Magyar Nagyhét és Húsvét
Szentséges szó szállott a böjti szelekkel,
És negyven napig megszállt az elmélyülés,
Viszem életemet bűntől mosott szívvel,
Könnyű lett keresztem, mint sarjadó vetés.
Nyelvemen szólott, ki megváltott vétkemtől,
Szüksége volt reám, bár méltó nem voltam,
Adott mérhetetlen Szeretet-erejéből,
Felemelt szívemmel Őmellé állottam.
Földöntúli fénnyel ragyogott Keresztje,
Minden istentelen a semmibe hullott,
Ki pusztítva rátört Árpád nemzetére,
Romlott angyalként a sötét mélybe bukott.
Ragyog a Szent Kereszt, fénye Nemzetemen,
Mindeneket elborít égi világa,
Villan síkon, hegyeken, folyók medreiben,
Áldás száll székelykapukra, kopjafákra.
Áldása ez annak, ki nyelvemen szólott,
És élt a Nagyhét tudat-reménységben,
Élő hitre hív az igaz Feltámadott,
Őmellé kell állni Testvér-Szövetségben.
Mert Róma, Wittenberg, és Genf immár testvér,
Hamis krisztusoknak örökre veszni kell,
Erre hív az igazban szentelt magyar vér,
Küzdve lelkes erővel, s nem ontott vérrel.
Hittel menni bátran, haladva a korral,
Székelykapuk, kopjafák, ragyogjatok hát,
Feltámadást rejtő áldásos Húsvéttal,
Hiszem a Nemzet végső feltámadását!
2017. április 22.
