22. Május '19.-e
Hát miután vissza tértem a kedvenc örsömre, már igencsak ólom lábakon járt az idő.
Nem volt más hátra, mint kiböjtölni a leszerelést.
Már napra pontosan tudtuk, hogy a hőn áhított szabadulás pillanata 1982. május '19.-én fog eljőni.
De hát addig még legalább 20 nap!
Minő fájdalom.
A velem együtt vonult öreg katonák folyton azon lovagoltak, hogy addig innen se ki, se be.
Összetartás van.
Na illent már hallottam, a kiképzés alatt.
ÉÉN akkor is kint voltam a városban, és ÉÉN most is ki fogok járni.
Ez faktum.
Csak annyi a különbség, hogy akkor Kiskunhalasnak hívták a települést, most meg Szeged a kijelölt város.
Az elmúlt egy évben annyit jártam Szegeden, hogy már-már otthon éreztem magam.
Meg aztán ott volt Gyálarét is, ahol az öreg Pick Jenő bácsi, valaha a szürke marháit legeltette, amikből darálta azt az isteni szalámiját.
Ma meg ÉÉN legeltetem a szemeimet, és gyúrom Editkét.
Be is vetettem minden trükkömet, és a szoli mellett majdnem naponta ki is mentem a nagy faluba.
Nekem könnyen is telt az idő.
Az öreg katonák viszont halk sorvadásnak indultak.
Folyamatosan emésztették magukat, hogy még 14 nap, meg mééég 13 nap...
Délutánonként beültek a kantinunkba, és ünnepélyesen együtt vágták a centit.
ÉÉN meg, ha éppen visszaérkeztem Szegedről, a PRJ-s azaz a polgári ruhás járőrrel, akkor is volt, hogy elfelejtettem levágni az elmúlt napot.
Egyik alkalommal azt találtam mondani, hogy:
- Ti hülyék vagytok!
Még számolni se tudtok!
Erre mind fölhördültek, hogy nem Ők a hülyék, merthogy Ők bizony azt jól kiszámolták, mert még pont 11 napot kell idebent tölteniük, május '19.-éig.
Mondom, az meg kit érdekel?
Sokkal fontosabb az, hogy nekem '18.-án van a szülinapom, és addig csak 10 nap van hátra.
Aztán az is eltelt.
ÉÉN hoztam a szülinapomra borocskát, rumocskát, és Edit mamája készített fííínom sós sütit is.
Így kezdődött el a leszerelési bulink már május '18.-án.
Na innen volt igazán nehéz.
Egész éjszaka mulattunk.
Minden egyes utolsó szoliból beérkezett járőrt külön megünnepeltünk, ami egy jelentős ordításból állt, meg persze mindenkire külön koccintottunk.
Ettől aztán senki nem tudott aludni az örsön.
A hivatásosok ilyenkor nem jöttek ellenőrizni, hogy ne kelljen lecsukatni az egész bagázst.
Így ért minket a reggel, amikor is 8 órára beérkezett az utolsó leszerelő járőr is.
Már olyan mámoros állapotban voltunk, hogy kimentünk az örs elé,az utcára, és ott fogadtuk a katonát, és ordítva bíztattuk, mint egy marathon befutójánál.
Ő meg vette az adást, és eldobált mindent, fegyvert, lőszert, szimat szatyrot, kigombolta a zubbonyát, és rohant befele az örsre!
Persze, az ügyész, meg rohant az ellenkező irányba, hogy még Ő szedhesse föl az öreg katona cuccosát, és ne a falusiak.
Amikor Ő is bent volt, akkor mindenki szépen lefürdött, kicsit gyönyörködtünk a civil ruhánkban, és felöltöztünk kimenő ruházatba.
Még utoljára.
Körülbelül ilyen tájt jelentek meg a hivatásosok, tartottunk egy rovancsot, és leadtunk mindent, amit le lehetett, hogy csak a kimenő ruhánk maradt, és a hör táskánk, benne a civil ruci.
10:00-kor kiállt a hör busz, azaz az IFA.
Akkor már csendben fellszálltunk, és tűkön ülve vártuk az indulást.
A gumi sofőr, a Kinyó Tibcsi kicsit még pöszmötölt a papírokkal.
Ezt már nagyon nehezen viseltük, és valaki elkezdett dobolni a platón.
Tized másodpercek alatt alakult ki, a ritmikus lábbal dobolás, úgy, hogy az IFA majdnem szét esett.
Tibcsi rohant, és beugrott a pilóta fülkébe.
Elindult.
Az egész örs kint volt az utcán, még a hivatásosok is.
Tombolás a kocsin, és visszafogott ünneplés az ottmaradottak közt.
Ekkor megszólalt a kamion kürt, amit a Tibcsi valamikor bele berhelt az IFÁba.
Ez volt a jel.
Egyszerre mindenki kiszórta az utcára a levágott centiket.
Azéé az mondjuk úgy vagy 20 szor 150 db.
Szerény számításaim szerint talán akár 3000 db is lehetett.
Aztán kibontottuk a leszerelő zászlóinkat.
Ez egy tiltott dolog volt, több okból.
Egyrészt mert loptuk hozzá a lepedőket, amiket aztán 4-be téptünk, és erre festették az ügyesebbek az üzenetüket.
Másrészt, mert igazából ezek az üzik nem voltak mindig szalonképesek, és elég derekasan osztották rajta a tiszt eftáásakat...
Ez még Röszke belterületén történt.
Nagyon jól esett, hogy nem csak a mi határőreink búcsúztattak el, hanem a falu apraja nagyja is kint volt az utcákon, és nekünk integettek.
Mi meg agya hagyottan óbégattuk a leszerelő dalokat, úgyis, mint:
- "Te csíkos hátú kismalac,
ÉÉN elmegyek, Te itt maradsz!"
Meg, hogy:
- "Ez a vonat most van indulóban..."
Stb, stb, stb.
Amikor kiértünk a főútra, elhalkult a zsivaj.
Nanáá, hogy elhallgatott.
Dübörgött helyettünk az IFA.
Kicsivel dél előtt értünk a Halasi kaszárnyába.
Beálltunk a sorba, hiszen ide most mind a 14 örsről jöttek a Hőr buszok.
Bent leszáltunk, és mégegyszer felhangzott a kamion kürt.
A Tibcsi megfordult, és soha többé nem is hallottam róla.
A lakatnyában be tessékeltek a legelső épületbe, és kezdetét vette az átöltözés.
Kultúráltan, csendben zajlott a dolog.
Amikorra elkészültünk, az épület előtt már felsorakoztak az igazi hőr buszok, az Ikaruszok.
Ezek tömegközlekedési, városi buszok voltak.
A Halasi Közlekedési vállalattól kérték kölcsibe.
Itt már a két Szegedi, és a Hódmezővásárhelyi sráccal, megpróbáltunk 4-en egymás mellett maradni.
Ennek az volt az oka, hogy az egyik Szögedi kölök Édesanyja meghívott minket, egy jó ebédre.
Úgy volt megszervezve, hogy a kedves Mama, előző este átjött a Skoda 130 de luxe változattal leparkolt a pályaudvar melletti utcába, és mi meg majd ott beülünk a kocsiba, és robogunk vissza Szögedébe.
A második, vagy a harmadik buszra fértünk föl, ami majdan kitranszponál a vonatokhoz.
Nagy nehezen sikerült egy buszra mindnyájunknak felmászni, mert elég nagy volt a fejetlenség.
Egyesek rohantak, mert ment egy vonatuk akkor tájt, majd a következő csak késő délután.
Mások meg már a malacban akartak lenni, azért rohantak.
Na, elindult a busz.
Ugyibár, az embörnek az fia, illenkor már nem néz hátra.
Megérkeztünk az állomásra.
Kiugrottunk a buszból, és irány a kocsi.
Meg is találtuk, mintegy 3 perc után.
Ajtó ki, és beülés.
A tulajdonos azomban felnyög.
- Mi van már???
Jééé!
Anyu ide rakott egy üveg Whiskeyt!
Na szegényem, azonnal meg is bánta, hogy Ő vezet, mert mi meg rácuppantunk az üvegre.
Szegedig sokat ökörködtünk, de ami a meglepő volt, hogy másfél évig raboskodtunk egymás mellett, de csak itt nyíltunk meg annyira, hogy már a régi életünkről is beszélgettünk.
Szegeden meg álltunk egy étterem előtt, valahol talán a Bartók Béla úton, már ha van illen Szögedében.
Ott tudtam meg, hogy Anyuka gebines étterem tulaj.
Bementünk.
Nagy örömködés, bemutatkozás, és fény derül a menűre is.
Atya Úr Isten!
Pacááál?
Hát azt ÉÉN nem csipázom.
Nem baj, majd jól lakom a kenyérrel.
A többiek simán le suttyóztak.
Hát ha már ki tették elém, megkóstolom. Nicsak!
Ez egészen ehető!
De miért csak ilyen keveset kaptam?
Summa summárom, mindössze 4 tányérnyit ettem.
Képzeld, mennyit ettem volna, ha szeretem is?
Közben persze folyt a fekete cserpák, ami az akkoriban divatos fekete címkés cseresznye pálinka volt, és Szeged lévén a lóbányaival öblögettük le.
Valamikor délután neki is lódultunk a városnak, hogy kicsinyét belemenjünk az éjszakába.
Hát nem ok a dicsekvésre, de nem volt éjszakai élet.
De legalább kedves korcsmák állták utunkat, és senki nem kérte számon, hogy mennyire sikerült lerészegedni.
Éjszaka, persze ott aludtunk a cimbinél, gumi matracon, szivacson, ÉÉN speciel a fotelben.
Reggel azonnali cserpák, és már nem is tudom, hogy mi történt utána.
Emlékszem valami vonatra, aztán valamikor éjjel ébresztget a Ceglédi pályaudvaron a Randőr, majd nem találom a táskámat, ami azért nagyon nem is izgat, de a következő vonatozáskor, amikor is a Józsivárosi pu helyett a Keletiben ébredtem, már nálam volt, méghozzá hiánytalanul.
A Keletiből haza vonultam a piros hetessel.
Otthon megtudtam, hogy '22.-e van.
Te jóó szagú Úr Isten!
Hát holvoltam 3 napig?
Na mindegy.
Ez kimaradt.
Minden esetre, este 6-ra kipihentem magam, és gondoltam megkeresem azt a Pesti cimbit, akivel együtt szolgáltunk, és tudtam, hogy a Thököly 65-ben honolt.
Be is csöngettem.
Ki jött az Édesanyukája.
ÉÉN meg gyanútlanul megkérdeztem, hogy:
- Csókolom!
A Kanci merre van?
És a döbbenetes válasz:
- Inkább azt mond meg, hogy Te hogyhogy itthon vagy?
Mert a fiam még nem szerelt le.
Na ettől ÉÉN úgy éreztem magam, mint marha a vágóhídon, a fakalapáccsal négy szem közt.
Le voltam taglózva.
Nem tudtam válaszolni, tehát elsomfordáltam, csak megkértem a Tés asszonyt, hogy ugyan híjjon máán föl az embör, ha előkerült.
Magamban attól tartottam, hogy a Kancinak még hosszabbra nyúlt a haza utazása, mint nekem, és most valahol Sopron, és Nagykanizsa között legelészik, valahol az Őrségben.
Este 10-kor azonban megcsörrent a teló otthon.
A Kanci teljes komolysággal, és szín józanul közölte, hogy Ő most jött egyenesbe a kaszárnyából.
Na mondok:
- Gyere csak szépen át Zoli bácsihoz, és meséljél csak nekem ezekről a dolgokról?
Úgy is lett.
11-kor már egy üveg cserpák, és a hűtőmben található lóbányai társaságában hallgattam a csudát, amit a többiek azalatt éltek át, mialatt ÉÉN a Szeged, Cegléd, Budapest Keleti viszonylaton tengettem életem öntudatlan részét.
Az úgy volt,... kezdte az előadást, hogy amikor a Ti buszotok elhúzott, addigra a mienk is megtelt.
És emlékszel arra a Mórahalmi hülyegyerekre, aki mindig pedálozott egy-egy csontcsillagért?
- Persze, az a cigó, a Szegő Fefe.
- Na az.
Sokaknak szúrta a szemét, mint azt jól tudtuk, és amikor fel akart szállni a buszra, még utolsónak a már záródó ajtón, akkor belülről egy segítőkész láb kedvesen lerúgta a járműről.
Aztán elindultunk, de még láttuk, hogy a soknapúak odaszaladnak hozzá, Ő meg ordítva balhézik.
Na erre nagy röhögés tört ki a buszon.
Amikor kiértünk az állomásra, csak azt vettük észre, hogy a busz nemhogy az ajtót nem nyitja ki, hanem azonnal fordul vissza.
Hőbörgés, ordibálás, dübörgés, ajtó feszegetés, amíg meg nem állt a busz.
Akkor az első ajtónál felszáll egy soknapú, és bejelenti, hogy mindenkit visszatranszponálnak a laktanyába, és ne próbáljunk leszállni, mert az dezertálás, ami még mindig futkosót ér.
Közben láttuk, hogy jött még két busz, és mindenkit begyűjtöttek, akit csak megláttak az állomáson.
Egy harmadik busz meg megállt a Mackó, majd a Malac előtt, és a gyalogosokat is fölszedték.
Szóval, voltatok vagy 10-en, akiknek mázlijuk volt, és megúsztátok.
Amikor beértünk, sorakozó, és az a hülye Szuhogyi, a laktanya pk kihírdette, hogy az úgy vagy annyiadik § kimondja, hogy a leszerelők fegyelem sértése büntethető 3 nap további szolgálati idővel, és Ő most, életében először, élni fog a büntivel, mivel egyik katonatársunk életét veszélyeztettük.
Többen kikérték maguknak, miszerint:
- Katonatársa a kurva anyjának!
Nem ám nekem!
Meghogy: Bárcsak ott rohadt volna meg, a kerekek alatt!
De vót ollan is, hogy:
- Na megállj csak Te kis Tetű!
Van 3 napod, hogy elköltözz otthonról, mert ha kiszabadulok innen, Rátok gyújtom a koszos tanyátokat!
Szóval, a közel 300 emberből legalább 290-en utálták.
Hát cserében Őt leszerelték, minket meg bent tartottak.
Szívatni már nem mertek, és nem is tudtak, de kimenni nem tudtunk.
Na ezért jöttem csak most haza.
És Te? - kérdezte.
ÉÉN meg mondtam, hogy: - ÁÁÁ.
Velem nem történt semmi.
...
