és népi zenekarát, valamint a teljes közönséget.
A haverom meg kiszaladt a büfébe, nehogy az be legyen zárva.
Vett is pár doboz sört, és kiderült, hogy még a büfés sem gondolt bezárásra.
Innentől csak a tombolás.
Aztán mintegy 5 perc múlva a villanyt visszakapcsolták, de az eufórikus hangulaton ez mit sem változtatott.
Nicsak, hát már fél 11.
És ezek a hülyék már megint lekapcsolják a fényeket.
De ez kit érdekel?
Villany feló.
11 óra.
megint sötét.
Aztán megint legyen világosság.
És lőőőn.
Fél éjfélkor megint sötétség, de már lekapcsolták a zenekar alatt is a delejt.
Na ettől aztán a koncert hangereje a 10-szeresére nőtt.
Már mint a fütty koncerté.
És mivel, akinek elsősorban szólt volna a delej megvonás, Ő sem hagyta magát.
Az Ő fejében már teljes hangerővel szólt a muzsika, tehát folyamatosan szólózott tovább.
Végül is éjfélre teljesen kimerült, szét esett, és akkor fejezte be az Őrületet.
...
Egy másik fura élményem nem is magyarországhoz kapcsolódik.
Megtudtuk, hogy a Pink Floyd Moszkvába készül.
Erre Gabó barátom felszívta magát, és neki állt szervezkedni.
ÉÉN nem tudom, hogyan csinálta, de egy hónap után megjelent, kezében két érvényes, és ingyenes belépővel.
Mondom Neki:
- Te egy Isten vagy!
És ki a másik jegy boldog tulajdonosa?
Válaszként hallottam meg a villámcsapás szerű szót:
- A Tiéd.
Elájultam.
Amikor fellocsoltak, kifaggattam, hogy mégis mivel érdemeltem ki ezt a csudácskát.
Elmondta, majd rátértünk a részletekre.
Az első mondata után megint elájultam.
Konkrétan, amikor közölte, hogy mennyibe fog kerülni a repülő jegy, és a szállás.
Na ekkor már pontosan tudtam, hogy miért mondta le az épp aktuális kedvese a kirándulást.
Rohamosan közeledett az időpont, és még fogalmunk se volt, hogy honnan lesz pénz a kiküldetésre.
Kiküldetés!
Heuréka!
Azonnal megkerestem az újságíró haveromat, aki akkor a Népszabóságnál dolgozott, és megkérdeztem a kiküldetés lehetőségéről.
Néhány nap elteltével megjelent a kezében egy egyszeri szerződéssel, amit külső munkatárssakkal szoktak kötni, miszerint a Népszabóság kiküld engem, és a Gabót Moszkvába, hogy megérkezésünk másnapján le kell adnunk egy hosszú beszámolót, amit a művészeti rovatában fog megjelentetni.
Ennek fejében fizeti az utazást, és a szállást. Viszont a jegyeket magunknak kell beszerezni.
Több se kellett nekünk.
Ki mentünk, már odafele a repülőn elkezdtük írni a beszámolót.
Akkoriban még nem létezett a laptop, ezért valóban kézzel írtuk a leírást.
A szinpadról már jóelőre tájékozódtunk, meg kamuztunk is egy cseppecskét, és ezekkel indult a cikk.
Aztán megnéztük a koncertet.
Döbbenet.
Csak tátottam azt a nagy buta számat, a szemem kijött mint a csigának, és levegőt is alig kaptam.
Egyszerűen csak próbáltam magamban rögzíteni a látottakat, mert hogy a hallottakat már igen jól ismertem.
Gabó, aki ugyibár bírt az orosz nyelvvel, valahonnan szerzett sört is, ami azért Moszkvában, egy nyugati együttes koncertjén elég nagy mutatványnak számított.
Nem mondom, wodka anyácskát sokkal könnyebb lett volna beszerezni, de annak még nem jött el az ideje.
Műsor után rohantunk daxlival a hotelbe, és mind a ketten güzültünk.
Valamikor úgy éjjel 1 óra tájban le tettük a pennát, és lerobogtunk a bárba.
Szerencsére a gépünk csak délután indult, mert a hajnalig tartó Wodkázást valamikor ki is kellett pihenni.
A hazafelé úton meg megint a repülőn dolgoztunk.
Mire leszálltunk az azóta teljesen bezárt egyes terminálra Ferihegyen, már teljesen kész volt a cikk. Másnap reggel korábban mentem be a SZIKKTI-be, tempósan legépeltem a szöveget, és gabó egy órával később le is adta a szeribe.
Ennek a sztorinak volt még egy narancs ízű meglepije is, hogy amikor megjelent a cikk, egyszer csak telóztak, hogy lehet menni a pénztárba, a kiküldetési díjért, ami fejenként 31 dolcsi volt, és a munka díjért, ami 3500 Ft volt.
Sőt, Gabó kapott még 3000 Ft-ot, a fényképekért, amiket még odakint készített, és kidolgozva, azokat is leadta a cikkhez.
Minden jó, ha jó pénz a vége!
...
Vagy a Dire Straits koncert.
Ott például össze futottam egy általános iskolai osztálytársam húgával, aki miután felismertük egymást, rám csimpaszkodott, és már a harmadik szám után a vállamon zokogott.
Hát sok dolgot nem értettem, mert az tény, hogy Igen szép lírai dallamokkal kápráztatott el minket a csapat, sőt, amikor Knopfler bácsi megpendítette azt a plé gitárját, az igazán megható volt, de szerintem semmiféle okot nem szolgáltatott a zokogásra.
És egy 18 éves lányka mit keresett egyedül a BS-ben?
És így tovább.
Na aztánkésőbb csak kiderültek a dolgok.
A lányka még a lövőlegényével érkezett, de hamar rájuk talált a srác másik ágon épp futó babája.
...
Hát ok.
Ez így tényleg ciki.
Műsor után haza vittem, és meghagytam a telószámomat, hogy az osztálytársam jelentkezzen egy közös sörözésre.
Egyszer csak jött is a hívás, és megbeszéltük a randi pontos idejét.
Mármint a lánnyal.
Egy igazán szép egynyári liezon alakult ki a dologból.
Rég volt, szép volt, talán igaz se volt.
...
De akár említhetném azt a bizonyos turbó koncertet a Kisstadionban, ahol az elő zenekar volt a Beatrice, az első részben a LóGT zörgött, és korona képpen, a Meki óbégatott pöttyöt.
Annak idején azért a Beatrice játékát nem lehetett ilyen nagy helyen hallani,és előfordult az a faramuci állapot, hogy a legnagyobb őrjöngés a Rícsének szólt, a LóGT alatt kezdett nyugodni a tömeg, és az Omegára meg már egy székenülős renyhe bélműködésre valló halk hurrázás maradt.
Viszont ez a zene volt a Rícse első bakeliten is megjelent hanganyaga.
Persze a zene legnagyobb része az Omegáé volt, a maradék idő nagy része a LóGT-é, és csak pár számot tettek a lemezre a Rícsétől.
De az biztos, hogy az általam meglátogatott koncertek közül ez az egyik meghatározó volt.
...
Szólhatnék még az Illés koncertekről, az FMH körcsarnokában, ahova még gyerekkoromban a hátsó törött ablakon másztam be, és ezt a mozzanatot leviék annyira megjegyezték, hogy az első búcsú koncertjeik egyikén, amit az FMH törzsközönségének ajánlottak, olyannyira, hogy csak névszerinti meghívóval lehetett belépni, ÉÉN kaptam meghívót.
A sógoromat meg megette a sárga irígység.
De azt hiszem, hogy erről már írtam régebben.
Illés búcsú koncerteken azután is teljes rendszerességgel vettem részt.
Szintén a BS-ben volt egy ilyen alkalom, amikor kiderült rólam, akinek az agya mint a szita, és egyetlen verset sem sikerült benntartani, szóval az ott elhangzott összes számot kívülről fújtam.
6-an, 8-an voltunk, és az egyik cimborám akkori csajával ordítottuk végig a két órát, aminek az lett a következménye, hogy még az ÉÉN harcedzett torkom is felmondta a szolgálatot.
Konkrétan, két napig nem jött ki hang belőlem.
Ennek nagyon sokan örültek, ÉÉN viszont a két napos kényszer hallgatás vége felé, már-már pánik rohamot kaptam, hogy ez most már örökre így fog maradni?
De aztán többek fájdalmára mégis csak vissza tért csudálatos sztentori hős tenorom.
...
Nem titok az sem, hogy egy scampolo koncerten, az Erkel színházban, a bal oldalon ültem az első sorban talán a harmadik széken, ahonnan tökéletes rálátás nyílott a függöny mögötti, Zalatnay Cini, és a Laci közöttigyerekcsinálós jelenetre.
Azért a koncert is jó volt.
...
Vagy amikor levonatoztunk az Omega után Egerbe, és be akartunk jutni a sportcsarnokba, a Kerítés Parancsnokság engedéllyével, akkor egy picinyét megdádáztak a Yardok.
ÉÉN már félig fent voltam a kerítésen, amikor ifjú, és teljesen titánra hajazó új szeplő talpas járőrünk akkorát húzott a gumibotjával a vádlimra, hogy nemhogy a kerítésen, de még a földön fetrengve sem igazán éreztem magam jól.
Hát hiába. Ő most éppen jól szepelt.
Valószínűleg akkor akarta megalapozni az előléptetését.
...
És akkor még nem is említettem a különböző klubbokat.
A kedvenc a KEK volt, ez a Kertészeti Egyetem Klubbja volt, de sokat jártam az E-klubba, vagy az ezresbe, és a vár-klubba is, ami az elején még valóban a Várban volt, a Szentháromság téren, majd leköltözött a budafoki útra, a 16 emeletes BME koleszba.
Az EEE-be azért szerettem járni, mert azt mindig megúsztam egyetlen sörrel.
Ott ugyanis mindig azt játszottuk, hogy a terem szélére odakészített székek alá berejtett üres üvegeket gyűjtögettük.
Tettük ezt annak okán, hogy 10 üres üvegért kaptunk 1 teli üveg sört.
Mivel véletlenül pont 10 ujjam van a picinyke kacsóimon, egy mozdulattal bele szúrtam egy-egy üres üvegbe, és már szaladtam is a büfébe.
Erre kaptam meg a következő söri-mörit.
Így volt mindíg utánpótlásom.
A büfés srácot is megismertem mihamarébb, mert ezt igazából nem lett volna szabad csinálni.
De a srác mindíg pontosan tudta azt is, ha épp egy gyönyörű hölgyet gardíroztam, mert olyankor sűrűbben szaladgáltam az üres üvegekkel.
Hiába, spórolni tudni kellett, már akkoriban is.
...
Néha elmerészkedtem a SOTÉRA is,de a nagyvárad teret országon kívülinek minősítettem, mert az az ÉÉN territóriumomtól olyan rohadt messze volt.
De ha már a pesti oldalról is beszélünk, nem hagyhatom ki a jó öreg Eötvös klubbot sem, ahola nagyhírű Old Boy's játszott.
Tőlük volt is egy teljes koncert felvételem is, mielőtt bármi megjelent volna bakeliten, mert jól össze pacsiztam a roadjukkal, és egy alkalommal levittem az Akai 4000 GX üvegfejes szalagosomat, bele kötöttem a keverő pultjukba, és kopptól koppig felvettem egy egész estét.
Ez volt az egyetlen hely, ahol táncolással tudtam csajozni.
Itt ugyanis bedobtam pár felest, és már be is indult a higanymozgásomon alapuló rokizásom, ami elég látványos volt.
De ez a hely volt az is, ahova Ági babát, miután elraboltam első férjétől, elsőnek vittem táncikálni.
De ne feledkezzünk meg a kicsi, általában zártkörű klubbocskákról se, mint mondjuk a Külker minisztériumi klubbról.
Ilyesmi helyeken is meg-meg fordultam.
S bár ezek szinvonaláról nem szeretnék sokat ömlengeni, már csak azért sem, mert ezek leginkább csak diszkócskák voltak, de ilyen helyeken találkoztam Koncz Zsuzsával is, meg a Zalatnay Cinivel is.
De a Bródy Jancsival is.
Ezt a pár szót csak azért vetettem papírra, hogy lásd, hogy így nagyon megnyírbálva, és azt is kivonatolva is pont elég helyen jártam.
Ha ezeket mind kidolgozom, és csak minden második sztorit írnék le, akkor is legalább a Háború és béke kétszerese.
De természetesen ha valamelyik kis történet egy másik mesikém közben odaillően megjelenik, azt kérés nélkül is bele fogom fogalmazni.
