Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Stolmár Barbara


lopott érintések

Sok kérdés, vívódás után
most történeteket hozok újra,
visszatekintek jelenből régebbi múltra,
formák, tárgyak érintésére, mit követtem titokban.

Oly pillanatok ezek mind,
mikor kérdés nélkül ért kezem valamit,
s mikor véletlen hozott érintett formát,
hozta új képek, emlékek gondolatát.

Első kép, mikor épp 9 éves lehettem,
többed magammal egy kis lakásban ültem,
egy ismerősünknél játszva elidőzve
egy unalmasnak tűnő percben kinyújtottam kezem.

Egy vitrin szélénél ért célba,
annak résnyire ajtaja nyitva,
lopakodva bedugtam ujjaimat,
s mit találtam: ott egy porcelán alakzat.

Hosszúkás volt, sima,
oldala éles, vonalas,
egy vékonyodó hosszúkás része,
másik vége, mintha két körben véget érne.

Jól megnéztem, semmire nem emlékeztetett,
csodálkozás után egyszer csak megkérdeztem:
mi lehet ez?
Ennek formája oly furcsa, érdekes!

Anyu nevetve benézett és mondta:
Jajj, ez egy szép hal forma!
Hal, és milyen hal?
Nem tudom, sajna... jött a méla válasz...

Később sem tudtam meg,
azért emlékeimben jól megőriztem,
kedves pillanat volt ez, nem felejtem.
Talán mert ez volt első hal-forma kezemben.

Egy-két évvel később esett,
hogy egy barátunk kertjében
önfeledten felfedező útra mentem,
csak nézelődtem, semmit sem kerestem.

Volt ott szép illatos fű,
lugas szőlővel, nagy szemű,
apró kis földre hajló virágok,
s egy ismeretlen növény forma állt ott.

Hosszú volt a szára,
vastag mint fa ága,
illata nem sok akadt,
formája, akár egy kehely-alak.

Szép, nagy leveleit is megfigyeltem,
vonalait figyelmesen megkerestem,
miféle virág ez, sehogy nem sejtettem.
Kis idő múlva választ remélve megkérdeztem.

Ekkor kerültem szerencsés helyzetbe,
hisz válasz hamar érkezett:
Trombitavirág a neve!
Csak éppen nem jó hangszernek...

Mondtam huncutul nevetve.
Ettől mindegyik nevetésre kerekedett,
hogy a fal kongott mindjárt bele,
én is kinevettem bolondos megjegyzésemet.

Egy újabb történet előttem,
történt a ma már elveszett emlékhelyen,
mit a 36 hangú dalnokért teremtettek,
s mi ott voltunk akkor elvegyülve, emlékezve.

Egy vastag kötéllel kis rész elkerítve,
céljuk az volt, oda senki be ne menjen,
de én kíváncsiságtól hajtva mást nem tehettem,
földig hajolva titkon átbújtam alatta.

Csak pár másod percem nyílt e lehetőségre,
azt megfigyeljem, mit addig elérek,
mert kihúztak onnan serényen,
azért csak loptam egy emléket végre...

Egy ruha féle lógott ott,
talán öltöny szerű viselet,
recés, mégis finom anyaga lehetett,
sugárzott valami tekintélyt hívogató öltözet.

S minthogy félbeszakadt eme cselekedet,
a képnek is félbetört vonalon vége lett,
így én is megszakítom befejezésemet,
e kép várrom részletének eleme lett...

Egy újabb jelenet, mely egy vásárban ért engemet,
egy piactér közepén álltunk többen,
barátnőnket vártuk, már-már unalom környékezett,
lehajoltam megnézni, lábam előtt mi lehet.

Olyan volt, mint hatalmas rádió,
rajta fából vastag fül, kézre álló,
kissé meg is emeltem, nem volt oly nehéz nekem,
de tévedésben vagyok, jól éreztem.

Egy hatalmas fedetlen rész éktelenkedett,
s mikor jobban elérhettem,
mindjárt tévedésem megértettem.
Egy üres orsó töltötte ki az űrt benne!

Ez micsoda szallagos magnó lehet?
Kérdeztem hallkan gondolkodva,
pontos választ nem kaphattam,
azt mondják, a hetvenes évek ideje alkotta...

Hangját nem hallhattuk meg,
nem volt sem áramforrás,
főképp hanghordozó,
mivel szólásra nyithattuk volna e szerkezetet...

Még találnék számtalan képet,
úgy sosem érnék e vers végére,
így csak egyet tárok még eléd,
azt, mely ezévben a közeledben történt...

Akkor, mikor hangod élein fülem hegyeztem,
lopva az elénk tárul asztal formáját követtem,
csak úgy tűnődve elmélyedtem...
Amolyan öntudatlan cselekvés volt, semmit nem kerestem...

Megmaradt a vastag faanyag,
a szép, kissé recés érzetű terítő,
fém csatt féle, mely a sarkakra illesztendő,
megfogja, le ne térjen az asztal felől...

Még bemenetkor egy díszes ajtó rémlik,
faragások homályba veszett vonalai díszítik,
és ezen túl elhalványodnak a képek,
hogy miért, előbbiekben már elbeszéltem...

Itt zárom e lopott sorokat,
s kívánom, sok boldog forma szegélyezze
élet ezernyi élén érintett világodat,
tiszta lelkek ujheggyel is érinthessék díszített hangsoros dallamodat.

2015. október 14.

doboz alja
oldal alja