Mementó
Pétersz László tanárnak.
Bokrok, fák feketében.
Ében a nap; Ég betakarta.
Nap alig ég, nincs aki fújja
Az éltető, édes oxigént
Elorozza Thanatosz újra!
Már alig futja áhitatból,
De bátor az ki eget kérlel,
S a véletlenen átlépdelünk,
Bár a fű is elibénk térdel.
Még jel és fény és óriás vagy,
Nagy tettek oktatója
És tollba mondhattad azt, ami
Létednek folytatója...
Most szótlan monológba fog
- Hallod-e, szél litániázik,
A történelem színpadán,
Gördül a függöny s vérben áziik;
S kicsírázik a félelem,
Te, nagy halott, mind tudtad ezt,
Maradj velünk, maradj velem,
Légy intelem. És példa. Szép.
Inkarnációs bibliám,...
Rigók ruhája mind sötét...,
Mint átöltözött almafám...
(Budapest, július 6..)
