Köszönöm!
A buszon rengetegen voltak, egymáshoz préselődtek az emberek. Nagy volt a hőség, s ráadásul a klíma sem működött. Az ablakokon csak úgy dőlt be a meleg. A busz csak araszolni tudott, hatalmas volt a forgalom. Az emberek mindinkább türelmetlenebbek lettek, egyre csak szitkozódtak.
- Ezt nem hiszem el! Lekésem a színházi előadást, pedig időben elindultam!- zsörtölődött egy érdes hang.
Anna arra lett figyelmes, hogy a mellette álló kisfiú szörnyen sápadt. A homlokát törölgette, a száját nyalogatta, s arca percről percre haloványabb.
- Rosszul vagy, kisfiam?
A gyerek mondani akart valamit, de hang nem jött ki a torkán, csak bólintott.
Anna kivett a táskájából egy kis üveget.
- Tessék, igyál egy kicsit, jót fog tenni.
A gyerek hálásan kortyolt a szénsavmentes vízből.
- Tessék, egy kis szőlőcukor, meglátod, helyre tesz majd.
- Köszönöm - rebegte a gyerek.
- Igazán nincs mit. Fogadd meg a tanácsom, gyermekem: mindig legyen nálad víz és szőlőcukor, esetleg pár szem keksz, bármikor hasznos lehet.
Végre megindult a forgalom. Zolika hálásan rágcsálta a cukrot, Anna még eggyel megkínálta.
A kisfiú hamarosan elköszönt jótevőjétől, s leszállt. Már jobban érezte magát, folytatta útját a villamoshoz. Pár megálló, s otthon lesz. Hosszú volt ez a nap, sokat segített a nagymamájának. Együtt bevásároltak, megfőzték az ebédet, még mosogatott is, ami fiúknál ritkaság. Nagyon szeretett együtt lenni a nagyival, a vakáció alatt sokszor meglátogatta.
A villamoson elfoglalta az utolsó szabad helyet. Nézelődött, közben pedig arra az aranyos nénire gondolt, aki ilyen kedves volt hozzá. Ekkor felszállt egy kismama, már csak egy-két hónapja lehetett a szülésig. Senki nem adta át neki a helyet, egy teremtett lélek sem.
- Tessék leülni - ugrott fel Zolika.
- Nagyon köszönöm, kisfiam! Bizony, tanulhatnának tőled a felnőttek!
- Mi is alig állunk a lábunkon, alig várjuk, hogy leülhessünk egy kicsit- morogtak néhányan.
A kismama hamar leszállt a villamosról, elindult a közértbe, hogy megvegye a legfontosabbakat. Már nagyon fáradt volt, nehezen bírta magát, de a kisfiú kedvessége visszaadta erejét.
A CBA-ban alig lehetett mozogni a sok vásárlótól. Tejet, kenyeret, felvágottat kellett vennie, meg, ami még a listáján szerepelt. Ahogy gondosan válogatott, észrevett egy idősebb nőt, aki egyre kétségbeesettebben álldogált és zavartan tekintgetett ide-oda.
- Segíthetek valamit?
- Oh, hölgyem, olyan apró betűsek a feliratok, hogy nem tudok eligazodni rajtuk. Legyen kedves megmondani, meddig jó ez a tej?
- Szeptember 26-ig.
- Hálásan köszönöm! Tudja, itt állok már legalább 20 perce, de nem kaptam segítséget! Nem is volt lehetőségem megszólítani senkit. Mindenki csak rohan.
- Örülök, hogy segíthettem! - mosolygott a kismama.
Éva néni gyorsan kifizette a tejet, s indult hazafelé. Arra gondolt, milyen jó lesz, hamarosan elhelyezkedhet kényelmes foteljában, s nézheti kedvenc műsorait a tévében. Később, amikor kissé hűvösebb lesz, leviszi Vacakot sétálni.
Egy forgalmas útkereszteződéshez ért, meglehetősen nehéz itt átmenni. Egy fehérbotos vak férfit vett észre, aki bizonytalanul várakozott.
- Elnézést, uram, érintette meg a vak férfi vállát, átkísérhetem a másik oldalra?
- Igen, köszönöm. Kérem, vezessen ott is a kerítésig, hogy tudjam folytatni az utam!
- Itt is vagyunk - szólalt meg az idős hölgy.
- Nagyon kedves, köszönöm!
A vak férfi most már biztos léptekkel ment tovább a járdán. Hálás volt a segítségért, annak viszont még jobban örült, hogy ő is hasznos munkát végez. Évek óta masszőrként keresi kenyerét, sok-sok embernek nyújt gyógyító kezet.
- Sokszor nem tudjuk viszonozni a segítséget annak, akitől kaptuk, de nem baj, segítünk annak, aki a közelünkben rászorul, csak tudjuk, hogyan! - gondolta hazafelé menet.
Árvay Mária
