Pettyes menedéke
Pettyes, a katica kislány naphosszat az erdőben dolgozott.
Szorgosan kapkodta apró lábacskáit levélről levélre, hogy megtisztítsa őket a kártevőktől. Ritkán pihent csak, de akkor álmodozva nézte a szomszédos mező
virágait. Szeretett volna a kelyhűkben pihenni, süttetni a pocakját a vidám Nap sugaraival. De tudta, nem teheti meg. Fontos munkája van, amit senki nem
végez el helyette.
Egy nap aztán, furcsa virágra lett figyelmes.
Még csak bimbó volt, de valahogy, nem illett a többi virág közé. Rózsaszín szirmai méltóságteljesen zárultak össze és már messziről érezni lehetett finom
illatát.
Hallotta is, ahogy a virágok gúnyolják néha.
„Hogy került ez ide?"
„Na nézd már, nem is válaszol!"
„Hogy fennhordja az orrát!"
A kicsiny rózsa, mert hogy az volt, ezek után, meg sem mert szólalni. Talán azért sem, mert ő sem igazán tudta, hogyan került ide. Ő is érezte, hogy nem
ide való.
Ahogy teltek a napok, egyre jobban fájt neki a többiek gúnyolódása, amit persze Pettyes is végighallgatott. Elhatározta, hogy védelmébe veszi a gyönyörű
bimbócskát.
Mikor munkájával végzett, kirepült a mezőre, akkor vette csak észre, hogy apró pici könnycseppek peregnek a Pünkösdi Rózsa szirmain.
„Nézzétek csak?" Szólt a többieknek.„ sír!! Miért bántjátok? Hiszen, ő sem bántott titeket." Halkan beszélt, hitte, hogy a kicsi rózsa, nem hallotta szavait.
A virágok, nem tudtak magyarázatot adni, de nagyon elszégyellték magukat. Hiszen ez az apróság még csak egy bimbó, olyan lesz, amilyenné ők nevelik majd.
Attól a naptól kezdve nem gúnyolták, hanem érdeklődve figyelték, mivé fejlődik.
Néhány nappal később, hatalmas cseppekben hullani kezdett az eső, épp akkor, amikor a kicsi katica munkához látott. Próbált elbújni a nagy cseppek elől,
de reménytelennek tűnt a dolog. Nem adott menedéket számára a sűrű fű, vagy a levéláradat sem. Végső elkeseredésében, kirepült a mező fölé és ott kért
segítséget a virágoktól.
Némelyikük az eső miatt nem merte kinyitni szirmait, mások pedig a dörgéstől féltek. Mikor odaért a kicsi bimbócskához, reménykedve kopogtatott be a szirmokon.
„Engedj be kérlek!"
„Gyere csak." Válaszolta a kicsi virág.
„Te megvédtél engem a többiek haragjától,Én megvédelek téged az esőtől."
Épp akkorára tudta ki tárni szirmait, hogy a katica kislány befért a biztonságot jelentő melegbe. Attól kezdve, pereghettek az esőcseppek a szirmokon,
már nem fázott egyikük sem. A katica jólesően szárítkozott, a kicsi rózsának pedig a lelkét melengette a baráti szeretet...
