MESE GYERMEKLELKŰ FELNŐTTEKNEK A SZERETET CSODÁJÁRÓL
Elmesélek Nektek egy karácsonyi történetet, amely Mosolyfalván, egy bájos faluban történt.
A szépen feldíszített házikókban mindenki ünnepelt. Sütemény és boldogság illata lengte körül a kis falut. A templomból karácsonyi dallamok hangja szólt. Egyetlen ház, a falu legszélső háza volt csak sötét és csendes, mintha senki sem lakná. Pedig a szobában egyedül ült és mogorván nézett maga elé Gergő bácsi, a házigazda. A fényképeket, amiket eddig nézegetett eltette a fiók mélyére, majd hirtelen felállt és kinézett az ablakon.
Sűrű pelyhekben hullt a hó. Gyűlölöm a telet, a havat, mindent gyűlölök, legfőképp a Karácsonyt! Igaza van a Grinch-nek, hogy tönkre akarja tenni - így dohogott magában. És ez így ment hosszú évek óta.
A falu lakói egy ideig próbáltak beszédbe elegyedni vele, de ő minden közeledést elhárított, ezért megharagudtak rá, ám később megszokták, hogy ilyen s elfogadták. A gyerekek csúfolták, nevettek rajta, de közeledni nem mertek hozzá, mert féltek a furcsa bácsitól. A falu bölcs öregjei csitították a háborgókat, leállították a gyerekeket, hogy nem szabad bántani szegényt, mert "ki tudja miért ilyen barátságtalan, mi zajlik a lelkében?"
Bizony, bizony igazuk volt, senki nem tudhatta, hogy sok évvel ezelőtt egy baleset következtében egyszerre veszítette el feleségét és két gyönyörű kislányát. A fájdalmát azóta sem tudta feldolgozni.
A történtek hatására nem bírt otthonában maradni és ezért elindult maga sem tudta hová, csak ment-ment, végül Mosolyfalván megállt és letelepedett. Vett egy kis házat a falu szélén és dolgozott hajnaltól késő estig, így legalább addig sem gondolt a tragédiára, ami őt érte. Állatokat tartott, a kertben mindent megtermelt magának, így ritkán kényszerült elhagyni a házát. Mivel örökké egyedül volt, szomorú ember lett, szíve megkérgesedett. Azon a bizonyos Karácsony estén elfogyasztotta szerény kis vacsoráját és éppen lefekvéshez készülődött, amikor megkocogtatták az ablakát.
Ki a csoda lehet ilyenkor? - bosszankodott.
Nem nyitott ajtót, csak várt, hátha elmegy a tolakodó.
Azt hitte a falubeli gyerekek akarják bosszantani karácsonyi mondókáikkal, ahogy már máskor is tették. Azonban hamar rájött, hogy ilyen hóesésben nem valószínű, hogy bármelyik gyerek ide merészkedne. A halk kopogtatás megismétlődött, ezért mogorván kinyitotta az ajtót és kilépett a tornácra. Két bebugyolált, láthatóan átfagyott alak toporgott előtte. Csak állt és nézte őket, amikor a magasabb "csomagból", egy elhaló, reszkető női hang szólalt meg:
- Uram, nem melegedhetnénk meg a házában? Eltévedtünk a hóesésben és a kislányom nem bírja tovább a gyaloglást és a hideget.
Ekkor, ahogy odapillantott Gergő bácsi a másik kisebb "csomagra", egy könyörgő gyermeki tekintet nézett vissza rá.
Furcsa, réges-rég elfeledett bizsergést érzett a szíve táján.
Szó nélkül ölbe kapta az alélt gyermeket és bevitte a szobába, az asszony pedig követte.
Amíg kihámozták magukat kabátjaikból, a gazda gyorsan újraélesztette a már kialvóban levő tüzet és jól megrakta a cserépkályhát.
Csak ezután vette szemügyre vendégeit. A szelíd tekintetű fáradt asszonyka hálásan pislogott rá és valami mosolyfélét erőltetett az arcára. A kis leányka belekapaszkodott az anyja ruhájába és félénken nézett fel az idegen bácsira. A "bácsi" nem tudott megszólalni. Párás szemmel nézte az ártatlan gyermeki arcot, nem tudta róla levenni a szemét. Az anya törte meg a csöndet:
- Köszönjük, hogy beengedett bennünket. Ha megszáradnak a ruháink és kicsit átmelegszünk, folytatjuk utunkat, de kérem, addig engedje meg, hogy meghúzódjunk itt a cserépkályha mellett.
Gergő bácsiban régen eltemetett érzések éledtek fel és rekedten szólalt meg:
- Szó sem lehet róla, hogy ebben a hideg, sötét éjszakában elengednélek titeket. Bizonyára éhesek vagytok, mindjárt hozok valami harapnivalót. Az én nevem Gergely és titeket hogyan szólíthatlak?
Ám a válaszukat már nem is hallotta, mert szinte önkívületi boldogságban sietett a konyha felé. Ott aztán, hiába volt erős férfi, kitört belőle a sírás. Összekulcsolva kezeit felnézett az ég felé. Érezte, hogy az élete megváltozik.
- Köszönöm, Istenem!
Lelkét nyugalom szállta meg, arca kisimult, a gyűlölet és a harag elpárolgott belőle. Azt hiszem ebben a pillanatban engedte el végre rég eltávozott feleségét és gyermekeit. És ahogy az a mesében lenni szokott, újra lett családja. Soha nem kérdezte meg tőlük, honnan és miért jöttek, csak azt, hogy van-e hová menniük és szeretnének-e maradni?
Örültek egymásnak és annak a csodának, ami ezen a Karácsony estén velük történt. Mert csodák igenis vannak, csak hinni kell bennük és akarni, hogy velünk is megtörténjenek!
