Óda a fényhez.
Az éjszakák darabokra tört
Foszlányait elűzi a fény...
Szívünk zegzugos utcáiban
Csak a fény az egyetlen remény.
Ha pusztába tévedt vándorként
Az éj sötétje borulna ránk;
Utat mutat s célhoz vezethet
Egy pislogó, halvány gyertyaláng.
Az ember ki fény nélkül bolyong,
Mindig úttalan utakon jár csak...
Élete olyan mint a virágé,
Melyet sötét szobába zártak.
Szállni szeretne vad szelekbe,
Nem láthat célt, de nő a vágya;
Szeretne lenni maga a fény
És önmagának is csak árnya.
Sötét tenger fénybójái közt
Hajónk mindig biztos partot ér
Nélkülük csak sötét homályba
Vész előttünk minden földi tér.
Tévelyegve, botladozva jár
Kinek útját nem jelzi fény,
Annak a ma tegnapot jelent csak
S a holnap is csupán csak remény.
Az embernek nem a gazdaság;
A fény jelenti az életet,
Mely a gazdagnak is lehet átok
És a koldusnak is szép lehet.
A sötétben minden ami szép
Elveszíti bűvös varázsát...
A legszebb gyémánt mennyit ér, ha
Nem láthatjuk a csillogását?
Aki csak álmodik a fényről;
Az az örök éjszakák rabja,
Neki mindegy, nappal vagy éj van
Miért várna az virradatra?
Ki fényben él annak az est is
Már egy homályba tűnt remény,
Míg a sötétben tévelygőnek
Elég lenne egy sugárnyi fény.
A fény az élet, a fény éltet
Egyformán embert és virágot...
Azt is akit elvakít a fény,
S azt is aki fényt sosem látott.
A tavasznak el kell jönnie
Ha a fény a rügyekre rátapadt.
A nappalt a fény teremti meg
És a fény szüli az árnyakat.
Fénytől lesz a szivárvány színes...
A fák lombja fénytől üdezöld.
A virág a fénytől illatos
S a fénytől lesz termékeny a föld.
A fény olyan kincs, mely egymaga
Túlnőhet minden földi vágyat;
Nekem olyan szent erő a fény,
Mint hivőnek a bűnbocsánat.
A fény az úr a mindenségen;
A gazdagság csak hazug álom...
Nem cserélném el semmi pénzért;
Mammon helyett a fényt imádom.
Ha az éjre közelg a hajnal,
Úgy várom mint egy hű szeretőt;
Hátat fordítok a sötétnek
S letérdelek a fény előtt.