Otthon
Ha már csak vendégnek mész haza,
Hogy formás autód port kavarjon
Öregjeid kihalt udvarán;
Ha nem nyomod el a cigarettát
Tárulkozó szívükhöz simulva,
S átlátsz festett szemedben
Régmúlt-önmagát fürkésző
Fejük fölött;
Vagy az asztalnál felrúgod
Apád utolsó beképzelt jogát,
S a főhelyre párnás széket tolnak
Finnyás feneked alá...
A vendégnek jó vacsora jár.
Előbb az illatát habzsolod,
Aztán a nadrágszíjat megoldod,
A fröccs feltépi nyelvedet,
Fitogtatsz ellesett elveket,
Összehordasz minőséget,
Hatékonyságot, dicsőséget.
És anyád egy szavad sem érti.
Tenyerébe édeskés könny potyog,
Fiad szájában sokáig forog
A rágógumiba ragadó hús,
Asszonyod dologhoz kesztyűt húz,
Apád tablettáit számolod,
De baját pontosan nem tudod.
És nem állsz fel az asztalfőről,
Pedig úgy izzadnak a párnák,
S átnézel a fejük fölött
Könnyen - ágaskodnod sem kell,-
És cigarettád a körmödre ég,
Ha már csak vendégnek mész haza.