Mozzanatok a télből
A téli égbolt peremén arany arcú nap
Szétteríti fényét, sugározza pazaran
Csillog-villog a végtelen fehérlő határ
Vágtató őz hagyja a mély hóban a nyomát.
Varjak károgása száll a messze távolból
Farkas ordítása szól a fagyos nádasból
Toportyánféreg járja az elhagyott tájat
Menekül előle minden élő állat.
Amott egy fürge nyúl vergődik a mély hóban
Lompos farkú vörös róka megy utána nyomban
Vágtató őzek, szarvasok vonulnak gyorsan
Taposott nyomukon ordasok bőgnek hosszan.
Már köd száll, nagy pelyhekben hull a hó
Madár nem száll, csendesen tűr a tó
Hallgazt a tó, alszik a jég alatt
Embert tart hátán ki nádat arat.
Hófehér lepellel vonta be a tél a világot
Elnyomva zajt, hervasztva virágot
Csendesek a völgyek és a hegyek
Némán hallgatnak zordon fenyvesek.
Elült a köd, nem zúgnak a szelek
Alant a hóban lépnek emberek
Vállukon fejsze, fűrész, fegyverek
A völgyben hólabdázó gyermekek.
Nem sokáig csendes a kies táj
Télidő szele hamar talpra áll
Az álmos földre zúgó szelek törnek
Már nyoma sincs a kellemes csöndnek.
Iszonyú világ köszöntött az emberekre
Vakító fehérség ül egyre a szemekben
Metszőn sivít a hideg hófúvás
Tetőre ül a rideg hótúrzás
A nagy vihar egyszer csak csendesedni látszik
A homályból a téli táj lasssan kiválik
Elpárolog a bősz tél dühöngő haragja
Meg-megbődül a szél, mintha még morogna.
Az éjszaka csöndje települ a tájra
A tiszta égről ezüst hold süt a világra
Csillog-villog a végtelen fehérlő határ
Vágtató őz hagyja a mély hóban a nyomát...
