Kötélen táncolva
Már hónapok óta nem volt az utcán, nem emlékezett a természet érintésére, sem az emberek arcára. Csak egy gondozónő járt be hozzá minden nap, aki ellátta a beteg embert. Nyéki Balázsnak hívták a 33 éves fiatalembert, aki évekig egy cirkusznál dolgozott artistaként. Már gyermekkora óta erre a feladatra készült, a szülők szerint erre volt predesztinálva. Tízesztendős korában már gyermekképzéseken vett részt, a tanulmányait félbehagyva és elhanyagolva emiatt. Na de minek is beszélünk erről, hiszen ennek már két éve vége... Azóta csak otthon fekszik Balázs gerinctől lefelé teljesen bénán.
Nem tudott beletörődni a megváltoztathatatlanba, mert nem értette a sors logikáját. Miért pont ő? -Tette fel a kérdést magának naponta, főként azokban az órákban, amikor egyedül volt. Nem volt hívő soha, pár éve meg aztán végképp ateistává vált a magatehetetlen ember. Gyűlölettel nézte a falon lévő fakeresztet, amit még édesanyja akasztott a falra, pár hónappal azelőtt, mielőtt súlyos betegségben meghalt volna. -Jegyezd meg kisfiam, isten mindenre választ ad és mindenben segít téged majd akkor is, miután én már nem leszek-mondta az anya fiának sokszor. A fiú el is hitte ezeket, de mióta ágyhoz kötve töltötte napjait, úgy érezte legszívesebben lerángatná az égből a jóistent. Magánélete sem volt soha komolyan, hiszen a cirkuszi idő teljesen lekötötte őt. Pár barátja volt, de ők is lassan elmaradozgattak a 2 év alatt.
Aztán egyik éjjel furcsa álmot látott. Egy bálteremben állt középen és csak egyedül táncolt, körülötte mindenki mozgásképtelen ember volt. Nem értette álmát, hiszen mindig utált táncolni, a kötéltáncon kívül soha semmi nem érdekelte. Nem volt kedve egy dolgon sokat gondolkozni, már a gondolatok is teljesen kiégtek belőle a megoldások hiányától. A gondozónővel sem beszélgetett sokat, csak a szükségeset, aki sajnálta Balázs magányát és mindig próbálta rávenni, hogy váltson életmódot. -Miért nem megy el intézetbe, ahol hasonló sorsú emberek vannak magához? -kérdezte olykor a fiút. -Én soha, nem akarok szerencsétlen kriplik között élni! -válaszolta mindig ugyanezt a mondatot Balázs.
Ahogy teltek a napok újra visszatért álmában a táncterem, de szerencsére már többen táncoltak vele, csak páran voltak mozgássérültek. Megnyugodva ébredt ezután, talán egyszer még ő is egészséges lesz gondolta és bizakodva nézett a keresztre, talán isten mégis megsúgja majd, hogy mi miért történt vele, s talán lesz megoldás...
Na azért imádkozni nem kezdett el mindjárt, csak jobban érezte egy hajszállal magát. Szép tavaszi idő volt már odakinn, és olyat kért aznap gondozójától Ágitól mint még soha. -Vigyél le a térre!-kérte Ágit, aki örömmel lepődött meg. Bár tolókocsiban, de a fiú újra élvezte a napsugarak játékát sápadt, beesett arcán. Jó érzés volt újra a levegőn, még akkor is, ha sokan szánalommal bámulták meg őt. Attól kezdve minden nap lementek az utcára sétálni egy kicsit...
Aztán megint jött egy éjjel és egy álom. Ugyanaz a bálterem, ahol most már mindenki táncolt, csak egy lány nem. Könnyes arccal nézte a többieket, főleg őt, hiszen két mankójára támaszkodva nem tudott volna táncot lejteni. Ismerős volt neki ez az arc, maga sem tudta honnan. Amikor felébredt megzavarodva nézett maga köré, nem értette vajon ki volt ez a lány. Érezte valami égi üzenet van az álomban, de olyan rejtélyesnek tűnt ez az egész.
Aztán lassan nyár lett és többet nem álmodott a bálteremről. Egy napon végleg elhatározta magát, nem akar tovább egyedül élni, inkább bemegy valami szociális intézménybe, egészséges már úgysem lesz többé. Érezte egyre inkább hiányzik neki a cirkuszi nyüzsgés, újra társaságra vágyott. Pár hét alatt le is rendezett mindent, beköltözött hát új otthonába.
Az első napokban furcsa volt neki újra emberek között lenni, meglepve tapasztalta, hogy új lakhelyén senki nincs elkeseredve. Még kéthetente kerekesszékes bulikat is rendeznek, ahová már hívta is őt a szobatársa. Magában nevetett ezen a tolókocsis buli histórián, de aztán pár hét múlva mégis beadta a derekát. Olyan régen ment már buliba, hogy most úgy készült, mintha randira menne. Megfésülte vállig érő szőkésbarna hullámos haját, és a tükörbe nézve látta, hogy arca újra olyan, mint rég. Ha nem lenne deréktól lefelé béna, még jó csajokat is hülyíthetne, mint régen-gondolta.
A bulin sokan voltak, ismerkedni kezdett a lányokkal is és meglepve tapasztalta, hogy felsőtesttel is elég jól lehet mozogni a zenére. Főleg a rockokra rázta ezerrel szép sörényét és közben újra érezte, hogy él. Boldog volt, hogy sikerült megbékélni magával és a világgal is végre. Elment a büféhez, hogy végre oly sok év után bedobjon egy pofa sört, meg valami rövidet. Ám ahogy a pulthoz ért, teljesen lemerevedett... Egy lányt látott kiszolgálni, akinek az arca egyezett az álombéli lány arcával, ráadásul a két mankó is stimmelt. Elsápadt arccal kérte ki a sörét és meglepve vette észre, hogy a lány is ugyanazzal a döbbenettel nézi őt.Nem mert semmit kérdezni, de gondolta majd a 3. sör után talán lesz bátorsága. Valami fájdalmat érzett ebben a felismerésben, de maga sem tudta mi ez a belső lüktetés. A lány is 30 körüli lehetett, sötét egyenes haja a derekáig ért, szemei zölden ragyogtak a megfoghatatlanul ismerős arcból. Ő is jó csaj lenne szegény-gondolta Balázs. Aztán amikor a 3. sört kérte és nem bírta tovább állni a lány zavart tekintetét, megkérdezte tőle: -Honnan ismerjük egymást?
-Te megismersz engem?-lepődött meg a lány és arcán vörös foltok jelentek meg a zavartól.
-Nem tudom, csak már kétszer láttalak, egyszer valahol az álmom előtt, egyszer meg az álmomban...
-Te álmodtál velem?-döbbent meg a lány
-Igen, biztosan te voltál, és már akkor is ismerős volt minden vonásod.-Szandrának hívnak, mutatkozott be a lány, majd még beszélünk.
Balázs nem tudta feledni az aznap estét, minden nap gondolt a lányra, aki azt mondta, majd beszélnek.Majd, de mikor? Egyre zavartabb lett és valami olyat érzett, mint még soha életében... Őt, akinek figyelmét mindig elvonta a siker és saját karrierje, most érezte, hogy szerelmes. Vágyott Szandra után, vágyott, hogy megérintse, vagy legalább a hangját hallja. Pár nap múlva még az újabb buli előtt véletlen bele is futott az udvari padoknál, pedig a buliig nem kereste volna meg magától. Mindketten zavarba jöttek, ahogy meglátták egymást, főleg a férfi, aki aznap is rengeteget gondolt a titokzatos lányra.
Kérlek, meséld el, hogy honnan ismersz!-szólalt meg Balázs hirtelen.
-Biztosan tudni akarod?
-Egészen biztos, amióta találkoztunk, csak rád gondolok.
-Hát jó, mondta a nő tűnődve, de nagyon nehéz erről beszélnem, főleg most, hogy beteljesült...
szandra végig a fiú szemébe nézett, miközben mesélt, és ugyanaz a fájdalom sugárzott belőle, mint amit akkor érzett Balázs, miután találkoztak a büfében. Lassan és vontatottan kezdte mesélni történetét a lány...
15 éve találkoztunk. Én akkor voltam 16 éves, és imádtam a cirkuszt. Hiába voltam mozgássérült születésemtől, olyan rajongást éreztem a cirkusz iránt, mint valami megszállott. Mindig arról álmodtam, hogy bárcsak én is ott lehetnék a magasba, mint ti voltatok. Szenvedéllyel rajongtam a cirkuszért tehát, amikor megláttalak. Először csak csodáltam azt, amit csinálsz, aztán egyre többet gondoltam rád. Lassan belédszerettem a cirkuszi mutatványosba én a kis botos lány, akit a cirkuszba mindig megvetően bámultak meg az emberek. Ahol műsorotok volt, mindig ott voltam. Úgy éreztem megöl az érzés, ami hozzád láncol, kívántam, bárcsak egyszer megszólíthatnálak. Aztán nem bírtam tovább, levelet írtam neked és elhatároztam, hogy odaadom, akármi is lesz.
Megírtam hát a levelet, benneminden őszinte érzésemmel, hogy átadjam neked. Neked, aki az én cirkuszi álmaimat váltottad valóra, az lettél te, aki én is szerettem volna lenni, ha nem vagyok ilyen.Aznap nagyon izgultam, hiszen tudtam, oda fogok menni hozzátok a műsor után. Remegve indultam hát el utána, még ma is érzem, hogy arcom hogyan égett az izgalomtól. Te két haveroddal álltál és az egyik még mielőtt bármit is mondhattam volna megszólalt neked:
-Nézd már, hogy bámul téged ez a csaj, legalább a szeme szép...
-Ez hülye vagy, soha nem kezdenék nyomorékkal!-válaszoltad te neki.
A szavak késekként hasítottak belém, megfordultam hát, és soha nem adtam át a levelet neked. Az én bálványom hogy nevezhet engem egy kis nyomoréknak, zokogtam később otthon a húgomnak. Ebbe az emberben semmi lélek sincs, nem tudja elképzelni milyen egy olyan dolognak rabja lenni, amit soha nem csinálhatsz, mondták többen vígasztalni próbálva. De hiába, nem tudtalak elfelejteni, évekig nem tudtam normális kapcsolatot kialakítani ezután a megaláztatás után. Akármit is tettél, mindig te maradtál a szerelmem, az aki én is lehettem volna akár. Aztán úgy 20 körül egy holdfényes nyári éjszakán nem bírtam tovább, felnéztem az égre, és azt mondtam Istennek: -Ha létezel, tedd őt is olyanná, amilyen én vagyok, csakhogy megérthessen és egyszer ő is szeressen talán...
Tudtam nem szép ez a kívánság, de a fájdalom, a megalázottság, és a szerelem, mely hozzád kötött egoista alakban kívánta méltó jutalmát. Aztán teltek az évek, talán az istennel való monológom után, de lassan kezdtem felengedni. Elmúlt a felnőttkori problémákkal a tinédzserkori láz, többet nem jártam cirkuszba. Tudtam bárhol és bármikor meglátnálak megismernélek, de hogy pont így találkozzunk, arra nem számítottam. Hát ennyi a történet, mondta halkan.
Balázs szeméből könnyek hullottak, mert emlékezetében valóban felidéződött egy kis mankós vézna lány, akit egyszer lenyomorékozott, most látta csak tisztán a világot, hogy ő szerette a lányt.
-Istenem, milyen más ember voltam kérlek, bocsáss meg nekem-kiáltotta hirtelen.
Amióta a büfében megláttalak szeretlek, úgy érzem te vagy a nő, akit mindig is kerestem. Lehet, hogy a te múltbéli érzésed váltotta ki ezt belőlem, de mindent megtennék azért, hogy te is szeress. A nő nem szólt semmit, átölelte a fiú nyakát és szenvedélyesen megcsókolta. Nem tudták, hogy mennyi idő telt el, mert megszünt létezni tér és idő arra a pár percre... Ebben a csókban benne élt minden, ami fájdalom és gyönyör lehet, s mindketten tudták, ez örök emlék marad, bármi is lesz ezután. Aztán lassan szétváltak, s a nő szemében könnyek kezdtek gyülekezni.
-Késő...-mondta fájdalmasan Szandra.
6 éve élek házasságban, a férjem egészséges és nagyon szeret. Van egy csodálatos ötéves kislányunk Fanni és soha nem hagynám el őket semmiért... Több éve már, hogy az itteni büfében dolgozom, s amikor megláttalak, nem hittem el, hogy te, pont te az én álmaim megvalósítója ide került. Rögtön tudtam, hogy egyszer beszélgetni fogunk, és elmesélek neked majd mindent... De látod, milyen az élet? Késő és kérlek ezt a köztünk lévő előzőt temessük el valahová a lelkünk legmélyére, oda ahol a legféltettebb titkainkat őrizzük a sírig... Szandra elindult hát, a férfi hosszan nézett utána.
Hatalmas űrt érzett magában, valami olyasmit, mint amit a cirkusz utáni hiányból fakadóan érzett, de ez sokkal erősebb volt annál. Úgy érezte élete egy darabját tépték ki belőle...Lassan visszagurult a szobájához, közben eszébe jutottak anyja szavai. Benyúlt az éjjeliszekrényébe és kezébe vette a fakeresztet, melyet még otthonról hozott el anyja emlékére. Gyengéden végigsimította a tárgyat és csak annyit mondott: köszönöm...
