Ország-úti gondolatok
Néhány számvetést mondatokban adok neked,
arról, mit eddig megtettem,
nyilvánosan, vagy titokban csendben,
s mit elszórtam a nagy rengetegben.
Hiszen csak szárnyaim bolntogatom,
tétován keresgélem világod megismerését,
lassan érhetem csak el figyelő kezek ujjhegyét,
s nem mindig óvhatom sok gondolatom...
Instrumentális hangjegyek között
egyre beljebb hatoltam viharok fölött,
addig-addig hang-formáid átéléssel figyelgettem,
míg nem jóbarát ihletéből szimbólum-dalod improvizatív formában hangszeremre vettem.
Mostanság a még meg nem értett jeleket
lefordított mesék szó-rengetegében keresem,
apró fejlődés útján olykor meg is lelem.
Kissé újra élem gyermek-lelkem.
Valaha kisgyermekként meséket hallgattam,
szalagon, s egészen közel, mikor volt, ki olvassa,
tettem, mint mindenki más, átéltem, vagy belealudtam...
Kapu volt akkor is, ablak a változatos világra.
Népünk meséi elixír lelkünk minden idejében,
s most utamba került ügyes fordítók könyve,
hogy abból némiképp világod szemcséit megsejthessem,
ha a mese szava életem korai idején segített, most is hasznos lehet...
S a híd, mit cikekkben lelek,
csak tűzoltás, de tán nem vétek,
velem feltétlen jót tesz,
összegyűlnek bennem sok féle új ismérvek.
De a félelem, s óvatosság zavara
lelkem karmaival mardossa,
megvallom, nem tudom, kinek van igaza,
mit, kinek, miért lehet, s mikor nem szabad?
Ám, ha titkos őrzőnek kell lennem,
szívesen, kissé szorongva megteszem,
e kérdésben braille más formájának hasznát veszem,
melyben kivétel nélkül írni kell mindent tökéletes ellentétesen.
De azt bizonyára sejtheted,
kik eljuttatnak hozzám rólad betű-rezgéseket,
legtöbbször nem íly módon teszik meg,
inkább beszélő hangján hozzák felém el.
S ha pontok halmazán vinnék is végbe,
a kulcs-írás fortéját aligha ismernék,
legfeljebb rövidírás mögé rejthetnék,
kezem közé talán így érhetne...
Még mindig árnyékként felettem lebeg,
nem tudom, leghelyesebben miként cselekedjem.
Azt írják, szabad beszéd világa van,
közben onnan nézve konokul lesnek a falak.
Beszélni senki sem akar,
mindenki rettegve csendben marad,
kinyilvánítóid elfedte a jeges kő-burkolat,
pedig érzem, még sok lélek hallgat.
Ott létünk idejének óráin
is hang-tükör módjára visszaverődtek a hangok,
s mik szabadon csengtek, a dallamok,
a beszéd szava csak kongott riadtan a ház falain.
Hát még éjjel szobánk tere,
ha kopogott az írógép, hangosabb volt megszólaló szava,
mint megafon, égtelenül zengett bele,
az ember hangját forgatta, miként bánjék vele.
S folyton leselkedtek láthatatlan fülek,
efféle érzéssel szóródott a légkör tele,
s én helyesen, vagy tévedésben,
de engedtem, engedelmeskedtem ennek.
Bizonyára tudod, nem lehetett folyton hallgatásban lennem,
nincs még tudásom folyamatos beszéd nélküli ezközre,
ujjhegyeim kézzel nem írnak még szépen braille-ben,
úgy látszik, nem értem, rendesen hogyan kell...
S lehet, más sem értené e rezgéseket,
mit a kéz kézre kopogna sietve, hevesen?
Azért talán mondataim el nem vétettem,
s ha jól viselkedtem, rosszat nem tettem...
Azért kívánom legyen legalább egy
földi társ, ki mélységet lát benned,
mint én, vagy másképp, de egészen,
és elmerülhetnénk értékes, kinyilvánító beszélgetésben.
Legyen annak bármi formája is,
papírra írt braille, vagy ponthalmaz, mit hang olvas ki,
ha az kell, kulcs-írás megfeszített özöne,
ha más nincs, hangsorokat egymásra illesztve zenéljük össze...
36 hangú dalnok kezdeti kinyilvánításában
volt még szerepe sok kínnal megtanult rajznak,
jeleknek, mit tollal, ceruzával papírba véstem,
gumilap papír alatt, hogy vonalaknak legyen domború éle.
Mára képi befogadásom erősen megtöredezett,
sérülés miatt sok képesség erre elveszett,
meglehet, most ha lenne, nem segítene,
mert neked nincs más, csak hang-jeled...
S nem is kívánnék rajzolt képet,
hiszen bizonyára azt te is aligha érted.
De áhítom a kimondott beszédet,
hogy egyszer rólad is mondatok árját megéljem.
S ha csak írnom lehet, beérem,
a tudást, azt vágyom, hogy megérjem...
Ha ponthalmaz lesz a kulcs e cselekedetben,
e kívánságot is örömmel bevégzem.
Írok én papíron, vagy gépen,
csak legyen, ki azt is megértse...
Hiszen ponthalmaz rendjét nem fogja minden lélek,
e formában lehet, nem mindenki érthet.
Végre zárom sorát számvetésnek,
a véghetetlen sok féle felvetésnek,
hagyom forogni éltét az idő kerekének,
engedem magam a változatos felfedezésnek.
Most átölelt kéz, szív körében,
múlt ezer tűvel tépett sebének,
feloldásának erejét reád kérem,
legyen teljesítésben legszebb akarat, s mit bír a lélek...
2015. október 18.
