Melankólia
Érzem az ősz közeledtét,
Hűvösebbek már az esték.
Fecskéink is készülődnek,
A szarvasok búsan bőgnek.
A nap még vidáman trónol,
A veszélyre ő nem gondol.
Emlegeti a szép nyarat,
S csak úgy ontja a sugarat.
Tudom: Ez csalóka látszat,
Illata az elmúlásnak,
Mint egy ódon temetőben,
Itt szálldos a levegőben.
Mindenütt csak gond és bánat,
Szomorúság, bűn, gyalázat!
Soha nem lesz itt már béke!
Minden szépnek s jónak vége!
Gyere! Fussunk messze, távol
A bús melankóliából!
Van hely, ahol mindig nyár van,
Fürdenénk a napsugárban.
Ott nincs sírás, csak nevetés!
Nincsen hangos veszekedés.
Békességben, vidám szívvel
Él velünk majd minden ember.
