Bemutatkozás
Pákolicz Mihály:
Curriculum vitae helyett néhány szóval magamról:
1942-ben születtem Budapesten. Családommal együtt Szentendrén élek, és
szorosan kötődöm e városhoz, de szülőhelyem Pomáz, és én pomázinak vallom
magam. Szeretem ezt a vidéket, a Pilisi hegyeket, a Dunakanyart, s ezt a
két, ma már csaknem összenőtt várost, Szentendrét és Pomázt. Pomázon az
Iskola utca 1.sz alatti öreg családi házban laktunk. Érdekes, hogy éppen
ott, ahol mi éltünk, töltött el egy éjszakát Petőfi Sándor 1845. szeptember
23-án.
Az irodalom útjain járt előttem nagyapám testvére, Pákolitz István, az
ismert pécsi költő. Többek között neki is köszönhető, hogy a magyar
költőtársaim rögös útjára léptem én is. Nem véletlen, hogy hozzá hasonlóan
én is megszerettem a rigmusokat, a szép rímeket, s a költemények gyönyörű
világát,
és szorgosan jegyezve mondanivalómat a földi létről, verseket írtam.
A meditatív lírikusok közé sorolom magam. A természetes emberi logika, az
élő lelkiismeret, a lélek vívódásainak lírai rajzolatát próbálom az olvasók
számára szavakkal, rímes környezetben megjeleníteni.
Az eddig kiadott versesköteteimben ilyen tükröt tartok, fordítok a vers
barátai felé. Például a Joe, Mario, Ferrario, a Pomázi porból, vagy az
Embernek születünk című kötetek stb. verseinek publikálásával.
Lírám meditatív, gondolkodó és gondolkodásra, elmélyült elmélkedésre, befelé
fordulásra, önvizsgálatra késztető. A mindennapjainkat elárasztó erőszak, az
elembertelenedés, a szegénység és megalázottság tényei és árnyai ellen a
kétségeket, félelmeket legyőző hittel igyekszem kiáltani a hitevesztett
világnak, az elbátortalanodott embernek, hogy van kiút, akarni kell. A lélek
rezdüléseivel, a líra testet-lelket melengető eszköztárával próbálok
segíteni, akin csak lehet. Kérek és figyelmeztetek:
"Mentsétek meg lelkeiteket! Ne engedjétek, hogy a büntetlen bűn pusztítsa
el mindazt, amit az ember valaha is teremtett! Őrizzétek meg hiteteket, a
lélek nemességét, a szeretetet, a szabadságot, és a magot (a családot, a
gyermeket és az anyát), mindazt, ami emberré tesz, ami emberi ezen a
világon, Mindent, ami felemel és boldogít, mert ez létünk alapeleme:
embernek születünk."
Verseim az emberről, emberségről, az egyűvé tartozásról szólnak.
"Segíthetnél, Barátom! Segíthetnél, hogy együtt menjünk, hogy a sok közt ne
csak egy legyek! Segíthetnél, hogy tudjam a rendet, hogy embert emberek
teremtnek!"
Megpróbálom bemutatni, hogy a líra mindenhol jelen van. Ott van az utcán, az
erdőben, a mosolyban, a virágokban, a könnyben és a munkában is. Aki a szó
erejével dolgozik, nagyon jól tudja, milyen fontos a lelkeket rendbe tenni
és rendben tartani. S ha a vers segít, erőt ad azoknak, akik a "mocsár"
foglyai, akkor a költő már megtette azt, ami a rendeltetése. Mert ha a vers
segít, figyelmeztet, hogy ne add fel, mert mindig van egy inda, egy faág,
amibe belekapaszkodhatsz, mindig van egy fénysugár, ami utat mutat, akkor
képes lehetsz a sötétből, a mocsárból kievickélni. Nem tehetsz mást, nem
tehetünk mást: emberek vagyunk, embernek kell maradnunk!
Művek
Az én hazám (vers)
Az én hullámvasútam (vers)
Csak magyarul (vers)
Eger (vers)
Feketén-fehéren (vers)
Gondolkozz ember! (vers)
Isten tudja (vers)
Karácsony-váró (vers)
Nagyanyám tudta (vers)
Te is, anyám...?! (vers)
Valentin-napi ábrándos álom (vers)
Vonalon kívül (vers)
