Lélektánc
Csak vágtat a lélek és nézi az erdőt,
Hol megsemmisül sok fénysugár,
Így üzen a légnek, küld ezer kis szellőt,
Ideje lenne menni már.
Csak várja a percet, fénye elalszik,
Mint a leégett gyertyaszál,
Vére kiserken, teste hanyatlik,
Ideje volt elmenni már...
Smint ahogy félszeg kislány ha térdel,
Virágot szedve a réteken,
Egy titok lezárul, s ezer pecséttel,
Túlviszi álmát a fényeken,
És vágtat a lélek, ezer veszéllyel,
Templomok tornyain megremeg,
Tudja, hogy egyszer az isteni kézzel,
Formálnak neki új életet.
Csak vágtat a lélek, test nélkül ébred,
Érzi a Napban a lét aranyát,
Ezernyi szikrában a remény feléled,
S az édenkert dús fáin át,
Látja az Istent, látja a fényét,
Az akaarat lassan megremeg,
S nem vágtat a lélek, fénye elalszik,
Számlálja az új perceket.
Készül egy forma, isteni álom,
Emberi szívvel hát megfogan,
Csonttal és hússal és bármilyen áron,
Csak megszülethessen már boldogan,
Várja a lélek, vér volt a méreg,
Mi kioltotta egyik életét,
Most örül a vérnek, mint egyetlen fénynek,
Csak áramoljon benne szerteszét.
Táncol a lélek, örül, hogy élhet,
Újra meg újra a harc után,
Felcsendül lassan a teremtő ének,
S új test fon körbe a semmi után,
Évezredek óta így megy a játék,
Táncol a lélek, s a lét szava vág,
Túl nagy a tét, és kicsi ajándék,
Ha nyílik a fa ágán egy újabb virág...
