Ősz
Az ősz az én legszebb évszakom,
Az őszökkel mérem én az életkorom.
Igyekszem sorba szedni, mi történt és mikor,
Így készítve el szép, hosszú kronológom.
Az első majd két évtized gyermekkorom,
Óvoda, iskolák, az első élettapasztalatom,
Tulajdonképpen a Sors akkor talált rám,
Mikor elhagytam végleg kedves Óbudám.
"Laktam hangos zúgók alatt, aranykincses pataksoron
És mindig volt aranyporom",
De ez csak Áprily szerint volt.
Mert a Sors nekem másként számolt,
Amennyi jót nyújtott nekem az Élet,
Azt mérlegre tette, ne túl sok jusson belőle.
Az értékelések és egyenlegvonások,
Általában ősszel voltak a számlazárások.
Most vén fejemmel, roggyant testemmel
Ismét az őszökkel mérem értelmem.
Nyáron pang az élet, alig van esemény,
Néha egy-egy fürdő és az a nagy remény,
Hogy egyszer vége lesz az izzó, forró nyárnak,
És kezdete lesz az őszi kirándulásnak.
Bár ez már nem az a régi,
De az én erőm már ezt is köszöni,
Mert láthatom, hogy emberek hada
Felkészül az őszi túraszezonra.
Megtelnek a buszok a kirándulókkal,
Gyakran találkozunk kerékpározókkal.
Az ősz egy színpompás temetés,
De "Circum dedérum"-a csupa nevetés,
Mert mindenki tudja, az ősz nem halál,
Csupán pihenni tér fű, fa, bokor, virág,
Hogy ezzel mérhesse tölgy, bükk, fenyő, éger,
Hány őszt számolhat törzs-évgyűrűivel.
Mi nem így számoljuk őszeinknek sorát,
A mi őszünk egyszer nem sarjad ki, megáll.
Termőfölddé válunk új erdők számára,
Ezért jöttünk mi, emberek, erre a világra.
De ha én még egyszer újra születnék,
Szeretném, ha büszke kocsányos tölgy lennék.
Évenként nevelném levelek ezreit,
Utódul magokat, s oxigént termelnék.
Ha pedig eljönne az utolsó őszöm,
Emberek fűrésze döntené ki törzsöm,
Belőlem tüzelőt s deszkát faragna.
Én lennék házának teteje, ajtaja.
Törzsemből készülne bölcső és koporsó,
S belőlem nem szólna egyetlenegy zokszó.
Megszülettem, éltem, végül elmentem.
Emberként, vagy faként, végül befejeztem.
Mi volt a szebb élet, emberi, növényi?
Nem hiszem, hogy egyszer megfejti valaki.
