Ma még hazajön
Manci néni a konyha közepén állt. Nézte ahogy a gyertya még pislákol az asztalon és egy régi fényképre vetődik a fénye. Dezső erős volt és fiatal a képen, a szerelmes múltat idézte fel benne. Már rotyogott a csirkepaprikás és a nokedli is elkészült. Az uborkasalátát mindig késsel darabolta, nem gyalulta, mert a férje a vastagabb uborkákat jobban szerette a salátában.
Ki is tette a két terítéket és várt. Minden este mást főzött, minden este várt. Aztán lassan leégett a gyertya és Manci néni a csendes félhomályban ette meg a vacsorát. Várt Dezsőre, egyre várt, otthagyta neki hát az ételt. A szeptemberi kései nyár érintése még ott lüktetett a szívében, de már a tücskök zaja és a denevérek csittegése nem hagyták aludni.
Kiállt hát a kis kerti kapuhoz és mélán nézett a hegy felé. Talán késik, talán sok volt a dolog a szőlőben, tűnődött, csak magának motyogva. Haja rendezetlen volt, arca sápadt. Nagyjából egy órát töltött kint a kerti kapuban, Dezső biciklije ott állt a kerítés mellett. Nem értette, hogy lehet ott a bicikli, hiszen minden nap azzal ment a szőlőbe...
A göncöl már ott ragyogott az égen, telihold volt. Lassan bement a házba, lefeküdt ruhástól a sezlonyra és elaludt.
Reggel amikor felébredt meglepedten vette észre, hogy a teríték még mindig az asztalon van. Talán nem volt éhes és újra visszament a szőlőbe, gondolta az öregasszony. Már napok óta nem volt boltba, de mivel elfogyott a liszt, gondolta mégiscsak elmegy, hiszennehéz dolog liszt nélkül kenyeret sütni. Mindig maga dagasztotta a kenyeret, Dezső így szerette. Majd egy hétig is elég volt kettőjüknek a kenyér. A bolt előtt Ilus köszönt rá. Elkezdett valami monológot, amit Manci egyáltalán nem értett...
Tudod Mancikám, nem akarjuk, hogy a falu a szájára vegyen, de a sír, a sír igen rendezetlen. Mikor voltál kint Dezsőnél? Most nem érek rá, motyogta vizenyős szemekkel, főznöm kell, ma paszuly lesz, azt igen kedveli az uram. A pár öreg a bolt előtt értetlenkedve nézett össze.
Délután már rotyogott is a paszuly jó füstölt csülökkel, pont ahogy Dezső szereti. Ma biztosan együtt esznek, gondolta, ő sem fog elaludni, mint tegnap. Jajj, ez a Dezső, tegnap is éhen maradt, biztos volt még nála szalonna, azt vacsorált, hát persze azért késhetett annyit. Egyszer csak zörgettek a kapun. Négy öregasszony volt a faluból, ugyanazok, mint akik a boltnál is ott voltak. Jöttünk Mancikám, veled vacsorázunk... Manci szemébe könnyek szöktek, hiszen minden nap csak várt, s most bár nem Dezső, de mégis eljöttek hozzá. Az öregek kedélyesen beszélgettek, jót ettek Mancinál, a faluban mindenki szerette a főztjét, hiszen az esküvőkre mindig őt kérték fel főzőasszonynak. Lassan egy éve, sóhajtotta az egyik öreg. Csináljunk egy emlékező vacsorát Dezsőnek, mondták neki, de ő nem igazán értette, hogy mire kellene emlékeznie. Ma is sokáig dolgozik, gondolta magában. Ha végre hazajön, akkor együtt ehetünk majd, mondta, s csapzott haját visszaigazította a kontyába. Majd akkor lesz vacsora, ha hazaér, mert biztosan érzem, még ma hazaér...
