Leókapitány
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi oroszlán. Félénkebb, bátortalanabb volt társainál és mindent jóval nehezebben, lassabban értett meg mint ők. Mégsem
gúnyolták emiatt, mert, nagyon szeretnivalónak tartották. Még az sem bántotta őket, hogy az iskola kezdetekor Leó gyakran még a nevüket sem igazán tudta.
Mindig szívesen játszottak vele és kíváncsiak voltak az ötleteire. Ha az órákon ügyesen szerepelt, mindig szántak arra időt, hogy megdicsérjék, megtapsolják,
ahogy azt egyébként egymással is megtették.
Szívesen segítettek neki ha kellett és gyakran éreztek büszkeséget az apró sikerei miatt.
Leó, nagy kedvence a foci volt.
Az edző bácsi is nagyon szerette őt, a lelkesedése miatt. Bármit megcsinált, sosem panaszkodott, még akkor sem, ha néha egy-egy rúgás, a labda helyett
a bokáját érte.
Egy nap, nagy meccsre készült a csapat. Az volt a szokás ilyenkor, hogy minden meccs előtt, új kapitányt választottak. Épp azért, hogy senki se maradjon
feladat nélkül. A kapitány, természetesen megkapta az 1-es számú mezt és egy kicsit irányíthatta is csapatát...
Az edző választása, Leóra esett.
Büszkén húzta föl a zöld színű mezt és mindent megtett érte, hogy ügyes legyen. Különösen azért, mert, azon a szép napon édesanyja is kilátogatott a mérkőzésre.
Miután, ez csak ritkán fordul elő, a kicsi oroszlánnak, ez ma, nagy boldogságot jelentett.
Hihetetlenül élvezte a játékot.
Mindkét csapat nagyon ügyes volt.
A sors mégis úgy hozta, hogy a vége előtt, döntetlen volt az eredmény. Mindenki igyekezett a legjobbat kihozni magából, hogy az övé legyen a végső győzelem.
Leó pedig szinte lubickolt a feladatában.
Valahogy érezte azt, melyik társa miben ügyes, mikor kinek kell passzolni a labdát.
A csapata pedig, természetesen szót is fogadott neki.
Aztán, elérkezett a győztes gól ideje!
A teremben, forrt a levegő! Hol hangosan drukkolt a közönség, hol pedig néma csendben figyelték az eseményeket.
Leó és csapata, egyre gyakrabban, és egyre hosszabb időt töltött az ellenfél kapuja előtt.
A labda, ügyesen, gyorsan, ütemesen járt a lábak között. Egészen addig, míg, Barnushoz nem került. Ő volt, a kicsi oroszlán legjobb barátja. Egyetlen percig
sem gondolkodott, tovább passzolta Leónak, aki egy ügyes mozdulattal a kapuba csavarta a labdát.
Belőve ezzel, a győztes gólt!...
A közönség, állva tapsolt, ünnepelte, éltette őt! Leó pedig, hihetetlenül büszke és boldog volt. Ez volt, élete legszebb napja!...
