12. Nyári hajókázások
Mikor vissza értem, át kellett vennem a hajómat, az őrhelyemet, az üzemanyag nyílvántartást, és még ki tudja mi mindent.
A szoli helyet már ismertem, mert mint minden szolihelyen, a rocsóházban is voltam már párszor.
A helység nem volt túl nagy.
Kb. 2-ször 3 méteres.
Körbe ablakok.
Ablakokat mondtam volna?
Egy frászt!
Pusztán a fa kóbli falába beépített talán ha 2 mm-es üvegtáblák.
De tény, hogy körbetekintést engedett a teljes környékre, és a szél nem járta át.
Azért ez hidegben, esőben, igen fontos előny volt, a mezei szolihelyekkel szemben.
A kóbli körül kerengő is volt, mert az egész izé, lábakon állt, hogy még áradás idején is a víz fölött legyen.
...
Arra senki nem is gondolt, hogy áradás esetén csak csónakkal lehetett megközelíteni, a ladik meg a kóbli Tisza felöli oldalán volt leparkírozva.
Zseniális.
Ezen a kerengőn volt elhelyezve a reflektor, amivel éjszakánként kellett pásztázni a vízfelületet.
Ez egy derekas légvédelmi fényágyú volt, csak megint pitiáner kivitelbe.
Gyárilag ennek a meghajtásához tartozott egy dízel áram generátor, de az túl zajos volt a határőrizetnek, ezért egyszerűen csak két 24 voltosteherautó aksi szolgáltatta az energiát.
De még így is simán átvilágított a tulsó partig, úgy, hogy ott még a nagyobb bogarak mozgását is lehetett látni.
Hát még a dezertőrét.
Mert diverzánsra akkoriban nem igen lehetett számítani.
Természetesen az ÉÉN feladatom volt az akkuk cseréjének jelentése,, és még a parti nádas kaszáltatása is.
Később ez is megbosszulta magát.
De erről majd máskor.
Ide jártam ki egész nyáron, nappali szoliba, hogy bármikor portyázhassak egyet-egyet a vizen.
Ebből persze egyenesen fakadt, hogy amikor esett az eső, akkor ki nem mozdultam a rocsóházból, amikor meg sütött a nap, azonnal hajóra kaptam, és robogtam Szögedétől, egészen a határ csücskéig, ahol a határ kilép a vízből ujra a partra.
Ilyenkor előbb át telóztam a Tiszaszigeti örsre, az ottani hajós srácnak, akit már jól megismertem a kiképzésen.
Ha Ő volt szoliban, akkor már ugrottunk is a hajóba.
Portyázni.
...
Naná!
Szóval indult vagy a viziparádé, vagy az élményfürdő.
...
Ezeken a kis túráinkon, amikor kicsit hűvösebb volt az idő, akkor az volt a foglalkozás menete, hogy teljes sebességgel, ami körülbelül 50 km/óra volt, támadtuk egymást, és megpróbáltuk a másikat minél jobban lefröcskölni, a hajótest segedelmével.
Vagy épp arra utaztunk, hogy a másik által kavart lökőhullámokra minél jobban derékszögben ugrassunk, mert ilyenkor volt, hogy csak a hajó hátulján lévő meghajtó propeller maradt a vízbe, a csónak test felrepült a magasba.
Máskor meg azt próbáltuk ki, hogy meg lehet-e annyira oldalra dönteni a hajót, hogy az oldala a víz alá kerüljön.
Lehetett, de persze a víz az nem folyt be, mert a mozdulat közben a csónak az alja irányában haladt, a víz meg nem.
Ha nem tudjátok elképzelni, akkor talán csak a látványt, amikor a hajógerinc a víz fölé kerül, ÉÉN ülök a helyemen, kapaszkodok a kormányba, mert a fejem, és a seggem egymagasságban volt egymással.
Konkrétan vízszintesen ültem.
...
Ha pancsiztunk, akkor meg orral szembe kötöttük a két ladikot egymáshoz, és amíg egyikünk fürdött, a másik ügyelt, hogy legalább a ladikok ne télakoljanak.
Azért azt higgyétek el, hogy amikor a hajó olyan 20-30 km/órával halad, és fejest ugrassz a folyóba, az igen felemelő érzés.
Amint a vízbe érsz, azonnal pörögni kezd a tested a saját tengelye körül, aztán leérsz a fenékre, és onnan guggolásból oldalra kell kiugrani a magad által okozott örvényből.
Minden héten egyszer föl kellett menni a Szegedi Vízirendőrségre, bemutatni a járgány műszaki állapotát.
Ezt persze úgy osztottuk be, hogy mindig egyszerre mentünk.
Ott megkaptuk a pecsétet a vizsgálatról, és már mehettünk volna vissza is.
Persze mi ilyenkor kicsit ott hagytuk a ladikokat, és kimentünk a városba bóklászni, sörözni, meg csajozni.
...
Majd eljött a seftelés ideje is.
Egy ilyen Szegedi sétánk alkalmával jól becsajoztam.
Meg ismertem egy Gyálaréti 17 éves, gimnazista leányzót.
Egyszercsak az egyik vasárnap bejött az örsre is látogatáskor.
Kicsit szorosabb lett a kapcsolatunk.
Ha bementem a városba mindig megkerestem, Ő meg még a rocsóházhoz is kijött a töltésen.
Ilyenkor a babetta típusú, sárga mopedjével érkezett, mint Linda, a fiatal nyomozónő, a filmben.
Eleinte csak megtankoltam a motorját, később már 20 literes marmonkannát is hozott.
Még át se töltöttem, hanem legközelebb visszacseréltem az örsére.
Aztán ÉÉN leírtam a megtett órákat, és a benya meg belekerült Apuka Zsigulijába.
Amikor meg kijutottam a városba, akkor ütköztünk Apukával, általában a piharcon, és félárban kiegyeztünk.
Editke, meg a ráadás volt.
...
Egy másik alkalommal meg az Őrnagy eeftáás jött ellenőrző járőrként.
Na mondok, most belém szaladtál, vén marha.
Merthogy azt tudni kell, hogy a hajón mindig a kapitány a király, még abban az esetben is, ha nem Ő a legmagasabb rangú.
Kipróbáltam.
Bejött.
Igen komikus volt, látni, hogy hogy sápad parancsról parancsra a tiszt eeftáás.
Aztán észre vettem, hogy nem a kommandírozás ellen van kifogása, hanem halálosan rettegett, mert nem tudott úszni.
Máskor meg éjszaka érkezett látogatóba.
Akkor meg azonnal megfektettem, és ráhívtam a riadó csoportot.
Az történt, hogy észre vettem még elég messziről.
Már akkor is sokkal jobban láttam éjszakai sötétben, mint az emberek nagytöbbsége.
Így aztán, amikor már elég közel volt, a szabályoknak megfelelően teli torokból ráüvöltöttem:
- Állj! Ki vagy! Jelszó, jelhang?!
Erre ugyibár a válasz két szó, amit az aznapi eligazításon tudtunk meg, és szolgálatban mindig ezzel azonosíthattad magad.
Emberünk megszólalt, hogy:
- Na ne viccelődj! Azt úgysem hiszem el, hogy az indulásom után 1 perccel még nem tudtad, hogy jövök!
Persze, hogy tudtam.
Úgyhogy még fogadtunk is, hogy a szoliban lévő 15 járőr közül melyikünk fogja megfektetni.
Több se kellett.
Már ordítottam is:
- ÁÁÁLj! ÁÁÁLlj, vagy lövök!
A barom arcú tovább provokált, még le is hordott, hogy hogy beszélek ÉÉN a felettesemmel.
Erre csőre töltöttem a fegyvert, ez egy jó hangos, félreismerhetetlen, fémes csattanás volt, és bele ordítottam az éjszakába, hogy:
- Feküdj! Kezeket a tarkóra!
Megtette.
Majd teljes nyugalommal beszóltam az örsre, hogy küldjék a riadó kocsit, és vizsgálják máá meg, hogy mégis ki fekszik az úton?
A kocsi megérkezett, hogy, hogy nem, igazolták, hogy Ő valóban azonos önmagával, lezajlott az ellenőrzés is.
Mikor beértem az örsre, már kisebb bizottság várt, bevonultunk a konyhába a cimbikkel, és együtt röhögtünk tovább, kevéske borocska társaságában.
Délután 5-kor, a határőrizeti napfordulón, meg kaptam egy nap eltávot, a penge szolgálatért.
Mit mondjak.
Nem az örs p k hirdette ki.
Ilyenkor, aztán mentem Gyálára.
Egyszer, amikor épp nem voltam szoliban, délelőtt neki álltunk páran röpizni.
Tűzött a nap, ugráltunk, és jól kimelegedtünk.
Ebben a pillanatban érkezett vissza az uaz, amivel hozták a tehenészetből a friss, még meleg tejet.
Abba még minden benne volt, és majdnem tőgy meleg volt.
Azonnal szereztem egy félliteres bögrét, megmerítettem, hogy azért még a javából is került bele, éppen elég.
Juj, de jól esett.
Játszottunk tovább.
Az uaz megint elment.
Még egy félórát játszottunk, amikor a kocsi újra előkerült.
És most meg gyöngyöző, hideg Kőbányait hoztak.
Több se kellett.
Abból is lenyeltem egy üvegnyit.
Hát mit tesz Isten?
Egy fél órán belül már a fajanszon kuporodtam, és nagyon úgy nézett ki, hogy aznap már le se jövök onnan.
Azért csak kibéreltem az egyik bódét, súlyos testi fenyítés terhe mellett.
Megúsztam.
Reggelre beállt a gyomorcsend.
...
