Mert beesteledett...
A látás elveszítése vagy súlyos romlása mindenki számára nagyon nehéz helyzetet teremt. Az élet azonban nem áll meg, csak nagyon más lesz. A történteket nagyon nehéz feldolgozni nemcsak annak, aki megsérül, de a családjának is. Sokan elveszítik a munkájukat, a megélhetésüket, de még a mindennapok önállóságát is. Megváltoznak az emberi kapcsolatok is.
a látás elvesztésének folyamata igen Keserves, amit senki sem él meg jól. Rémület, kétség, remény, csalódás, bizakodás, sírás, harag és ima váltják egymást. Betegségem, a glaukóma vagy zöldhályog súlyos és alattomos kór, de ha időben felfedezik, kezelhető és nem okoz vakságot. Sok évvel ezelőtt 38 éves koromban velem ez másképpen történt. A késői felfedezés miatt egy minden előzmény nélküli erős fájdalmakkal járó glaukómás roham, a szemnyomás 20 Hgmm normális értékről 60 -a emelkedése elvette az egyik szemem világát, legyengítette a másikat. A glaukóma ellenes műtétek rendezték a szemnyomást, megszüntették a fájdalmat, de az elvesztett látást nem tudták visszaadni. Ráadásul a szemlencse is beszürkült. A következő évben elvégzett szürkehályog műtét után részben visszanyertem a látásomat. Kimondhatatlanul boldog voltam, hogy láthatom újra a szeretteim szemét, tudok sétálni a városban, nagyítóval még olvashatok is. Ősz elején egy látásjavítást célzó lézerkezelés azonban újabb glaukómás rohamot idézett elő és véglegesen elvette a szemem világát. Ez volt a legrettenetesebb érzés visszakapni és aztán örökre elveszíteni. Vagy sírtam, vagy aludtam. Az ország legjobb szemklinikájának orvosai Igénybe vették a modern orvostudomány minden lehetőségét, de minden hiába volt, a világ sötét maradt. A betegeivel szinte baráti viszonyban levő Kolozsvári professzorurat megkértem mondja meg őszintén van-e remény. Végtelenül sajnálja, de nincs remény, ez a szem logikát nem ismer, feketevak maradok, az állapotom végleges. Talán furcsán hangzik, de ezután megnyugodtam. Lehet így élni? A családomra gondoltam, nemcsak lehet, de kell, sírás, panaszkodás nélkül, hogy nekik ne fájjon!
Semmilyen jótulajdonság, képesség nem segít az élet újraformálásában, ha nincs szerető, segítő családi környezet. Édesanyám, férjem, fiam szilárd támaszt jelentettek mindig.
Aki csökkenő látása miatt türelmetlenséggel, ingerültséggel találkozik családtagjai részéről, és azt érzi, hogy a terhükre van, annak nagyon nehéz, annak lassan elviselhetetlenné válik az élet.
Nekem, mint magyar-angol szakos tanárnak, mindig segített az irodalom, a bölcs öreg Arany szavai: „Ne hidd, hogy a lantnak ereje meglankadt, csak hangköre más.". Úgy érzem , hogy leginkább a nagyszüleimtől és édesanyámtól örökölt képességek könnyítették meg a hangkörváltást, modern szóval az újratervezést. Fegyelmezetten tudomásulvenni azt, amin nincs mód változtatni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A vak angol költő, Milton szavaival én is feltettem ezután a kérdést: „Hogy alkossak Uram? Megtagadod a fényt." Úgy, hogy a színek, fények szerepét átveszik a kifinomultabb hallással érzékelhető hangok, az érintések, az emlékezés és a fantázia.
Kezdetben még angol tanítványokat is vállaltam, aztán már csak a fiamnak és a barátainak segítettem a magyar és az angol nyelv tanulásában.
Az itthoni munka lett a főtevékenységem, megtanultam a régi tapasztalatok, tudás birtokában vakon sütni, főzni, vasalni, takarítani. Erkélyes lakásba költöztünk, biztosítottuk a közlekedőutakat, maximális rendet tartunk a helyiségekben, a szekrényekben, nehogy keresgéléssel teljen a fél életem. Sok erővel, hittel töltöttek fel a Pázmáneumban szociológus mesterképzésre járó fiam és a barátai, akik látogatásuk során, fiatalos lendületükkel, de közvetítettek a külvilág felé.
Majdnem minden időmet a férjemmel töltöm, a szerelem él és sok a közös érdeklődési területünk. Az utcán csak Vele vagy a fiammal tudok közlekedni, fehérbotomés vakvezető kutyám nincsen, nem is lesz. Gyakran megyünk el horgászni, kirándulni a Bükkbe, nyáron a horgásztó partjára sátorozni, minél többet legyek friss levegőn. Bár az éjszaka örök, a szememmel nincs probléma, a szemnyomást szintentartó szemcseppek és a félévenként megvizsgáló kitünő fiatal kazincbarcikai szemész, Kurkó doktor jóvoltából az állapotom stabil.
- Ebben az élethelyzetben felértékelődik, vagy átlényegül a barátság fogalma.
Rendkívül fontosak az égi és a földi kapcsok, még inkább, mint korábban voltak. Evangélikus vagyok, vallásos nevelést kaptam gyerekkoromban, aztán eleresztettem Jézus kezét, hogy most a bajban visszatérjek hozzá kimondva az igét az emmausi történetből : maradj velünk, mert beesteledett. Hívő, templombajáró, imádkozó ember lettem újra. Erőt kaptam a látó koromban iszonyúnak érzett örök sötétség elviseléséhez, kaptam szerető családot és igaz, hű barátokat. Nagyon fontos, hogy olyan barátaim legyenek, akikre mindig lehet számítani. Mindig ünnep, ha meglátogatnak, és jóízű beszélgetéseket folytatunk. Ha elmegyünk a barát házaspárhoz Mályinkára, úgy mutatják be nekem az ottani szép kertjüket, hogy szinte látom, elhívnak kiállításra, előadóestre.
Sokat jelentenek nekem az evangélikus testvérek, akikkel rendszeres találkozókat tartunk, ahol az én feladatom, valamilyen irodalmi témáról beszélni. Nincs annyi barátom, mint látó koromban volt, nem is találkozom velük gyakran, de ezek minőségi kapcsolatok.
Persze van olyan is, aki sorolja a kifogásokat, hogy miért nem tud eljönni. Erre érzékeny vagyok, és örökre bezárom a kaput. Rendszeresen eljön hozzám pár kolléga vagy tanítvány a volt munkahelyeimről a Május 1 úti Iskolából, a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumból. A gimnázium büfésnője finom süteményeket szokott nekem hozni és itt van a szomszédasszonyom, aki mindig elérhető és szívesen segít, ha valami gondom van. Vannak kisszámban új kapcsolataim is. A régi és új barátokkal, ismerősökkel szeretek beszélgetni, mert úgy látom, hogy egy nem látó ember előtt jobban megnyílnak. A finomabb hallással, sokkal jobban érzékelem beszélgetőpartnereim érzéseit és szavaiknak őszinteségi fokát. A rokonaim messze Zala és Vas megyében élnek, telefonon, Skipe-n és E-mailben tartom velük a kapcsolatot.
A Borsodi Vakok és Gyengénlátók Egyesületének vannak mint több megyei városban, itt Kazincbarcikán is helyi képviselői, akik minden csütörtökön ügyeletet tartanak a Művelődési Házban, információt nyújtanak és továbbítják a miskolci központba az esetleges kéréseket. Meg is látogatják a sorstársakat.
- A kapcsolat az egyesülettel nagyon jó, érdekes programokközött válogathatunk
Főleg az egyesület miskolci székházában találkozunk. Idejárok számítógépes tanfolyamra, ahol a kiváló szakember, a kedves, végtelen türelmű Bukovenszkyné Borza Mária tanárnő foglalkozik a tanulnivágyókkal. Most a facebookkal ismerkedem. Csengery Istvántól meg lehet tanulni a Braille-írást. Aki énekelni szeret, csatlakozhat az énekkarunkhoz, aki pedig táncolni, az járhat a számunkra indított tánciskolába. A vallásos érzületűeknek szintén látássérült lelkész úr tart havonta lelkigyakorlatot. Minden hónapban van klubdélután szinvonalas műsorral, utána pedig megvendégeljük egymást, kellemesen elbeszélgetünk és jókat nevetünk. Megyünk együtt kirándulni is, voltunk a Velencei-tónál Szegeden és Pusztaszeren, a Tisza-tónál és Mezőkövesden. Többször tettünk egynapos túrát a Bükkben. persze vannak olyan sorstársaink is, akiket hiába invitálunk, nem vesznek részt ezeken a programokon.
Kevés pénzből kell gazdálkodnia a fogyatékosok egyesületeinek.
Szerencsére vannak szervezetek, intézmények, személyek, akik nem elvesznek, hanem adnak. A Lions Club széleskörű szűrővizsgálatokat szervez, Érdy Tamás zongoraművész ingyenjegyeket biztosít a koncertjeire, a Miskolci Nemzeti Színház a versmondó délutánokra és esti nagyelőadásokra. A művészek rendszeresen tartanak gázsit nem kérve előadóesteket a székházban, a Miskolci Szimfonikusok Kézzel fogható zene című hangversenysorozatát és a zeneiskolás gyerekek műsorait hallgathattuk meg. Már három alkalommal adott koncertet a székházban a fiatal költők verseit megzenésítő Budapesti Másik szoba zenekar. A képzőművészeti alkotások megismerésére is lehetőség nyílt: A kazincbarcikai Gobelin-kör csodaszép képeiben, ékszereiben és Nagy Róbert fiatal művésztanár szoborkiállításában gyönyörködhettünk.
A könyv, az írott szó. Bár megváltozott formában, most is sokat jelent. Ahogy a fiam megjegyezte, mi a férjemmel mindig önképzőkört tartunk. Most a Nagy civilizációk, és a Nagy zeneszerzők könyvsorozat tanulmányozása van soron.
Minden, ami nekem örömet okozott, fényt kívánt, a látással volt kapcsolatos. Mindig az emberek szemébe akartam nézni, faltam a könyveket, a jó filmek kedvelőjeként filmklubot vezettem, szerettem a családommal szép tájakat bejárni, utazni, megnézni városokat, múzeumokat.
Régi kedvteléseim módosult formában, de megmaradtak. Számítógéppel és a kitűnő Jaws beszélő program segítségével nem gond az írás, olvasás, az internet használata. Az Omnipage programmal bármilyen bescannelt írást fel tudok olvastatni. Gazdag hangoskönyvekből és zeneszámokból álló hangtáram van, kiegészítve a férjem, a fiam és kedves kollégák által diktafonba olvasott szövegekkel és sok ajándékba kapott Cd-vel. Férjembevagy fiamba karolva, az ő beszámolóikat hallgatva a látottakról, nem kellett lemondani az utazásokról sem. Sok szép helyet bejártunk a Székelyföldön ésnyaraltunk a szülővárosomban, Szombathelyen.
Igaz, hogy a nappalaim sötétek, de nagy érték számomra, hogy az álmomban látok és ott láthatom a szeretteim arcát, csillogó tekintetüket és a Bükk szép, napfényes, zöld hívogatótájait.
- Egyszer megkérdezték,hogy én hogyan értékelem magam,és hogy mire vagyok büszke.
Nem érzek büszkeséget, nem hiszem, hogy az én életvitelem rendkívüli lenne. A huszonegyedik században, európai demokráciában élünk, a fogyatékosokat nem vetik meg, hanem gyakran segítik az emberek, itt-ott még lyukas szociális háló is védi őket. Vannak érdekvédelmi , segítő szervezetek.
Én tudomásul veszem a saját korlátaimat, nem akarom folyton bebizonyítani a látóknak, hogy én is mindent ugyanúgy tudok, mint ahogy ők. Nem akarok az utcán egyedül sétálgatni, se fényképezni, se filmet készíteni, palacsintasütésbe se fogok.
Néha nagyon, nagyon szeretném látni a szeretteim arcát, jó volna valamit alaposan szemügyre venni!
De elmondhatom. hogy szabad vagyok, nem vagyok semmire rákényszerítve, azt csinálom, amit szeretek.
Boldog embernek érzem magam!
Brém Zsuzsa
2015. január 21.
