Lator nóta
Megyek hozzád minden reggel,
Álmodból én keltelek fel.
Víz leszek, mely arcod mossa,
S dalom füledbe suttogja.
Símogató napfényképpen
Megjelenek nálad délben.
Csiklandozlak, ahol érlek,
Szíved körül bizseréllek.
Mikor közeleg az este,
Szellő bújik kebeledbe.
Kérlel téged, hangomon szól,
Nem küldheted el magadtól.
Éjféltájban felriasztlak,
Emberként karomba kaplak.
Hiába is ellenkezel,
Csalfa tündér, enyém leszel.
Kádencia:
Fuss bárhová, mindig látlak,
Úgy követlek, mint az árnyak.
Megemésztő tűzben hevülsz,
Tőlem soha nem menekülsz!
(1989. IX. 30..)
