Mennyegző virágokkal
Oldalt tamariszkok.
Te-én: Nászpár a csókok
Hold-ezüst pókfonalán,
Kikötve szerelem hálóiban:
A nap lángvörös ágy.
Oldalt tamariszkok,
Képzelt kocsisor, sárbatapasztott,
Zilált-hajzatú szegfűk.
Hozzá hold-monológ; Látod-e a riadt
Óriáspók pöffeteg arcát?
Szorongásaival beezüstöz,
Ezüstfürdő ez a földközi kozmosz;
Ezüsttükrök zokognak-zenebonáznak.
Megállsz az ezüstváros peremén,
Hajadon február fehér szegfűi,
Tamariszkok - micsoda pompa!
Ez a kitalált szegfűcsoda meghal,
Holnapra, perc múlva elenyészik a
Tamariszkusz, zárd be a percet lobogó szívkamrádba,
El ne suhanjon, se az a perc,
Se a szózat, se a tamariszkusz; Legyen
Maradandó a szegfűcsokor s alakod,
Ahogy kiválik a csendből a szentháromság-
Szobor talpazatánál, hajadra szegfűszirom száll,
Ott állsz lázzal-kivert ékszeres érrel,
S nem figyeled, virágnak vér hull a
Rózsabokorra. Az a perc mondja az ezutánit,
Azt, ahogy itt és ezután mindig ugyanígy
És mindig ugyanazt és immár védtelenül
És megmásíthatatlan ezt a csodát!
Évszakok és szív ütemére, nem a jég;
Sugarak, rugók sírnak a napban!
Szerelmünk megbonthatatlan!
Február int, Felemeli kezét,
Tamariszkuszok gurulnak szerteszét.
Bámész tömeg az arcunkba bámul...
Az utcán újságosgyerek "Esti hírlap"-ot árul...
