Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Lillafüredi emlékek

A múltkor, amikor Szegedről beszélgettünk, elhatároztam, hogy szülök egy rövidet Lilla füredről is, ahol gyermekkorom, (mert hogy nekem az is volt), lexebb nyarait töltöttem.

És akkor most nézzük Lillafüredet. Drága jó Édesapám, mint már sokszor leírtam, 1949-től 2004-ben bekövetkezett haláláig a Magyar Rádió örökös tagja volt. Így sikerült nekem kis családommal mintegy 15alkalommal Lillafüreden nyaralnom. Az őskorban vala, a magyarországi rádiózás hajnalán, a kisház, ami egy kétszobás 60 négyzetméter körüli családi ház. Aztán az '50-es években épült a már kétszintes stúdió épület. Pár évvel később a stúdió beköltözött Miskolcra. Ekkor nevezték ki a nagy épületet üdülőnek. Ekkortájt a kisházat megkapta egy idős volt rádiós házaspár. Ők aztán ott csirkéket tenyésztettek, állatokat tartottak. Mi kis gyerekként sokat bámultuk többek között a pihe-puha teniszlabda méretű kicsi csibéket. Volt közöttük egy teljesen fekete. Állítólag ez is olyan csibe, mint a többi csibe, csak kicsibe. És volt egy számunkra nagy, és félelmetes farkas kutya. Az a hülye dög, ha ugatott, az olyan volt, mint egy derekasabb menydörgés. Történt egyszer, hogy a fekete csibe átugrott a kerítésen, és elrepült. Vagy talán az is lehet, hogy mégis csak a kerítés alatt bújt ki. Minden esetre a házinéni abból vette észre, hogy a véreb vonyított, nyüszített és kapart a kerítés mellett. Lehet, hogy Tőlem ijedt meg? Ekkor ránézett a csibékre, és rögtön látta, hogy nem látja a feketét. Aztán kiengedte a kuttya-muttyát, de előtte a lelkére madzagolta, hogy : Aztán nekem le ne nyeld véletlenül!
Mi ott álltunk a kerítésnél, és nem picit aggódtunk a kis fekete életéért. Pár perc múlva megérkezett a szőrös szörnyeteg, pofájában a feketével. Olyan nyál csíkot húzott maga után, hogy tényleg csak kicsit volt nagyobb a vízhozama, mint a Színva-pataké. De a csibe teljesen sértetlen maradt. Behozta a kertbe, és letette. A madár mozdulni sem tudott, úgy össze volt ragadva a nyáltól,és talán pirinyót rettegett is élete megmentőjétől.
Engem ide kötnek az emlékek.
Hajnali ébredés. Előző este minden összepakolva. 5.30-kor, amikor a Pobjeda taxi megállt a ház előtt, ÉÉN már rajta ültem a tűkön. Bepakolás a Daxliba, és indulás a Keletibe. ÉÉN akkoriban csak évente egyszer, maximum kétszer űltem kocsiban. Ez volt az egyik biztos pont. A másik amikor valami féle harci sérüléssel vittek a traumatológiára, ezt-azt összevarratni rajtam. Akkoriban nem ismerték a hyperaktív kifejezést, csak élénk volt a gyerek. Aztán bolyongás a hatalmas pályaudvaron, a mozdonyok között. Akkoriban még lehetett látni hivatalos forgalomban lévő drága jó 4 24-est. ("Száál a 4 24-es, meert az Apám a fűtő..." Cseh Tamás.).
Szerettem, ha egy igazi csühöst kaptunk, mert a füstjének olyan jó illata volt. "Akit a vonat füstje megcsapott." (Moldova György, feltéve ha pontos a mű címe.). Egy majd' 4 órás út várt ránk. Közben teljesen megváltozott a világ. Tisztára, mint a Harry Potterben, mentünk a varázsvilágba! ÉÉN soha nem unatkoztam az oda-vissza úton. 10-kor már a Tiszai Pályaudvaron voltunk, Miskolcon. Itt volt az 1-es villamos végállomása. A csilivel Diósgyőrön át kimentünk a Vadasparkig, Ahonnan föl mentünk az 5-ös busszal a hegyre, leszálltunk a Szent István barlangnál. Mint kiderült az előző mondatokból, szüleimnek nem volt autója. Később sem. A megállóban van egy kis aszfalt darab,a barlang bejáratánál. A továbbiakban nincs aszfalt gyalogút, csak a meredek szikla fal. Szóval a buszmegállóból gyalog, még kb 2 perc. Kufferekkel, bőröndödönökkel, táskákkal, csomagokkal, cuccosokkal felfegyverkezve átmegyünk az út túloldalára , mint 4 mozgó karácsonyfa! Na nem mintha itt volna gyalog járda, csak mert ott van utunk célja. A legideálisabb közlekedő út nem más, mint egy kisvasút pályája volt. Apu itt kapott rendszeresen dürohamot, mert mint gyakorlott világjáróknak, a bőröndjeinken már volt kerék. Csak a fesztáv nem volt elég pontos. Tehát az irgalmatlan méretű koffer, és a nálánál picit szerényebb méretekkel rendelkező kis bőrönd Apu feladata volt. A helyzetet csak súlyosbította, hogy Fater mindössze 165 cm magas volt, ezért amikor két talpfa közé lépett, akkor a nehezékek alja súrolta a siíneket. Néhány méter, és jópár goromba szó után elérjük az aszfalt bekötő utat, ahol a cuccosok már jönnek maguktól. Kilépünk a sínek közül. Mondjuk, úgy vagy 4 méter után rálépünk a régebben még vasúti talpfákból álló fa-, mostanra azonban már szépnek épp nem mondható szocreál kőhídra, ami átível az 1 méter széles Színva-patak fölött. A patak túlsó partján még volt egy gyalogút. Ez gyakorlatilag egy 50 cm-es ledöngölt partszakasz. Kapaszkodni az üdülő kerítésébe lehet. És már bent is vagy az óóóriááási parkolóban. Egyszerre legalább 8, de ha ügyesebb sofőrök jöttek, akár 9 kocsi is elfért. Ilyet azért csak igen ritkán lehetett látni. Gyakoribb volt a 2-3 gépjármű látványa. Vagy 1 sem.
A hatalmas parkolón áthágva, feltárul előttünk a bejárati dupla ajtó. Szeretettel fogad minket, Verácska, a gondnok néni. (Kicsit idősebb koromban megtudtam, hogy igen kevés rádiós férfi embernek nem volt meg.). Verácska, (még tőlünk, gyerekektől is elvárta ezt a megszólítást,) kiosztotta a szoba kulcsokat, és megleptük a szobákat. Mintegy 10-12 helyiséget. ÉÉN akkor éreztem magam jól, amikor a szikla felöli oldalon kaptunk szobát, mert azoknak a szobáknak csodálatos, ifjúi fantáziámat kellően megmozgató hangulata volt. Ha sütött a nap, akkor sem volt hőség, mert oda csak a sziklafalon megtermett növények levelein átszűrődő gyönyörű zöld fény jutott be. Ugyan akkor, ha szakadt az eső, és minden szürke volt, akkor is nyitva lehetett hagyni az ablakot, mert a hegy közelsége miatt ott már megszelídült a vízözön. Bent a szobában halkan szólt a SZER, (csak a fiatalabbak kedvéért: Szabad Európa Rádió) és hallgattam az eső hangját, és a fák, bokrok leveleinek a susogását.
Az épület úgy nézett ki, hogy alul, a volt irodák lettek átalakítva szobáknak, és felül volt a társalgó, a stúdióból kialakítva. Itt volt elhelyezve a mondom csupa nagy betüvel, A TELEVÍZIÓ. Ugyibár ez is elég nagy kunszt volt, mert mind az egy darab adásból lehetett választani, konkrétan, hogy nézed, vagy nem. Aztán volt egy mini könyvtár, a legfrissebb ponyvákkal, és az elmaradhatatlan újságok. Az esti Hírlap persze mindig a tegnapi volt, hiszen, annak ellenére, hogy volt postahivatal a faluban, az újságot naponta csak egyszer hozták föl. Ismét csak az ifjúság kedvéért kell elmondanom, hogy az Esti Hírlap volt Magyarországon az egyetlen délután megjelenő friss napilap. Itt voltak a társasjátékok is. Jobbára Ki nevet a végén, Gazdálkodj okosan, sakk, vagy talán még Malom. És ebben a helyiségben volt a nagy szekrény, amiben a kerti játékok voltak eldugva. Kosárlabda, lengő teke, magyarul a kugli, ("Mert elmegy a kugli, egy este berúgni, hisz Ő az a kugli, ki nincs fából" Illés együttes), Ping-pong, tollas, tenisz, és a csodálatos Bőőőr foci. Érkezés napján, vagyis szerdán este ez volt a klub helyiség, ahol az ismerkedési bulit tartottuk. Hogy mitől volt ismerkedési, azt nem tudom, hiszen mindenki mindenkit ismert. Az viszont biztos volt, hogy ilyenkor kerültek elő első ízben az Unimukok, a fekete címkés Cserpákok, a láda sörök, pezsik, ... Úgy éjjfél tájban minket gyerekeket egy még csak épphogy félig részeg felnőtt lekísért a szobáinkhoz, azzal a paranccsal, hogy most már aztán tessék azonnal aludni, hiszen mindjárt kelni kell. Na persze, nem kellett minket ringatni. A levegőváltozás, a friss hegyi levegő, az embertelen mennyiségű mozgás, és információ halmaz, úgy ki merített minket, hogy csak na. És kóma reggelig.
Egy átlagos nap még ott is reggel kezdődött. 8 órára vártak minket a Palotaszállóba. Az akkoriban SZOT üdülőként fungált. Nem akarok erről most többet írni, ezért csatolom mellékletként a hivatalos passzust. Az odavezető útvonal egy 10 perces út, ami a mi kis csapatunknak bő 20 percig tartott, mert hogy félúton volt a park, ahol már reggel 6-kor kinyitott a bodegasor. Itt aztán a vének kipihenték az előző éjszaka fáradalmait. Már az addigi útvonal is párhuzamosan több helyen volt megtehető. a Vének természetesen a kényelmes, egyenes úton mentek, míg mi gyerekek, hol a hegyoldalban található turista úton, a Szinva-patak partján mentünk, vagy a sétapark közepén a patak innenső oldalán. A cél mindkét esetben a mozgó törpék kertje volt. Ott aztán mi is elidőztünk, mindaddig, amíg meg nem hallottuk Fater sztentori hangját, hogy aszongya: ÖÖCSIII! Ez lettem volna ÉÉN. A törpék kertjének a tartalma 12 db olyan fél méter magas kertitörpe volt. De ez így unalmas lett volna, úgyhogy a tulajdonos bácsi megmozgatta Őket. Bevezette a kertbe a patakot, és mindegyik törpével dolgoztatott valamit. Volt köztük favágó, kovács, kertész, volt amelyik tüzifát aprított, sőt volt köztük egy táncos pár is. Egy másik a patak vizét merte át egy vályuba, az állatoknak, és egy vizimalom is látható volt. Az összes figurát, állatot, épületeket, fákat, virágokat, fényt... az öreg asztalos bácsi faragta ki. '71-bem Apu készített róluk egy egész tekercs színes filmet, amit aztán az OFOTÉRT kidolgozás címén tönkre is tett. A törpék szomorú vége '72-ben meg is pecsételődött. Akkor volt egy ilyesmi esős év, mint az idei. A Szinva iszonyúan megáradt, és elmosta ezt a kis mesevilágot. Így nem maradt egyetlen fénykép se. Évekkel később, talán '94-ben, már Borival fölmentünk 3 napra, és a '3. nap végre találtam egy öreg vadászt, természetesen a bódésoron lévő kocsmában, aki még emlékezett rá. Kiderült, hogy abban a panzióban szálltunk meg, ahol az Öreg lakott, és az ablakunk a volt törpekertre nézett. Az Öreg Úr '73-ban felköltözött Pestre a fiához, és két év múlva meg is halt.
Megérkeztünk a Palotába. Lényeg, hogy a Mátyás teremben volt a reggeliző is. Megint szeretnék vissza utalni a Harry Potterre, és az ottani ebédlőre, csak itt az asztalok nem hosszú sorokban voltak elhelyezve, hanem egy étteremnek megfelelően egyesével. Ja, és az égbolt sem látszott, még virtuálisan sem. Ide aztán nap, mint nap töbször is bejöttünk, reggelizni, ebédelni, vagy vacsizni. Esténkéntt a vének táncikálni. Az épület mellett található a Szent Anna barlang, és a híres Nagy vízesés. Ott aztán mindig bemásztunk a vízesés alá, és nem is egyszer tökig áztunk. Haza felé bódésor, és 9-re már az üdülőben voltunk. Időtől függően kerti játszás,vagy társalgó...
Fél egyre ebéd ugyan ott, ugyan úgy. (bódé sor oda-vissza.) Üdülő, mondjuk fél 3 -ra. délutáni ejtőzés, és 7-re megint a bódé sorral tarkított túra vacsizni. Ilyen volt egy punnyadós nap. este néha beütött némi kis italozás, bográcsolással, sütögetéssel. Aztán voltak a rövidebb-hosszabb túrák. A rövidebb túrákat általában reggeli után kezdtük. Ilyenkor előző nap a vacsinál szólni kellett, hogy ebédre hideg kaját kérünk. Azt, másnap a reggeli mellé szervírozták, nejlon zacsiba. Onnan haza mentünk, neki öltöztünk a túrázásnak, mert hogy a rövidebb program általában egy néhány órás gyalogtúra volt. Vagy felmentünk a pisztrángoshoz, ahol ellenőrzött körülmények között tenyésztették a pisztrángokat. Itt a megfelelő medencében rá mutathattunk, hogy melyik halacskát szeretnénk ebédre a tányéron látni, paprikás lisztben kisütve, vagy rántva. És mindezt fillérekért, hiszen nem volt rajta a kereskedők pofátlan mértékü haszna, és a Házi Néni készítette el Nekünk. Vagy felmásztunk az üdülő fölött lévő Fehérkőlápára, ahonnan kitűnő kilátás tárult elénk. Ezt az utat két dologért szerettem. Egyfelől mert nem messze tőlünk volt egy szigorúan titkos kis laktanya, ahová az első pihenőből már kitűnő rálátás volt. Hát még ha a kukkeremet is magammal vittem. A másik öröm az volt, hogy onnan Apuval csak Mi ketten nadrágféken jöttünk le. Ez úgy realizálódott, hogy mindig vittünk magunkkal a nyaralásra egy tavalyi kinőtt, vagy már eleve lukacsos tréning Atyát, és aznap már eleve ebbe öltöztünk. Aztán vagy kibírta, vagy nem. Jobbára nem. De hát a horhossokkban seggen lecsúszni, mindezt erős szülői támogatással, na az volt a nem mindegy!
Nem messze volt tőlünk Herman Ottó nyaralója, ahol állandó múzeum mutatta be a Bükk flóráját, faunáját. De ha már Herman Ottó neve szóba került, akkor el kell mondjam, hogy a róla elnevezett menedékházhoz is sokszor terveztük a napi túránkat.
Vagy egy másik, lájtosabb túra volt a Szinva forrás. ide egy 30-40 perces út vezetett.
ide még Anyu is kimerészkedett. Ott általában tábortüzet raktunk, és szalonnát sütögettünk. És kortyoltuk a sziklából csörgedező forrásvizet. Soha nem felejtem el az ízét! Azóta amikor utoljára Borival ott jártam, megláttam, hogy már kiapadt. De 10 méteren belül még legalább 5 helyen vérzett a hegy. Tehát a patak azért megvolt. Mivel a Színva Miskolc egyik fontos vízellátója, ezért a patak medret kibélelték. Szabályosan bepelenkázták. Szépen kitakarították, majd fekete műanyaggal kibélelték, majd erre húztak egy beton teknőt. Meséltem is borinak, hogy látod? Apád itt még fogott kézzel pisztrángot. És itt verekedtünk a Tantival, és a Tanti itt lökött bele a csalánosba hanyatt. És persze onnan csak úgy lehetett menekülni, ha előbb hasra fordultam. Így elöl, hátul egy merő csalán csípés voltam. Nekem ugyan nem fájt annyira, de a Mutter tépte rendesen a tollait. És még azt is megmutattam, hogy ha nagyon kellett valakinek kakilnia, akkor abban a szögletben gugoltunk le, mert ott nőtt legsűrűbben a klópapírként használt lapulevél.
Hát így múlnak el a világ nagy dolgai.
Más alkalommal pedig elmentünk az erdei vasúttal a Garadnai vég állomásig úgy, hogy minden megállónál leszálltunk, és a következő szerelvénnyel mentünk tovább. Az első megálló, ahol leszálltunk, az Ómassa volt. It tmegnéztük a szénégetők működő boksáit. Aztán következett Újmassa. Itt az őskohót néztük meg. Mindig szedtünk szép fényes kékes-zöldes színü köveket. Ez persze a vas olvasztás után megmaradt olvasztott, és újra kihűlt kőzet volt. Innen már csak Garadna volt hátra, és vissza Lillafüredre. Egészen rövid túrának számított a Szent István cseppkőbarlang megtekintése. Ez olyan rövid túra volt, hogy általában ebédből haza felé tértünk be, egy kis hűsölésre. Anyu nagyon sokat köhögött a bagó miatt. Egy esetben például összekötöttük a kellemeset, a hasznossal. Mutter kapott ugyan is egy orvosi beutalót a Szent-István barlang só termébe, hogy naponta kúrálja két-három órán át a tüdejét. Az eredmény frenetikus volt! Mutter több évre felhagyott a dohányzással, és persze nem is köhögött. Vagy ebéd után nem mentünk egyenesen haza, hanem sétáltunk a Hámori-tó partján, vagy csónakáztunk egy kicsit. Amikor Borit vittem,nagy örömmel tapasztaltam, hogy a főút mellett , a sziklába vájt , és a barlang rendszert is felhasználó Orosz laktanya is megszűnt. Helyette egy diszkó, és Night klub jött létre. Ott volt még extra rövid túrának a Kis bolt. Nekem ez volt a kedvencem. Ide ugyanis mindig egyedül mehettem. Mondjuk nem is volt sok veszély útközben, hiszen azon a bizonyos fél méteres patakparti úton kellett menni kb 200 métert. Valószínüleg azért tetszett annyira, mert a bolt nem egy hagyományos Á B C volt, hanem egy kis kúria nappalija volt boltnak berendezve. Már a bejárat is rabul ejtett. Még a boldog békeidőkből származó legalább 3 méteres hatalmas dupla teraszajtó volt. Aztán a belmagasság is lenyűgöző volt. És a befele nyíló fa spalettás gigászi méretű ablakok! Csodás világ volt. És még sok más helyre is elsétáltunk.
Aztán voltak a hosszabb, egésznapos túrák. Ilyenkor kikértük az egész napi hideg silót, és már korán reggel elindultunk. Ilyen utak voltak: például Szilvásvárad, Görömböly-Tapolca, ami most Miskolc-Tapolca névre hallgat, vagy bükkszentkereszt, És Miskolcra is sokat bejártunk.
Hát röviden most ennyit tudtam előkotorni a fejemben honoló sötétségből.

doboz alja
oldal alja