Még hű vagyok
Még hű vagyok, ki tudja meddig;
Lehet, hogy igaza volt?
Ez csak egy diákszerelem?
Ez mind, Hogy ennyire szeretem?
Nem, Nem, nem hiszem,
Ez hosszabb, ez valami más,
Ez több, mint egy sóhajtás.
Ez szenvedés, töprengés,
S oly sok-sok érzés
Kavarog bennem szüntelen;
Szünet nélkül hevesen.
Még hű vagyok szerelmem,
Sokáig még, azt hiszem.
De hidd el nagyon, nagyon nehéz
Szeretni valakit, aki nem szeret.
S folyton gyötörni magad érte,
S tudni, nem is jutsz eszébe.
Még hű vagyok, talán a senkihez;
Már naponta írok a reményhez,
S lassan, lassan mindent feladok.
Órákig a semmibe bámulok.
De ha egyszer lesz is belőle valami,
Meddig fog az tartani?
Mit tegyek hogy szeressen?
Nem tudom.
Még hű vagyok; pedig mást szeret,
De én őt szeretem,
Akár tetszik neki, akár nem.
Így is, úgy is szeretem.
Van még egy hónapom,
Hamar elszáll tudom...
Hogy mi lesz azután?
Ez még nagy, nagy talány.
Még hű vagyok, kihez?
E versnek reményéhez,
Az eszem tudja, hogy minden hiába,
De szívemnek csak ő a vágya.
Vágyamat megtagadni nem tudom,
Esténként könnyem folyni hagyom.
Sírásra mindig van alkalom,
Bár nem old meg semmit, tudom.
(Pest, 95. 05. 11. csütörtök)
