ÖREG FA LETTEM

 

Öreg fa lettem,
Árnyat adó.
Magtalan óriás,
Fényt elfaló.
Lombomon hangok,
köröttem hantok
Őrzik a múló időt.
Fejem hajlik a szélben,
S e csöndes mesében
A zöld és kék a csúcsbanössze ér.
Alattam virágok, bokrok,
Zöldellnek közel s távol,
Az élet bizony vámol,
Pusztulunk csendben mi is.
Jel vagyok az út végén,
Akár csupán a szélén,
De mindig létezem.
Évszázados történelem,
De soha sem tört én elem.
Amit könnyedén elfújhat a szél.
Még állom a harcot.
Lombom meghajlott már,
De kérges gerincem még
dacolja a romboló időt.
bírja az őserőt, tartva ágaim.
Pihenni hozzám felhők járnak,
Nagy vándorai az égi világnak,
!Talán halottai is.
Görcseimen látszik,
hogy a villám hogy cikáz,
S hogy rám sohasem vigyáz.
De még érzem, hogy élek,
Támaszának az égnek.

Ha talán leszakadni készül,
Roncsaimból kis ház épül,
biztonságot adó,
S mint oly sokszor ősszel...
rámhullik a sűrű hó.