Kornélia éneke
Kígyónak születtem, kígyóvá neveltek,
s tigrisi álom macskává kopott,
úgy menekültem, mint megtépett felleg,
kit a halálnak árnya ellopott.
Torkomra ráfagyott a zsenge harmat,
zöld levélen voltam sárga folt,
jöttem koldusnak, menthetetlen bajnak,
de álmom mégis társadalmi volt.
S itt állok, zárva bamba búretesszel,
holt jégveremből sírnak a szavak:
még semm lehet születni semmiér!
S hozzád kiáltok Élet, hogy fedezz fel,
érted, talán a holnapodért szabad:
koldus leányod adni, adni kér!
