Bemutatkozás
"a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba."
"Ha egy emberrel úgy bánsz, amilyen,
akkor olyan is marad.
Ha azonban úgy bánsz vele, mintha jobb és nagyobb volna,
akkor jobbá és nagyobbá fog válni."
(Linda Dillow)
1978. 06. 27.-én születtem Szekszárdon, negyedik gyermekként.
A családunk akkor Alsónánán lakott. Két-három hónapos koromban
fény derült, hogy édesbátyámhoz Lászlóhoz hasonlóan én is
látássérült vagyok. Két nővérem (Ilona és Katalin)egészséges.
1985. Szüleink elváltak és Sióagárdra költöztünk.
1985.- 1993. Általános iskolai tanulmányaimat a budapesti
Gyengénlátók általános iskolájában végeztem. Ez egy speciális
általános iskola. Gyógypedagógusok igyekeztek csiszolni a gyengén
látó gyermekek elméjét, testi-lelki fittségén, ápoltságán, önbizalmán,
önértékelésén és még hosszasan sorolhatnám. Ahol megtanultam
olvasni, sík írni. (Ezt azért találtam fontosnak megjegyezni, mert
akkor még láttam annyira, hogy mindenféle segédeszköz nélkül
boldogultam ezen tevékenységekkel).
1987. Született egy húgom Diána.
1994. jan.-dec. rongyszőnyeg szövői tanfolyamot végeztem a
szekszárdi Csecsemőotthonban a Munkaügyi központ
szervezésében. A tanfolyamon megismerkedtem élettársammal
Józseffel (akivel immár 19 éve együtt vagyunk, ő cipőfelsőrész
készítést-javítást tanult). Ezen végzettségemnek köszönhetően
bedolgozói munkához jutottunk mindketten, egy pesti székhelyű
cégnél. Mára a cég a rongyszőnyeg szövést műanyag szerkezet
készítésre cserélte, de a mai napig biztosítja mindennapi
kenyerünket.
1994.-ben édesanyám harmadik férjének halála után Szekszárdra
Költöztünk.
1996-ban bátyámmal és vőlegényemmel elhagytuk a szülői házat és
egy kis faluba Udvariba telepedtünk le. Nem volt igazán ismeretlen a
falusi élet, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar unalmassá válhat.
A fiataloknak szórakozási lehetőséget az alkalmi bálok, bulik és a
falu közepén álló kocsma (egy ping-pong asztallal, zenegéppel és
tv-vel) biztosította a szórakozást. Jómagam nem vagyok az a
kocsmázós fajta, maradt a háztartás, az olvasás... Aztán a
páromnak is nehéznek bizonyult a 664 négyzetméteres kert egyedüli
ellátása s nekem sem volt elég, unatkoztam. Egy nap előálltam
azzal az ötlettel, hogy én tanulni szeretnék.
1997.- 2001-ben A középiskolai tanulmányaimat levelező tagozaton
a szekszárdi Garay János Gimnáziumban folytattam, ezúttal eljutva
az érettségiig. Az utolsó évben és az érettségit követő retina
leválásnak és a műtéteknek köszönhetően vagy azoktól függetlenül,
leromlott annyira a látásom, hogy már csak nagyítóval tudtam írni
olvasni (ma már azzal sem) s közlekedni is csak segítséggel.
2001. áprilisában visszaköltöztünk Szekszárdra, immár véglegesítve
lakóhelyünket. Közlekedési nehézségeimre a vakvezető kutya
igénylés látszott orvoslást jelenteni. Így igényeltem-kivártam és
kaptam vakvezető kutyát.
2003. augusztusában hoztam haza a két hónapos golden retriver
szuka kutyust. Akit Angelnek neveztünk el. Mivel vállaltam a
kölyöknevelést, ezért kaptam meg ilyen fiatalon. Velem volt egy
éves koráig. Neveltem, szoktattam a környezethez, kutyákhoz,
közlekedési eszközökhöz stb., szeretgettem és kényeztettem. Egy
éves korában visszavittem a kutyaiskolába a fél éves kiképzésre.
Majd 2004. decemberében kiképezve, dolgozó kutyusként tért haza.
2006. júliusában édesanyámat, majd 2007. júliusában édesapámat
veszítettem el.
2008.-ban a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula főiskolai karon
átvehettem szociális munkás diplomámat.
2008 óta több ízben próbálkoztam irodalmi-írói pályázatokkal.
A pályázatok mellett több témában dolgozom egy-egy könyvön.
Szeretek írni (nagyon érdekel az írói pálya), olvasni zenét hallgatni
és természetben barangolni. Bár ez utóbbira sajnos elég ritkán van
időm és lehetőségem. Meglehetősen jól kezelem a számítógépet és
internetet. Elkezdtem ismerkedni a braille írással és olvasással is
nem a szükség miatt). Szeretnék nyelveket tanulni, de egyenlőre
nem találtam meg a módját, illetve egy olyan személyt aki elvinne
egészen a nyelvvizsgáig. Így amolyan autodidakta módon innen-
-onnan szerzett anyagokból képzem saját magam. Mindezeken túl
kedvenc időtöltéseim közé tartozik még a gyöngyfűzés,
gyöngyszövés. Ami tudom kicsit furcsán hangzik egy vak szájából,
de így van.
2010. novemberében életet adtam Alexandra Kíra nevű
kislányomnak.
2012. májusában úgy döntött a családi kupaktanács, hogy feladva a
saját házat a város szélén Szekszárd belvárosába költöztünk
albérletbe. Azért kellett meglépnünk ezt, mert a termésköves
dombos utcán nehézkesen közlekedtünk a mozgássérült párommal
és a vakvezető kutyával is. Ez a lépés nem bizonyult a legjobbnak,
így szeptemberben leköltöztünk Tamásiba a bátyámékkal szembeni
lakásba. Megoldódni látszanak a közlekedési és egyéb problémák.
Hisz itt vagyunk egymásnak...
2013. 11. 15.-tól szinte kétheti rendszerességgel publikálok az
ingyenes Megszólalok című internetes újságban
2014. február 27-én megjelent végre első könyvem Canberrai
kalandok címmel
2014. május döntésre jutottam, s megoldásra leltem helyi
közlekedési nehézségeim terén: a budapesti Vakok Állami
Intézetének Elemi rehabilitációs programjára jelentkeztem
s elkezdtem egyedül közlekedni a fehér bottal. Már csak az új rehab
tanárt várom, aki betanitja az útvonalakat számomra.
Kyra Angie
Művek
Karácsonyi sms (vers)
Közeleg már a Karácsony (vers)
Újév váró (vers)
Gyermek versek (verscsokor)
Verseim (verscsokor)
Canberrai kalandok (regény 2014)
Soha ne mondd, hogy soha (regény 2015)
