Nem a ruha teszi az embert
Társadalomrajz
Én nagyon szeretem a közmondásokat, bár némelyik közhely, vagy giccses, de sok igazságot tartalmaz, s mint ilyen, megszívlelendő.
Itthon is szeretek csinosan öltözni, de ha elmegyek valahová, megpróbálok az alkalomnak és a helynek megfelelően kinézni. EZ sokszor igen kellemetlen
Módon, másként sül el. Egyesek azt hiszik, hogy a tiszta és csinos öltöny, vagy csak egy könnyű zakó, és nyakkendő sok pénzzel is párosul. Sajnos, és természetes,
Hogy ez nem így van. Engem mindig megtalálnak a kellemetlenkedő emberek. És szituációk. Elmesélem egy napomat.
Szociálisan érzékeny ember vagyok. Rendszeresen fizetek be csekken adományokat, bár a személyes kapcsolatteremtéseket jobban szeretem, és szívesebben
Adok át csomagokat gyermekeknek és öregeknek. Akkor biztosan oda kerül a dolog, ahová szántam. Sokszor lépek fel rendezvényeken versekkel, előadásokkal,
Amiért még soha nem kértem, és nem is kaptam honoráriumot, de sok szeretetet, azt igen.
Pl. nőnap, gyereknap, anyák napja, húsvét, karácsony, stb. Eddig mindig szívesen fogadtak.
Szekszárdot, szeretett városomat ismerem, mint a tenyeremet. Tudom, hogy az egész város területén találkozhatok hajléktalanokkal. Sokukat ismerem is,
Mivel Szekszárdiak, és mindenesetben adok is pénzt, mivel a vásárolt élelmiszerrel elküldtek melegebb éghajlatra, tehát nem éhesek voltak.
Én egyébként nem hiszek a hajléktalanságban, dehát ha van, akkor orvosolni kéne, mert nem ez a megoldás.
Sokszor és sokaknak egy szál papíron levezettem, hogy miért nincs hajléktalanság, de ez egy másik tanulmány lehetne. Egyébként több más problémára kidolgoztam
Az egy szál papír-elméletet. Ha valakit érdekel, jelezze, szívesen megosztom mindenkivel, akár itt is. Pl. történelemtanítás, tekintettel az évszámok
Könnyebb megtanulására. Vagy a vállalati körbetartozások problémájának megoldása, stb.
Rokkantsági segélyből élek, mivel a rokkantsági nyugdíjat, mint fogalmat és státuszt megszüntették, így Magyarországon egy pillanat alatt
Eltűnt az összes rokkantnyugdíjas. Ez ám a statisztika: ilyen egészséges ország nincs több a világon.
Tehát, jön felém a huszonéves, életerősen alkoholszagú, dohányzó fiatalember. Gondoltam, hogy egészséges, mert egy beteg ember nem részeg már reggel, és nem
Lóg a szájában a cigaretta.
Kéri a pénzt, mert ma még nem evett. Mondom, itt a bolt, oda megyek, hozok neki kiflit és tejet, mivel én is ezt eszem reggelire. Néz rám, mint egy Marslakóra: neki a pénz kell.
Jó, akkor jöjjön el hozzám szőlőt kapálni. Lesz bor is, ebéd is, a végén pedig pénz is.
Na, ezt azért már nem. Végül kapott egy százast, amit igencsak kevesellt, és én nagyon szégyelltem magamat, helyette is.
Hazafelé, a Garay téren, gyakran állnak különféle pártok aktivistái, akik különféle indokokkal gyűjtenek aláírásokat egymás ellen vagy mellett.
Ezeket simán elzavarom, hiszen elhatárolom magamat minden ilyen haszontalan, semmirevaló, társadalomronboló egyesülettől. a pártpolitika semmilyen formációja
Nem érdekel.
Ugyanitt játszanak a Budapestről érkezett indián zenészek is.
Szeretem ezt a jó, ritmusos zenét, de ahogy elnézem némelyik indiánt, nem hiszem, hogy mindegyik Amerikából jött, lehet, hogy csak innen, Bogyiszlóról.
De, az bizonyos, hogy holnaptól néhány utcasarkon és minden iskolában lehet drogot vásárolni.
Én nem élek vele, szekszárdi ember lévén, nekem elég a legálisan használható Bikavér is.
Szinte minden évben van valamilyen katasztrófa, azok károsultjainak gyűjtenek némi készpénzt - pl. Vörösiszap, árvíz, nagycsaládosok, stb.
Most árvíz van, persze, hogy adok. Csak az zavar, hogy nekem kell megadnom a nevemet és a címemet, nyugtát pedig nem adnak. Rafinált dolog.
Megyek tovább a posta felé. Itt szoktak állni a képeslap árusok, húsvéti képeslappal. Hol van már Húsvét?
Szájjal, és lábbal festők alkotásai... Hétszáz forint egy csomag, jól jöhet az még valamikor.
Továbbmenve a nagyáruház felé már vártam, hogy ugyan itt vannak-e a Krisnások? Ott voltak. Egy tömzsi kislány lepedőbe csavarva, piros pöttyel a homlokán
Élelmiszerre gyűjtött. Valamilyen érthetetlen nyelven megáldott, aztán utamra engedett. a piros gombot meg akartam nyomni, de nevetve nem hagyta.
Otthon, a házunk előtt látom, két nő erősen nyomja a kapucsengőt. Látom, Jehovák, mondom, ne csengessenek, itt vagyok. Azt mondják, Az Úr üzenetét hozzák,
Adnak egy könyvet, és szeretnének beszélgetni.
Mondom, Katolikus vagyok, és van pásztorom, s felteszek néhány kérdést a bibliából. Ekkor megszeppennek, és sietve távoznak. Erre nincsenek felkészülve.
Ilyen kalandjaim vannak, ha elmegyek a városba, és akkor még a bolti élményekről, az orvosi rendelőkről, a park béli kalandjaimról nem is meséltem.
Folyt. köv.
2012.
