Minosz labirintja tövében
Lásd, Dionüzosz:
Most Naxos szigetén élek, bűvöletedben.
Figyelj, boristen,
Testemre sűrű fátyol a csók,
Agyam az őskáoszig ködös,
Dionüzosz.
Minthogyha Minosz nem is élne,
Egykori fénye aláhull,
Minthogyha nem övé,
Valaki más labirintja volna a
Labirintus;Nem Krisztus és nem igazi isten,
Maga köré rendet se teremt,
Nem a rend lovagja, nem a törvény,
Én törvényen kívülre helyezem
Oda, ahol
Az agyak fonákán fintorognak,
Nincs neki holnap,
A semmi-kis tegnapi hős
Ma cirkuszlovag,
Lovag don Quijote, de la Mancha;
S ne tartsa őt senki kevélynek.
Ez az ének is róla aláhull
Papírkosarak fenekére,
S én felállok majd,
Ruhámat leporolva,
Bocsánatot se kérve,
Hogy én hajtattam íme másodízben
Ide, Naxos szigetére,
Felfedni neved, mámor-isten!
Csillagnyi szitkom még odaszórom,
Ahol Minosz ma még ott ül a trónon,
Azon, amelyre magát koronázta,
Rá, mint királyra?
Inkább koldusra nézek!
Zárja labirintba az enyészet.
Szeretlek, Dionüzosz? - Ne kérdezd!
Az eresz alól idehullt épp egy fecskefészek...
