Krizántin-nyíláskor
Krizántin-nyíláskor, lombhullató ősszel
Olyan jó a szívnek önmagába szállni,
Édes álmainkat megöntözni könnyel,
Amelyek nem tudtak valósággá válni.
Krizántin-nyíláskor mintha jobban lennénk,
Gondolva mélyen az örök elmúlásra,
Minthogyha egymást is mind jobban szeretnénk
Megcsendesült szívvel, önmagunkba szállva.
Krizántin-nyíláskor hófehér szálakkal
Egymásba fonódik sok sirató lélek -
Miként imádkozó, szép, ártatlan angyal,
E frigy oly szenséges szülötte az égnek.
Nincs rajt földi bája külső ékességnek,
Csak tűnő illat és hunyó fény a társa:
Krizántin-nyíláskor ilyen a lelkeknek
Könnyfátyolos, titkos, szent találkozása ...
Elmúlást hirdető, fehér krizántinok!
Rózsa s liliomnál kevesebb nem vagytok,
Megnemesül a szív, amikor ti nyíltok ...
Nem vagytok kegyetlen, zord, halálharangok!
Fehér szirmotokból jóltevő tündérek
Kelnek légi útra, szívtől szívhez szállva:
Így lesznek eggyé a reményvesztett lelkek
Krizántin-nyíláskor, egymásra találva.
