Míg végül csak hangjegyek maradnak...
Egy nagy terjedelmű dalnok hangja
már rég óta szívemet egészen belakja,
s őt élem szóban, dallamban,
kimondott, megértett, s láttatott élet-momentumban.
S jött lelkem közelébe e különös lélek,
kinek léte előttem hangjegy formában éled, ismeretlen és távoli szavának betűkből font rezgése, ám oly világos dallamának, hangjegyének csengése.
Máshol virít élettere,
messze dobott lejtések súlya zengedezik benne, s nincs ki szemcséit hullajtsa hozzánk életének, csak hangjegy részeit nyalábolhatjuk fel énekének.
Ezért oly más e világ,
s még mindig tükör-hangot dob vissza az elrejtő rácsos ország, lassan peregnek hangtöredékek martalékai meredek hegyek ormán...
én instrumentumomban kezdtem hordozni e számunkra betű nélküli kiáltványt...
2015. október 28.
