öregek
Megannyi fáradt, messziről jött élet,
ahogy bágyadt szemel a jelenbe néznek.
Fehér hajuk közt bujkál az idő,
múltba merengnek, mely vissza sohasem jő.
Az arcukon mély, kusza barázdák,
mint titkos térkép, hogy útjuk megjárták.
Tudnának is ők oly sokat mesélni,
hogy hogyan kellett, s hogy kellene élni.
De csak elnéznek botra támaszkodva,
tudják, hogy minden hiába volna.
Mert az életet tanulni nem lehet,
s mért vitatkozzék a vég és a kezdet?
Majd megtanulják, mikor végigélik,
s akkor aztán őket is megértik.
