Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Lánykérés

Az történt, hogy tegnap megint kibújt belőlem a kisördög.
Na nem az ördögöcske, hanem a rosszabbik ÉÉNem.
Ismét balhéztam egy csöppöcskét.
Az úgy kezdődött, hogy Anna készült erősen a földrajz emeltszintűre, mert a meteorológus szakmát célozta meg.
A dolgok úgy alakultak, hogy az osztályában még egy srác készült erre a vizsgára.
Míly meglepő, az ifjú titánt véletlenül éppen Horváth Gábornak hívják, és semmi köze a bátyámhoz.
Gyakorlatilag egész évben együtt tanultak.
Hol Óbudán, hol Csömörön, a fiú szüleinél.
Aztán most, az írásbeli vizsga után engem is meglátogattak itt a Lápon.
Közben Anna állítólag sokat mesélt rólam a fiatal embernek, aki azok alapján már meg akart ismerni.
Na gondoltam, akkor most szépen bemutatkozom, pont úgy, ahogy az Anna lefesthetett neki.
Már jó előre elterveztem mindent, és sikerült is végig csinálnom röhögés nélkül.
Ugye, Kata, és az országos Cimboráim még éppen csak elmentek vasárnap, és hétfőn már érkezett is a váltás, azaz Anna, és Gábor.
A kora esti órákban befutottak.
Illendően köszöntöttek, majd hagytam Őket, hogy bevackolják magukat a szobájukba.
Közben kikészítettem egy üveg páleszt, három pohárkát, és a húsvágó bárdomat, a kerámia fenőkővel, csak a nyomaték kedvéért.
Amikor végeztek, akkor szülői hatalmamnál fogva oda parancsoltam Őket az asztalhoz.
Anna jó háziasszonyként azonnal észre vette az üres poharakat, és töltött mindannyiunknak.
De miután ÉÉN, a rangidős nem nyúltam a pohárért, még nem koccoltunk.
Persze most Anna sem somolygott a beavatottak biztonságával.
ÉÉN meg csöndben elkezdtem fenni a bárdot.
Egy kis hatás szünet után nyersen neki támadtam a fiatalúrnak:
- Dugod a lányomat?
...
Iszonyú hebegés-habogás vette kezdetét.
- Háát, izéé, szóval,
...
méég neeem...
Jöhet a második tőrdöfés:
- Akkor hülye vagy.
És közben szerényen fenegetem tovább a gyilkot.
Néma csönd.
Teljes elképedés.
Anna próbálja menteni a helyzetet:
- De Apu!
- Kuss! Ne szólj bele a férfiak beszélgetésébe!
Ismét csak néma megrőkönyödés.
Az ismételt pillanatnyi csöndben erősen csikorgatom a hatalmas pengét a fenőkövön.
Mire emberünk megint elkezd habogni, és töredelmesen, kicsit elpirulva bevallja, hogy már túl vannak a tűzkeresztségen.
Erre azonnal lecsapok, mint vércse a pocokra:
-Na csak azért mondom.
Két féle embert útálok, a hazugot, és a mulyát.
Anna felcsattan:
- Apúúú!
...
- Kuss!
Nem mondtam elég érthetően, hogy ne szólj bele a nagyok dolgába?
Kicsit duzzogva, de visszavonulót fúj, továbbra sem értve a történéseket.
ÉÉN meg ismét az ifjonti Úrhoz fordulok:
- És akkor hol van?
- De de de mi mi mi hol van?
- Hát természetesen az eljegyzési gyűrű.
Mert ugye most azért jöttél ide, hogy megkérd tőlem Anna kezét.
Gáborunk, mint azt Anna későbbi elbeszéléséből megtudtam, ennél a pontnál elfehéredett, és leverte a hideg veríték.
A lengyel zászló már meg volt. (Piros-fehér.)
Kihasználva a némaságot, hirtelen letettem a bárdot, és felkaptam a poharamat, mondván:
- Na erre igyunk! Egészségetekre!

Eltudom képzelni, hogy mi minden járhatott a fejében.
"Most mitévő legyek.
Ezt a vén, rozoga fütyit csak nem sérthetem meg, de akarja a fene elvenni a csajszit.
És különben is nincs is nálam semmiféle gyűrű.
Akkor most azonnal áljak fel, és futva érjem el az első haza felé menő vonatot?
Vagy tényleg kérjem meg a kezét, és vége az életemnek, még mielőtt elkezdődhetett volna?
És az Anna miért nem mondta előre, hogy a faterja ilyen vaskalapos lökedék?
Segííítsééég!
Valaki adjon már egy parabellumot!
Agyba-főbe akarom lövöldözni magamat!"
Olyan hangosan gondolkozott, hogy már-már kihallatszott a fejéből.
Végül is csak megemelte a poharat, de úgy remegett a keze, hogy kilötyögött a cefre.
Mondom neki:
- Ne izgulj annyira, nem harap a bácsi.
Inkább küldjük azonnal gallér mögé.
És ez volt a nyúlütés.
A pálesz ugyanis egy 55°-os házi törköly volt.
Emberünk meg nem mert mulyának mutatkozni, és egy mozdulattal legurította.
Ebben a pillanatban belőle kitört a köhögés, belőlem meg a röhögés.
Szegény Gábor a fehéredésből ismét arcpírra kapott, (már meg is volt a sógorok zászlaja, a rót-weisz-rót,) a szeme kigyött mint a csigának, és már kezdtem azt hinni, hogy feladott a főbehalál gondolatával, helyette inkább mégis csak nemes egyszerűséggel megfullad.
A hideg verítéket meg felváltották a forró könnyek.
Bár könnyezni ÉÉN is könnyeztem, de nekem legalább nem fájt.
Annának itt már tiszta volt, hogy csak egy olyan Apu féle szívatás történt, de a Gábort még percekig nem lehetett lebeszélni az önmeg gyilkolászás gondolatáról.
Aztán amikor felocsúdott, gyorsan engesztelés képpen meghívtam a fiatalokat a fakocsmába, hogy egy-két vágottal leöblítsük a ménkű erős páleszt.
Így debütáltam az Anna osztálytársa előtt.
Majd nem sokára meg fogom tudni, hogy milyen lett az aktus visszhangja a többi diáknál.

doboz alja
oldal alja