Múlt szótlan halmazán
Ma megint beszélek valami olyasmiről,
minek ha nem vigyázok, se eleje, se vége,
azért mégis megpróbálom megformálni e levélbe,
mert úgy szeretném elmondani néked.
Az új hangvilág formáit
úgy tűnik, apró rezgések húrjain át adják,
szerencsére a betűtlen hangemlékek sorra egymást váltják,
fúvós, és hegedű szórja tiszta, és szemcsés hangárját.
Megint világos, hogy a régi hangok töredékét élvezem,
ebből sem maradtam hiányban az új élményben
előkerült messzi évek hangja harmincas, vagy negyvenes?
Csak vélelmezhetem, pontosan meg nem sejthetem.
Néha énekek hangjai is felbukkannak,
egyenlőre tőlem azok idegenül messzi állnak.
De nem bánom én, ha amit ének nem, hangszer zengi,
Megfontoltan a szótlan hangsorkapun is be lehet menni...
Hányszor követek el én is effélét,
játszom dal címét csendben elhallgatva,
s a sok hallgató, tán nem is sejti, füleik mit hallanak.
De átadják magukat a rejtett tartalomnak, főképpen a ritmusnak.
Most én is e csodás törvénynek engedelmeskedem.
Vannak, kik mondják: Ez veszélyes.
Tudom, hogy ők hatalmasat tévednek,
hisz temetésre ítéltetett, ki dallamban rossz szándékot rejteget!
Bár e kemény gondolattal zárom mai levélfolyamom,
azért mégis a legtisztább harmónia kísérjen utadon.
Hogy mi lehet az, én nem tudhatom,
de mindenkinek van belső énje, mely erre igaz választ súgjon.
2015. Augusztus 28.