Öreganyó
Öreganyó ül a padon, arcát ezer ránc fedi,
Megfáradt két kezét ölébe teszi,
Öreg szemét homályos köd fedi,
Álmából csak az esti harangszó ébreszti.
A régmúltat könnyes szemmel felidézi,
Ifjúságát szálló fellegek közt keresi.
Özvegyi fátylát fájó szívvel viseli,
Senki sincs, ki hordani segítsen neki.
Udvarát apró lépteivel méregeti,
Gyűrött ruháját fáradtan rendbe szedi,
Megfáradt szemével férje képét nézegeti,
Csöndesen ennyit mond: Talán jobb így neki.