Lecsó
Hát egyszer csak gondoltam egy nagyot, és ki akartam próbálni azt a bizonyos lecsót.
Neki is veselkedtem, teljesen egyedül.
Előkerestem az alapanyagokat a hűtőből, a speizból, és a fűszeres polcról.
Elsőnek felaprítottam a hozzá valókat, majd neki vágtam a főzésnek.
Már majdnem minden benne volt, amikor sikerült megkevernem a szutykot.
Ez volt életem legnagyobb hibája.
Ugyanis nemes egyszerűséggel az egész anyagot lábasostul leküldtem a földre.
Jaj, jaj,jaj.
Uram Isten!
Mit tettem?
Komollan mondom, amikor meghallottam, hogy az edény földet ért, még a könnyem is kicsordult.
Hirtelen hozzányúlni sem mertem, két dolog miatt sem.
Először azért, mert még valószínűleg baromi forró volt, másodszor azért, mert féltem megtapasztalni, hogy mi is történt.
Kicsit még sirattam az ebédemet, majd egy hirtelen mozdulattal mégis odanyúltam.
Amit fogtam, attól kis híján felsikítottam hirtelen gyönyörömben!
Az első, amit megérintettem, az a lábas füle volt, amiből azonnal tudtam, hogy az edény a talpán áll.
Aztán villám gyorsan felkaptam, és már azt is éreztem, hogy az edény feneke is száraz.
Kicsit ugyan még forró, de száraz!
Gyors mozdulatokkal körbe törölgettem egy nedves ronggyal, és feltettem a tűzhelyre.
Aztán jöjjön, aminek jönnie kell, neki bátorodva lenyúltam a konyha kövezetre.
Azt tapasztaltam, hogy a kajának maximum csak a 10%-a mehetett ki a földre.
Aztán kezetmostam, és belenyúltam az edénybe is.
És ugyanazt a kis csodát tapasztaltam, miszerint azonkívül, hogy kis dzsuvát csináltam, az ebédem nem semmisült meg teljesen.
Hihetetlen örömömbe azonnal hozzá tettem a paprikát is, és készre főztem.
Mikor megkóstóltam, mintha mannát ettem volna.
Most már nincs más hátra, minthogy ha reggel jönnek a családsegítős lányok, feltakarítsák a szutykomat.
Ha ez is megtörténik, akkor majd el fogom határozni, hogy legközelebb pörköltet is fogok csinálni, természetesen nokedlival.
Ennyi történt ma, akarom mondani tegnap a lápi rezidencián.