Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Veres Tamásné


Kukoricapehely

Már hideg van, és hamar sötétedik. A fák fázósan mutatják csupasz ágaikat, a sápadt hold bágyadtan világítja meg őket. Mindig rácsodálkozok, milyen szépek így is a fák, milyen szépek az ágak rajzolata az esti szürkületben. Milyen szép ez a föld, mennyi szépség van benne, csak észre kell venni. Az út mentén egy szép nagy ház előtt, fenyőfát ültettek valamikor, mára már jó két méteres lehet. Gyönyörű volt a fa, amikor jöttem, rá is csodálkoztam. Most meglepetten veszem észre, ezüst festékkel szórták le a tűleveleit. Milyen kár. Ez nyáron is így fog kinézni. Díszítenek mindenhol karácsonyra, apró fényfüzérek futnak a házak ablakában. Siettetik a hóesést ennél a fenyőnél, olyan természetellenes. Sokkal szebb lenne, ha a hó takarná az ágait, ha kivárták volna, vagy ha nem esik, belenyugodtak volna. Nem tetszik, mert nem természetes... de nincs közöm hozzá. Rohanó világban élünk, még a hóesést is siettetnék. Gyönyörű a kivilágítás, hívja, csalogatja az ünnepet, de a fenyő az valahogyan nem vonzza a tekintetem. Vártam a helyi járatot, teli vagyok élménnyel; az unokáimnál jártam. Jó babaillat, figyelő csillogó kis tekintetek, és a nagyobb unokáim mosolyát is magammal hoztam. Közeledett a helyi járat, már látom a fénycsóvát, amit maga előtt tol. Tíz perc az út haza. A következő megállóban egy zajos csoport száll fel a buszra. Ennél a megállónál sokszor megesik ez. Vékony nő karján egy tíz hónapos kisgyerekkel huppan le velem szembe. Nem nézett rám, mintha ott sem lennék.
- Ide ülj le mellém! - szól rá határozottan egy nyolc év körüli kislányra, aki a zajos csoporttal akart menni.
- Én apával akarok menni. - Apukája a barátaival nevetett, hangoskodott.
- Nem, ide ülj le mellém.
A kislány leül az anyja mellé, az anyja ott érzi biztonságban. A kislány kezében egy tasak kukoricapehely volt, ami még nem volt felbontva.
A hideg ellenére a nőn csak melegítő felső volt, az anyuka egyébként sápadt és nagyon vékony, szinte madárcsontú. A kisgyereken, akit a kezében tartott, egy jó meleg kezeslábas, sapka és sál, nem a Brendonból való. Kalimpált a lábával. Nagy fekete szemei vannak és kreol bőre. Szép tiszta a ruhája, ugyanúgy, mint az anyukájának és a kislánynak. A kislánynak is az időjárásnak megfelelő az öltözéke, nem márkás holmik az biztos, de meleg és tiszta. Az anyukájuk néz maga elé, nem tudni min jár az esze, úgy néz maga elé, mint akit a hétköznapok gondja emészt. A férje nevetett a barátaival a buszcsukló részénél. Nagyon jó kedve volt, csak a nő hallgatag.
A kislány felbontotta a tasakot, de előtte az öccsének mutatta:
- Látod, milyen nagy csomagot kaptunk a Mikulástól? Teljesen teli van.
Szemügyre vettem a kislányt. Szép tiszta a bőre, kreol, mintha a nyári nap ottfelejtette volna a csókját. Az érzés fényessé varázsolta az arcán a mosolyt. Egy fekete hajtincs kandikált ki a kapucni alól. Határozottan szép arca van, mégis a szeme a legfeltűnőbb. Hatalmas fekete szemmel néz az öccsére.
- Látod, jut mindkettőnknek bőven.
Felbontja a tasakot, és ad a testvérének. A szeme teli van fénnyel, csillogással.
- Tessék -, nyújt egy darabot az öccsének. - A hangja olyan lágyan úszik, mint a legszebb dallam.
Nem néz rám, el volt foglalva. A kislány hangja olyan dallamos, hogy még szinte most is hallom. Néztem az arcocskáját, amiben a nagy fekete szemek úgy csillognak, hogy elfelejtek kibámulni az ablakon, pedig nagyon szeretem nézni, hogy a város milyen gyönyörű csillogásba öltözött, így ünnep előtt. Egy kukoricapehely lehet úgy egy százas... Mint kiderült, ajándékba kapta, talán a Mikulástól, talán a nagymamájától, nem lehetett tudni pontosan. A szemében mintha az összes csillag odabújt volna ezen a ködös estén. Ott vertek hát tanyát a csillagok, mert ott a boldogság, a szeretet, az őszinteség lakik.
Az unokáim kívánságlistája jut eszembe. Elmondom nekik ezt a történetet, határoztam el. A gyerekek nagyon fogékonyak. Aztán a család leszállt, a nő fogta a kislány kezét, a másik gyerek a karján. A kislány összefogta a tasakon a nyílást, hogy ne szóródjon ki a tartalma, mert még majdnem teli volt, csak a testvére evett meg egyet, ő nem. Ő beosztja. A nő férje az utolsó pillanatban ugrott le a buszról, a barátai harsányan nevettek a mutatványon. Bőrkabát van rajta, nagyon vagány.
A kislány hangja még most is a fülemben cseng.
- Látod, jut mindkettőnknek bőven.
A megállómhoz értem és leszállok én is. Nézem a fényeket, és most valahogyan a csillogás tompa és fénytelennek tűnt. Persze, mert a kislány szemében látott csillogáshoz hasonlítom. Minden viszonyítás kérdése. Egy kukoricapehely. Lehet egy százas... Soha nem nézem a dolgok árát, sem az öltözék márkáját, mert nem az a lényeg a számomra. Most mégis, csak a viszonyítás miatt. Mindig is volt ilyen, bárhogyan is változott a világ, mindig volt, hogy az este hideg csillagai egy kisgyerek szemébe költöztek, mert ott találtak maguknak elég melegséget. Az nem biztos, hogy a márkás dolgok mögött bújik meg az a belülről jövő melegség.
Remélem, ez a kislány küzdeni fog, hogy az élete jobb legyen. Okos, értelmes csillogó szeme - még mindig látom. Remélem jól fog tanulni, és megérti, nem a hal számít, amit adnak, hanem a háló, amivel egyszer ő is tud halat fogni.
Békés karácsonyt, kicsi lány, akinek a szeme csillogása felülmúlta a város fényeit és magába zárta a csillagokat.

doboz alja
oldal alja