Mindhalálig egy hangszer
Zongora mellett születtek
a burkusék ikrei,
édesanyjuk gyakorolt,
és jöttek a fájásai.
Kintről hallgatta az apjuk
az elakadt muzsikát,
s kérdezte: mért hagytad abba,
ezt a szép fantáziát?
Szólt: azonnal hívd a mentőt,
nem sokára szülni kell!
Mi lesz, hogyha itthon jön ki,
az a szép három iker?
Az apa kap fűhöz, fához,
Nem tudja, hogy mit tegyen.
Mentőért telefonáljon,
avagy mellette legyen?
Neje alá plédet tett, majd
tárcsázott, hívott, beszélt;
mire mindezt bevégezte,
már három kis hang zenélt!
Az orvosok jöttek, mondták:
azt a kirielejszumát!
a gyermekeket csodálták,
s a kedves kis mamát.
Megágyaztak néki szépen,
a zongora húrjain,
a kis babák elaludtak
fekhelyük hullámain.
Két fiúcska, és egy lányka;
három csodás kis gyermek.
jövünk a keresztelőre!
súgták a "segéd kezek".
Meg is keresztelték őket:
Péter, Pál és Paula!
Fürdőkádból folyt a jó bor,
volt színpompás lakoma!
A gyerkőcök - mint a gomba -
növekedtek szaporán,
kézzel-lábbal játszódtak a
a kijavított zongorán.
Gőgicsélve első szavuk
nem az volt ám, hogy "Ma-ma"
kis szájukkal mind a hárman
mondogatták: "Szon-go-ja!"
Amikor felcseperedett,
kijárták az óvodát,
iskolában milyen hangszert
választottak? Zongorát!
Apjuk szónokolt hozzájuk,
ciceróként állt elő,
úgy üvöltött, mint rabságból
szabadított felkelő:
"Hej, bizony ez jó döntés volt
lányom, és ti fiaim!
A mi példánk kövessétek,
jó muzsikus társaim.
Minek néktek cselló, bőgő,
oboa, vagy orgona!
Csak ez legyen jelszavatok:
mindhalálig zongora!"
A tanácsot megfogadták,
gyakoroltak szorgosan,
- meglásd, mindhárom művész lesz -
ezt akarom pontosan! -
Szüleik így beszélgettek,
hallgatva játékukat,
nem sejtették, hogy a fiúk
kizavarják hugukat.
Ő hiába panaszkodott,
nem hallották meg szavát,
végül az lett, hogy örökre
elhagyta a zongorát!
Eredményesen vizsgáztak,
szőttek színes terveket,
szerették őket a lányok,
átéltek szerelmeket.
Bejárták a nagy világot,
kettesben, vagy egyedül;
megismerkedtek egy lánnyal,
ki csábosan hegedült.
Össze is vesztek miatta,
nem tudták, kié legyen,
a leány ott hagyta őket,
vígan nevetett ezen!
Négykezes-koncertet adtak
nagyon nagy volt a siker,
aztán Péter így szólt Pálhoz:
"Érzem, gyorsan menni kell!"
Nem találták szüleiket
lenn, a széksorok között,
valaki intett neki a
gratulálok mögött.
- Nagy szerencsétlenség történt,
pont útban, idefelé!
A szülők karambolóztak...
most, indulnak felfelé.
Sírva borultak egymásra,
mint két búsuló diák,
azt gondolták, nem élik túl,
a clavier-tragédiát.
A temetésen zongorán
játszottak gyászindulót,
zongoraszerű sírkőre
irattak fel néhány szót:
"Itt nyugszik két olyan ember,
aki elment túl korán!
Ők, nem tudtak más hangszeren
játszani, csak zongorán!"
Később őket is elérte
az öregség bánata,
egyre lassabban, csitulva
szólalt meg a zongora.
Fekete hajuk megőszült,
görcsösödtek ujjaik,
végül mind elmaradoztak
a rajongó társaik.
Koporsójuk zongoraformájú
volt és fekete;
Csendben temették el őket;
így ér véget a mese!
2013. 01. 25
