Plovdivban jártam
Kedves Mindenki!
Ez év február 19-én a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) vezetőségi ülést tartott, amelyen lehetőséget kaptam arra, hogy
részt vegyek az European DeafBlind Union (EDBU, magyarul Európai Siketvak Unió) Bulgáriába szervezett Harmadik közgyűlésén. A
családommal való gyors egyeztetés után vállalkoztam az útra.
Beszámolóm elején szeretnék köszönetet mondani Boncz Ádámnak, akinek hathatós közreműködésével, mindenre odafigyelő
segítségével eleget tehettem a feladatoknak úgy, hogy a szűkösebb szabad idő ellenére élménnyé válhatott az öt napos program. A továbbiakban sokszor keresztnevükön említem az írásomban előforduló embereket, akik már előfordultak teljes nevűkön.
Figyelmeztetés! Jelen írásom nagyjából 32 ezer karakter terjedelmű.
* 0. nap
** Budapest - München Szófia
Az odautazás pünkösd hétfőre esett. A rendezvény szervezői olyan repülőjegyet foglaltak számunkra, amellyel Müncheni
átszállással jutottunk Bulgária fővárosa, Szófia második termináljára. Előző nap délelőtt Tamás fiammal online foglaltunk
helyet a Lufthansa megfelelő járatain és máris nyugodtabban néztem elébe a hajnali kelésnek. Az Istenhegyi útra 4:45-re
érkezett a rendelt taxi. Tamás fiammal indultunk előbb az Alagút Attila út felőli végéhez - itt vettük fel Ádámot - majd a
Lánchídon keresztül a Ferihegyre, hivatalos nevén Liszt Ferenc repülőtér kettő A termináljára. Fél hat után szálltunk ki a
taxiból és Ádám csomagját is gyorsan átvették a repülőtársaság alkalmazottjai. Fiamtól kölcsön kaptam egy olyan méretű guruló
kerékkel ellátott táskát, amelyet a fedélzetre vihettem. A mérete elegendő volt a számomra 4 napra szükséges dolgok
befogadására, viszont megmenekültem az érkezések bosszantó velejárójától: a csomagját leső utas nyugtalanságától. A
biztonsági kapu előtt tálcára került a táskám, a kedvenc dzsekim (zipzárral zárható zsebeiben mp3 lejátszótól a fémpénzekig
mindenféle kincs), sőt még a nadrágszíjam is. Aztán mint a holdkóros előretartott kézzel, vakon átmentem a kapun és a
túloldalom máris a fordított folyamat játszódhatott le.
Röpke negyedóra után máris beszálltunk a repülőgépre és az LH 1685 járat időben indulhatott nyugat felé. A megadott érkezési
időpont előtt több mint tíz perccel landoltunk, és egy épülő terminál mellett szálltunk át buszra. A buszról besétálva a
fogadó épületbe - Ádám rögtön megtalálta a nekünk szükséges H 38-as kaput és két mozgólépcső, schengeni határ ellenőrzés és
mozgó járda után várakozhattunk a további mozzanatokra. Időben startoltunk az LH 1702-es járattal, két órát repültünk,
időzónát váltottunk és helyi idő szerint 12:05-kor szálltunk le Szófiában. A gépen kedves dolog történt: nekünk a 8E és 8F
ülőhely jutott, a mellettünk található 8D ülésre huppant, velem egyidős úriemberről hamar kiderült, hogy 24 éve Németországban
élő zöldség-gyümölcs kereskedő, aki havonta, kéthavonta látogat haza Szegeden élő családjához. Regöczi István foglalkozását
hallva rákérdeztem a Hungarofrukt egykori igazgatójára, Jahoda Ernő bácsira - kiderült, hogy van közös ismerősünk. Az egykori
főnöke abban a házban élt sokáig, ahol lakom és szüleimmel összejártak, jó barátságban voltak. Másik közös ismerős is akadt
egyik egyetemi évfolyam társam felesége személyében. István egyébként ugyan abban a plovdivi szállodába igyekezett, ahova mi
is tartottunk. No erre már tényleg illik az a közhely, hogy kicsi a világ!
** Ország és fővárosa
Bulgária a Fekete-tenger partján fekvő állam Délkelet-Európában. parlamentáris köztársaság az 1991. július 12-én jóváhagyott
alkotmány szerint. Az ország 2007. január 1. óta az Európai Unió tagja. hossza: 520 km, legnagyobb szélessége: 330 km
Határok: északon Románia - 609 km, legnagyobb részben a Duna által (470 km), nyugaton Szerbia és Macedónia - 506 km, délen
Görögország - 493 km, Törökország - 259 km, keleten a Fekete-tenger - 378 km. Területe 111002 négyzetkilométer, népesség
8 millió fő.
Szófia, Bulgária fővárosa, és egyben a legnépesebb (2010-os adat szerint 1 259 446 lakosú) városa. Fekvése: Az ország nyugati
felén, a Vitosa hegy lábainál helyezkedik el 500-600 méterrel a tengerszint felett. Európa egyik legöregebb fővárosa 24
kerületből áll.
** Földet éréstől Plovdivig
Ádám felkapta a futószalagon érkező csomagját és a zöld folyóson keresztül kiléptünk az érkezési oldal várakozó terébe. Az
állandóan mosolygó Alex várt minket táblájával és észlelve fehér botomat folyamatosan hozzám beszélt, tehát fogyatékkal élők
szempontjából jól nevelt úriember lett az utazás szervezőnk. A buszhoz vezetett minket, elrendezett mindent, de mosolygó Alex
még visszament a várakozó térbe a további küldöttségek fogadására. Üdvözöltük az orosz küldöttség idősebb és ifjabb Szergejét,
beszélgettünk az olasz Angela Pimpinellával, megismerkedtem a belgák Peterével. Elindultunk a busszal. És velünk egy sorban ült
a szlovén egyesület vezetője, a szilvásváradi nyári táborban megismert Simona Gerencsér és az egyesületében önkéntesként
dolgozó Gallai Tünde. Két és fél órás utazás egy 15 perces szünettel után értünk a plovdivi Novotel szálló elé.
** Plovdiv
Bulgária második legnagyobb városa, az ország középső részén helyezkedik el, a Marica folyó két partján. Lakosainak száma
400000, területe 101 négyzetkilométer. Régi magyar neve Filippopoly volt. Plovdiv Észak-Trákia kulturális, kereskedelmi és
közlekedési központja. Az ősi város az újkőkor óta lakott hely. A trákok Emolpias néven emeltek itt erősséget, amit
időszámításunk előtt 342-ben Macedóniai Fülöp, Nagy Sándor édesapja foglalt el, és nevezett el Philippopolisznak.
** Hogyan néz ki egy lakosztály?
Türelmesen kivárva sorunkat két nyolcadik emeleti, egymás melletti lakosztályt kaptunk, a 815-öst és a 817-est. Az ajtózárt
kártyával nyitva és apartmanomba lépve egy kis előtér fogadott balról több mint egy méteres beépített szekrény, jobbról toalett
helyezkedett el. A szobát balról legalább 6 méteres fal határolta. Az ajtótól az ablakig csomagtartó, duplafiókos asztal,
TV asztal, íróasztal sorakozott. Jobb oldalon a fürdőszoba, az ablakkal párhuzamos 2 ágy, éjjeli szekrény telefonnal, 3
személyes kanapé előtte alacsony asztal. A panoráma ablakból rálátni a Marica folyóra. A fürdőszoba ajtón belépve keresztben
a kád, balra bidé, jobbra mosdó és a mosdó magasságáig szekrény benne törölközők, egyéb felszerelések, rajta poharak,
szappanok, tusfürdők. A szekrény előtt állva szemben nagy tükör, az oldalfalon hajszárító doboz, falán borotva számára
szükséges konnektor és kéztörlő papírtartó. Naponta újrahúzták az ágyat és a használt törölközők, fürdőkád kilépők is
tisztákra cserélődtek nap mint nap. A telefont két célra használtam: a szobaszám be billentyűzésével hívható volt más szoba
telefonja, illetve a*55 kód beütése után megadott óra,perc segítségével ébresztőt lehetett programozni.
** Séta vagy inkább hegymászó túra a trák várromokhoz és pihenés a római stadionban
A lakosztályaink birtokba vétele öt óra előtt megtörtént. Bulgária hivatalos fizetőeszköze a leva és váltópénze a sztotinka
(1 leva = 100 sztotinka). Érdemes forint helyett eurót kivinni, azt ugyanis lényegesen egyszerűbb kint átváltani, mint a
forintot. A turistáknak szóló tanács szerint jártunk el: a recepción eurót váltottunk levára. A nyugat kelet irányban áramló
Marica folyó északi partján álló szállodánktól délnek vettük az irányt és átsétáltunk a folyó felett ívelő gyaloghídon. Az
építmény felülről üvegtetővel zárt, oldalt kis boltok tucatjai, zömmel tele áruval és vevővel. A déli oldalon egy gyalogos
aluljárón átjutva és dél-keletnek fordulva sétáltunk a trák várromok felé. Útközben egy szelet pizzával és egy pohár üdítővel
enyhítettük éhségünket, szomjúságunkat. Aztán elkezdtünk lépcsőt mászni, térdig érő kövekre fellépkedni, közben szűk helyen
libasorban közlekedni: irányított és irányító alaposan megdolgozott a magasság leküzdéséért. Eközben mindössze egy horzsolást
sikerült produkálni, de feleségem gondos előrelátásából eredően Schüssler-só tabletták bekapkodásával két nap alatt
megszűnt a kellemetlen érzet, begyógyult. A domb tetőn jól eső érzéssel nyugtáztam magamban, hogy még tudok egy kicsit
túrázni, bár az a fránya levegő mintha kevés lenne és a lábaim enyhe remegéséről sem akarnék tudomást venni ...
Minden érdekesebb kődarabot, oszlopot, falat végigtapogattam, meghallgattam Ádám felolvasásait és elképzeltem azt a másik négy
dombot, amelyet innen lehetett látni. Különösen a tőlünk második domb izgatta fantáziánkat, melyen egy hatalmas szobor áll és
nem lehetett rájönni, hogy kinek vagy minek az ábrázolása.
A várromból való leereszkedés békésebb megoldással történt: az óváros szűk utcácskáiban haladtunk lefelé, bár itt is óvatosan
lehetett haladni, mert a bokaficamító, egyenetlen terepen egy rossz lépés hosszú időre járásképtelenné tehette volna az embert.
Eljutottunk az ókori stadion maradványhoz. Amint egy 250 méter hosszú építmény nagyobb része egy mai főút alatt helyezkedik
el, de az egyik félköríves részét feltárták. Vaslépcsőkőn jutottunk le apálya szintjére, körbe jártuk a hozzáférhető részt,
és amit lehetett - megtapogattam. A valóságos elemek folytatásában egy hatalmas kép érzékeltette a virtuális stadion részt.
** Wellcome coctail
Szálláshelyünkre érve a 30 fokos meleg és a két órás barangolás menthetetlenül zuhany alá vonzott minket. Tiszta ingben
felfrissülve telepedtünk le a Moszkva teremben a vacsorához. Az esemény címében szereplő koktélnak nyoma sem volt egész este,
be kellett érni üdítőkkel, palackozott vízzel. Az utóbbit megízlelve nem éreztem különbséget a fürdőszobai csapból folyó
vízhez képest. A menü a svéd asztalon éppen található ételekből állt. Ádám kétszer is telepakolta tányéromat, de már nem
tudom leírni mi mindent falatoztam. Az egész napos utazás, mozgás után ettem mindent amíg jól esett.
A vacsora elején odamentünk a norvég Geir Jensenhez, a norvég szervezet vezetőjéhez és hivatkozva három nappal megelőzően
írt e-mail-emre kérdeztem, hogy mikor szólhatok a nemzetközi társasághoz. Megismerkedésünk gyors és hatékony volt: jelezte,
hogy a bolgár házigazdánk, Dimitar Parapanov jelezni fogja, amikor a mikrofonhoz léphetek. Így is történt. Az üdvözlő beszédek
után bolgár kiejtéssel hallhattam nevemet és Ádám a mikrofonhoz kísért. Addigra lenyeltem a számban lévő falatot és
elrendeztem a mondatokat a fejemben. Nagyjából a következőket mondhattam: a magyar siketvak egyesület jövőre ünnepli
megalakulásának huszadik évfordulóját és ez alkalomból szeretnénk megrendezni az európai siketvakok rehabilitációs és
kulturális hetét várhatóan jövő év augusztusának második felében. Az első pontos részleteket tartalmazó közleményt ez év
októberében küldjük. Mindenkit szeretettel várunk.
A vacsora után a közeli kerthelységbe vezetett az utunk, ahol egy helyi könnyű sörrel öblítettük le az étkezés utáni utóízeket.
Már távozáshoz készülődtünk, amikor megjelent a finn küldöttség egyik tagja, Ari eleségével és vakvezető kutyájával. A kutyus
nevét nem tudhattam meg, mert mint gazdája elmondta: selymes szőrzetű Labrador társa munkában van, de ha meghallja nevét
azonnal játszani akar. Így hát a számomra névtelen négylábút simogatva és barátságot kötve hallgattam Áriék kellemetlen
kalandját: csomagjuk a milánói átszállás során eltévedt, a repülő társaság legkorábban 3 nap múlva szállítja nekik
Plovdivba. A finn házaspár kutyástul a helyünkre telepedett, mi pedig a szállodába és nyugovóra tértünk.
* a hivatalos program 1. napja
** indul a nap
A reggeli három különböző ízű muffin elfogyasztásából állt, üdítő és kávé volt a folyadék. Bambulásomra, melyet az előző nap
intenzitása okozhatott, jellemző volt, hogy elfelejtettem megenni a banánt, amely a teríték előtt volt elhelyezve és amelyre
egyébként Ádám felhívta a figyelmemet ...
Nem volt elegendő az előző nap délutánján végzett regisztrációs, adminisztrációs munka - reggel is időt kellett áldoznunk a
bürokráciának. Hiába, az európai uniós anyagi támogatása a nemzetközi rendezvényhez sok papírmunkával jár. Szorgoskodásunk
jutalma a nyakba akasztható azonosító táblácska, valamint a rendezvényre utaló válltáska benne toll, mappa.
** a délelőtti program
Ezen a napon a Női Fórum került megrendezésre, amelyet az olasz Angela Pimpinella kezdeményezésére iktattak be a programba. A
plenáris ülés - a tegnap estéhez hasonlóan - köszöntőkkel kezdődtek. Üdvözölték a mintegy 150 résztvevőt a megfelelő
minisztérium képviselője, a bolgár siketek illetve a bolgár vakok vezetője is. Kipróbáltam a vezeték nélküli tolmács
berendezést: hallgattam a bolgárul elhangzó mondatokat, a fülesben hallható angol nyelvű szinkron tolmácsolást, valamint Ádám
magyar nyelvű ugyan csak szinkron tolmácsolását. Aztán amikor már a pontos mondanivalóra akartam koncentrálni - Ádám maradt
az információk forrása.
A délelőtt programjaiból az olasz Angela Pimpinella és a horvát Sanja Tarczay előadásait említem meg. Angela a nyilvános
ülésem elmondott beszédében felsorolta azokat a hátrányokat, sajátságokat, amelyeket szerinte a siketvak nőket éri. És most
kedves női Olvasóim! Nem valami férfias harciasság mondatja velem: mindezen dolgok - a női lélek különlegességét leszámítva
- minden siketvak sorstársunk kapcsán elmondhatók. Értem, egyet is értek a megfogalmazott célokkal, de az odavezető út,
módszer, megoldás kérdésében nem osztom a megszólalók álláspontját. A plenáris ülés másik előadásában a hazai színekben
megszólaló Boryana Koskina felszólalása nem hagyott bennem maradandó nyomot. Némi szünet után kétfelé oszlottak a
résztvevők. A párhuzamosan tartott úgynevezett workshop-ok egyiké a finn Sanna Paasonen mondta el. A másikat a magyar
származású horvát Sanja Tarczay tartotta meg. Az utóbbit választottam. Témája a siketvak nőket sújtó négy diszkrimináció volt,
amely egy kutatáson alapult. Egész napra a férfiakat csak megfigyelőként, hallgatóként engedték a termekbe. Másnap az egyik
étkezésnél - több más téma mellett - ki is fejtettem Sanjának, hogy logikai bukfenc úgy szót emelni a diszkrimináció ellen,
hogy diszkrimináljuk például a férfiakat a hozzászólás, vélemény alkotás lehetőségétől. Azt gondolom az egyenlő jogok
kérdéséről, hogy minden embert megillet nemtől, kortól, vallástól, nemzetiségtől és még ki tudja mi mindentől függetlenül.
Kevésbé hiszek az elkülönülésben, konfrontációban - sokkal inkább az együttműködésben, összefogásban. Így aztán délutánra
felhagytam a díszlet jellegű részvétellel és turistává vedlettünk.
** Az étkezésekről
Az ebédeket valamilyen húslevessel kezdtük. A második fogás mindig valamilyen sült (sertés, szárnyas, marha) és köret,
harmadik fogásként desszert. A vacsora általában nagy kupac aprított zöldséggel indult. Én nyuszi eledelnek hívtam és annyit
fogyasztottam belőle, hogy maradjon hely a második fogásnak. Egyik este sült hal volt. Ádámot megkértem a fej eltávolítására
és hogy mérsékeljem a szálkákkal való találkozás veszélyét - öt ujjas módszerrel estem nekik. Volt mindig ruhaszalvéta
- ezt inkább az ölembe terítettem, volt papír szalvéta is, tehát viszonylag tisztán úsztam meg a táplálkozást. Ha mégse,
akkor akár a földszinten, akár a nyolcadik emeleti szobáinkban fokozhattuk tisztaság érzetünket. Sohasem maradtunk éhesek,
szomjúság enyhítéséről pedig később mesélek. A sütemények nem voltak különlegesek. Az itthon megszokott zamatokhoz képest
jellegteleneknek tűntek, de mindegyiket meg lehetett enni és meg is ettem őket.
** Még néhány műemlék
Ebéd után Ádám rendezte e-mail-jeit, majd nekiindultunk a gyalogos hídon és az aluljárón keresztül az Óvárosnak. Először
egy mecsetet látogattunk meg. Az iszlám vallás szerint a napi öt ima színhelye a mecset és sok helyen nem is léphet be nem
muzulmán ember. Az előtérben cipőinket papucsra cseréltük, majd beléptünk a terembe. A teljes padozatot olyan szőnyeg
borította, mint amilyenek gyerekkoromban a az iskolai tornatermekben voltak. Berendezési tárgy nincs, a Mekka felé néző falon
van csak jelzés a vallásukat gyakorlók számára. A leírások szerint szószék elvétve fordul elő mecsetekben és az általunk
meglátogatott helyen nem volt. Utólag olvastam, hogy a cipő levételénél ügyelni kell arra, hogy a lábbeli talpa ne legyen
felfelé, mert illetlenség a talpat muszlin ember felé mutatni. Viselkedni pedig úgy kell ilyen helyen, ahogy azt más vallási
intézményben szokásos: csendesen, illendően zárt ruházatban. Talán érdekesség - imádkozó muzulmán előtt soha, mindig csak
mögötte szabad elhaladni. Végül egy gondolat, ahogy a fogyatékos emberekről gondolkodik az iszlám: A sérült, fogyatékkal élő
emberekkel figyelemmel, tisztelettel, megbecsüléssel kell bánni és ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint az ép, egészséges
embereket.
Az ortodox Szűz Mária templom volt sétánk következő állomása. Belépve a templom ajtaján egy kis udvarba jutottunk, ahol
vaslábakon állt a harangláb. Tovább haladva bejutottunk a terembe, ahol ennél a vallásnál megszokott aranyozott, egyszerű
felületek fogadták a betérőt. Körül sétáltunk a teremben majd kiléptünk az épületből. A templom mögötti szűk, óvárosi utcán
indultunk következő úti célunkhoz.
A római színház bejárata a műemléket magába foglaló terület legmagasabb pontján helyezkedik el. Néhány lépcső lefelé és máris
kipróbálhattam a magyar siketvak igazolványom nemzetközi hatóerejét: én ingyen, Ádám 5 leva ellenében léphetet be a
fantasztikus antik építménybe. Meg kellett küzdeni a különböző magasságú, szélességű és mélységű lépcsőkkel, de végül
épségben lejutottunk a legalsó szintig. Aztán jött az emeletes színpadra való felmászás. Az utolsó színpadi emeletet azért
már kihagytam ...A látogatás fáradalmait a műemlékre és a városra ránéző kávézó egyik asztalánál pihentük ki. Az üdítő mellé
meglepetésemre nagyon jó kávét is kaptam.
Nekilódultunk a fantáziánkat izgató nagy szobrot tartó domb irányába. Kiérve az Óvárosból be kellett látnunk, hogy az
érzékelhető távolság és a rendelkezésre álló idő nem áll arányban egymással. Este fél nyolcra a lengyel siketvak
szervezet vezetőjével volt randevúnk, így hát elindultunk szállásunk felé. Útközben érintettünk két parkot. Az egyikben
árnyékos helyen pár perc pihenőt tartottunk, a másikban megpróbáltunk két múzeumba is bejutni, de fél hat után már nem
engedtek be minket, bár hivatalosan hatig volt nyitva. Bánatunkban megkóstoltuk a helyi fagylaltot. Előbb nekem kérte Ádám a
csoki vaníliát, aztán magának rendelte meg a két gombócot. Mialatt a másodikat intézte a fagylaltos hölgy, Ádám udvariasan
kezembe nyomta a fagyimat. Nagy ribillió keletkezett! Kiderült, hogy Bulgáriában a fagylaltot grammra adják és a
fagylalt tartónak nézett szerkentyű egy mérleg, amely szalvétástul, tölcsérestül, gombócostul kijelzi a grammot és a
hozzátartozó fizetendő összeget. Szinte aszfalt alatt távoztunk a helyszínről ...
** Esti beszélgetések
Az ebédnél kijövet csípet el minket a lengyel siketvakok vezetője, hogy eszmét kellene cserélnünk. Még a magyar egyesület
vezetőivel levelezte le hetekkel ezelőtt ezt a megbeszélést, de úgy alakult, hogy helyettesítésre került sor. Ádámmal
álltuk a kérdéseket a szálloda halljában és a diskurzus belenyúlt a vacsora időbe. Már elbúcsúztunk a hallban, de amikor
beléptünk az étkező helységbe, Ádám látta, hogy van mellettük üres hely - így hát folytattuk a társalgást. Megtudtam, hogy Gregor 4
gyermekes családapa és az "orgonasípok" 12 évtől 19 évig sorjáznak. Elkérte a Skype elérhetőségemet, mert hogy gyermekei
angol nyelvtudását kihasználva később is beszélgethetnénk. Mire megdicsértem, hogy milyen jó apa. Gregor érdeklődést
mutatott a JAWS-hoz kapcsolható kis programom iránt, amellyel gyakorolni lehet a gépelést. Így lettem Gregor szemében
a programozók gyöngye, amelyre tósztot lehet mondani sörös poharainkat emelve ...
Már szobáinkban voltunk Ádámmal, amikor utolért minket a szlovén küldöttség telefonja: az iránt érdeklődtek, hogy volna
kedvünk egy kis beszélgetésre valamely kerthelységben, esetleg sör fogyasztása mellett. Kaphatóak voltunk, néhány perccel
később a recepciónál találkoztunk velük. Simonát még a tavaly nyári szilvásváradi táborból ismertük, ő vezeti a szlovén
szervezetet. Tünde jött vele a nemzetközi rendezvényre, aki önkéntes segítője a szlovén siketvak egyesületnek. A lányoknak
nem tetszett a szállodához közeli kerthelység, így a Marica folyó túlpartján kerestünk és találtunk olyan vendéglőt, ahol
a szabad ég alatt fogyaszthattuk el söreinket. Mármint hárman, mert Simona vállalva a józan ész szerepét, üdítőt fogyasztott. Tréfálkozás, ugratás - hamar eltelt az idő.
* a 2. munkanap
** a délelőttről
A teljes ülés első előadását Nadezhda Petkova, a fogyatékkal élő emberek vonatkozásában illetékes minisztérium egyik vezetője
tartotta. Előadása a siketvak emberek kommunikációjáról szólt. Nagy hatással volt rám Wolfgang Angermann-nak, az Európai
Vak Unió elnökének előadása a fogyatékkal élő emberek helyzetéről napjaink Európájában. Másnapi szünetek egyikében
tudtam odamenni hozzá és gratulálni a mondottakhoz. Azóta is azon tűnődöm: hol vannak a magyar vakok a nemzetközi
szintéren? 1983 és 2010 között fizettem tagdíjat az MVGYOSZ-nek illetve a VEGYKE-nek, de sem akkor, sem azóta nem hallottam
a magyar vakokat képviselő szövetség, egyesületek nemzetközi szervezetekben végzett munkájáról. A harmadik előadást a
vendéglátó bolgár siketvak szervezet elnöke, Dimitar Parapanov nevében olvasták fel. Az egyik workshop görög siketvak
gyerekek elleni erőszakról szólt, a másikat előző esti beszélgető partnerem, a lengyel Grzegorz Kozlowski tartotta a
lengyel tolmács szolgálatok gyakorlati tapasztalatairól. Az utóbbi érdekelt jobban.
** A közgyűlés első fele
Az Európai Siketvakok Uniójának harmadik közgyűlése az ebéd után kezdődött. Egy előre meghatározott 24 pontos forgatókönyv
mentén végeztük a munkát. A bevezető köszöntések után minden jelen lévő ország delegáltja egy nagy méretű fehér lapra írt
számot kapott, melyet felemelve vagy éppen lent hagyva történt a voksolás. Nekem a hatos sorszám jutott, mert hogy a tag
nemzetek névsorában a hatodik helyen van Hungary. Az ülés első napi levezető elnökének egy svéd Kiki keresztnévre hallgató
hölgyet, második napra pedig a finn szervezet elnökét, Szeppót választottuk meg. Ezen a délután felvett Franciaországgal és
Nagy-Britanniával 20 tagra bővült az Európai Siketvak Unió, de a teremben 15 nemzet delegátusai döntötték el a felmerülő
kérdéseket, hallgatta meg a beszámolókat, szavazta meg a javaslatokat. A taglétszám növekedése miatt az eddigi 6 tagú
vezetőség létszámát 9-re emelte a közgyűlés. Az egyes tisztségekre való jelölést aznap 19:30-ig lehetett megtenni. A
jelöléssel volt egy kis izgalom. Ellenőrizni szerettem volna, hogy az unió vezetőségi tagjelöltek között van-e Gangl Tamás,
a magyar egyesület elnöke. Ámde a választási bizottság orosz elnöknője, Nadezsda se égen, se földön nem volt fellelhető. A
recepción közölték, hogy Nadezsda nevű vendég előző nap kijelentkezett. A vacsorázó orosz küldöttség nem tudott a hozzájuk
tartozó hölgy hollétéről. Már lemondtunk a dologról, vacsoráztunk, amikor asztalunkhoz vezették az agyon keresett Nadezsdát
és megnyugodhattam a magyar jelöltet illetően. A nap zárásaként megismételtük az előző esti kapcsolat építő szakmai programot:
ugyanott, ugyanannyian, ugyanazt fogyasztottunk.
* Az utolsó munkanap
** Délelőtt
A reggelit követő közlemények, köszöntések után az első előadást a bolgár Anna Roydeva mondta el. Az alternatív kommunikációs
módszerekről hallhattunk érdekes tapasztalatokat. Több bolgár beszédnek volt magyar vonatkozása: a magyar egyesületi
vezetők, Királyhidi Dorottya és Kedves Éda neve hangzott el több alkalommal. Ők is részt vettek egy Európa Unió által
finanszírozott project-ben, melynek célja a Bulgáriában alkalmazható, siketvak emberek kommunikációját segítő módszerek
kidolgozása, máshol már sikeresen alkalmazott módszerek elterjesztése volt. A siketvakok helyzete az Európai Unióban.
Ez volt Sanja Tarczay előadásának címe. Mondandójának lényege az volt, hogy a siketvakság fogalmának meghatározása nélkül
nehezen tudunk előbbre lépni érdekeink védelmében, helyzetünk javításában. Az utolsó plenáris előadást Sergey Sirotkin,
az EDBU ekkor még elnöke, az orosz siketvakok vezetője mondta el, pontosabban az angol tolmácsa olvasta fel "Álomtól a
realitásig" címmel. A hallottakból nem sok maradt meg bennem.
A párhuzamosan zajló workshopokban egy bolgár tanárnő, Emanuela Krasteva beszélt a siketvak gyerekek oktatásáról, illetve
a spanyol Francisco Trigueros, szervezetének elnöke a Spanyolországi jeltolmács szolgálatokról tájékoztatta az érdeklődőket.
Nekem a gyerekek oktatása keltette fel a figyelmemet.
** Egy izgalmas délután
A máskor 2 órás ebédszünet ez alkalommal egy órásra rövidült. A nagy konferencia terembe vonult a szavazásban részt vevők
többsége, de hosszú percek teltek el amíg valamennyi szavazó megjelent. A király csinálók úgy gondolták, hogy a harmadik
közgyűlés előtt hosszú hónapokig legesélyesebb elnök jelölt, a norvég Geir Jensen az igén novemberben esedékes manilai
világ uniós közgyűlésen induljon az elnöki posztért. Így kontinensünk siketvak uniónk első embere címéért három jelölt
versengett. A szavazás titkos volt valamennyi tisztség esetén. Az általános menete egy egy szavazássorán a következő volt:
az elősző napon kapott nagy fehér lap az ország sorszámával fel, kitöltendő szavazólap borítékkal megérkezik, Fehér lap le
szavazólapon ikszelés, borítékba berakás fehérlap fel a zárt borítékot elvitték fehér lap le számolás eredmény hirdetés.
Hét szavazás volt. Ha valaki több tisztségre is jelölt volt és megválasztották, akkor kivették nevét a később sorra kerülő választások jelöltjeinek névsorából. Az elmúlt ciklus elnöke, az orosz Sergey Sirotkin 3, házigazdánk a bolgár Dimitar
Parapanov 4, az elmúlt ciklus alelnöke a horvát Sanja Tarczay 8 szavazatot kapott. Tehát a közgyűlés véleményt nyilvánított
az oroszok 4 éves munkájáról és ez végig érződött a szavazások során. Például az egyedüli orosz jelölt mindösszesen 10
voksot kapott a lehetséges 15-ből, vagy a választási bizottság norvég és fin tagja 15-15 szavazatot kapott, az eddigi
választási bizottsági elnök, az orosz Nadezsda csak 13-at.
Az ebédnél már ugrattam Sanját, hogy szerintem ő fog nyerni az elnöki versenyben, amire kedvesen hitetlenkedett. Aztán a
szünetben odamentem gratulálni és csak annyit mondtam: "Ugye megmondtam?". Aranyosan nyakamba borult, puszit is kaptam.
Mondtam is Ádámnak, hogy most egy ideig nem mosakodok ...
Az utolsó szavazásnál Gangl Tamás révén voltunk érdekeltek: 6 jelölt maradt a megelőző választások során a lehetséges 5
vezetőségi tag helyére. Itt az orosz jelölt kapta a legkevesebbet, tehát a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke, Gangl
Tamás vezetőségi tag lett az Európai Siketvakok Uniójában.
Az új EDBU elnök a választási procedúra végén aznap estére alakuló ülést hívott össze. Odamentünk hozzá megkérdezni,
hogy Tamás képviseletében megjelenjünk-e. Kérdésünkre igenlő választ kaptunk.
** Záró Gála és az új vezetőség alakuló ülése
A vacsoránál kivételesen aperitif várt minket bolgár gyümölcs pálinka alakjában. Az étkezés során folyamatosan zajlottak a
felszólalások, majd egy kis műsorral kedveskedtek a házigazda siketvakok művészeti csoportjai: egy háromrészes pantomim
paródia illetve népdal énekek voltak előadva a nagyérdemű szórakoztatására. A vacsora végén elbúcsúztunk a szlovén
barátainktól, akik már a hajnali fél ötkor induló busszal igyekeztek repülőgépükhöz.
Az alakuló vezetőség színhelyéül szolgáló terem kinyitásáig sorra búcsúzkodtunk azoktól a kedves emberektől, akikről úgy
tudtuk - már nem találkozunk velük elutazásunkig. Szinte mindenki üdvözölte általunk Tamást és várják a jövő évi
rendezvényünkkel kapcsolatos híreket. Elhelyezkedve a teremben Sanja üdvözölte a megjelenteket, kérte, hogy a kiosztott
papírlapokra írjuk fel minden tisztség viselőnek nevét, korát, e-mail elérhetőségét. Ötleteket kért az idén 10 éves Európai
Siketvak Unió megünneplésére, javaslatokat munkabizottságokra és még egy sor dolog jelezte a munkaintenzitás fokozódását.
Mindezt kedvesen, de határozottan végezte. A 20 perces eligazítás végén tapssal fejezték ki a jelenlevők a tetszésüket.
Valamennyi siketvak sorstársam nevében, de akár valamennyi fogyatékkal élő embertársam nevében kívánom innen is az új
testületnek az eredményes munkát világunk jobbítása érdekében.
Az est végére egy kedves mozzanat: Sanja a búcsúzásnál kérte, hogy tanítsuk meg a "jó éjszakát" helyes kiejtésére, aminek
örömmel eleget tettünk.
* A hazautazás napja
** Utolsó órák a bolgár földön
Hét órára állítottam a telefon ébresztőt, hogy legyen időm a nyugodt csomagolásra, a lakosztály átvizsgálására
nehogy már ott maradjon valami. A reggelinél is még búcsúztunk akitől lehetet, majd a nyolcadik emeleti szobánkat
csomagjainkkal elhagyva a recepcióhoz mentünk. Megpróbáltuk volna visszaváltani megmaradt leváinkat, de sem a szállodában,
sem a városban nem voltak nyitva az üzletek: ezen a napon nemzeti ünnep lévén az országban - mindenütt zárva voltak a boltok.
Az éppen kijelentkező angolok útleveleit elkeverték a szálloda alkalmazottai, így éppen hogy pontosan értünk a 9 órakor
Szófiába indulóbuszhoz. A búcsúzkodó mosolygós Alex alig tudott leugrani a járműről és máris megállás nélkül robogtunk a
bulgáriai főváros egyes termináljára. It köszöntek el az angolok, mert nekik innen szállt fel a gépük. A kettes terminálra
már csak az orosz küldöttség 9 tagja és mi ketten mentünk. Felajánlottam az orosz küldöttségnek egy órányi beszélgetést,
amit először elfogadtak. Kértem még egy kis türelmet, amíg elintézzük a becsekkolást és csomag feladást - erre jelezték,
hogy nekik öt órájuk van a gépük indulásáig és addig sétálnak a repülőtéren kívül. Így elhárították a társalgás lehetőségét,
elbúcsúztunk. Elintéztük a helyfoglalást, feladtuk a feladandót és egy szendvicsre, kávéra letelepedtünk egy büfé közelében.
Pár perccel később igyekezve az ellenőrzést végző beléptető ponthoz,Ádám integetett az éppen ott "sétáló" orosz küldöttségnek ...
A vámmentes részen volt időnk keresni, vásárolni némi szuvenírt a hazaiaknak és még a maradvány levánkat is
visszacseréltük euróra.
** Levegőben és földön
Az LH 1703-as járat, vagyis a müncheni gép késve indult. A fedélzeten az utolsó előtti sorban, a 29.-ben foglaltunk helyet.
Még Plovdivban hallottunk a várható hűvösödő időjárásról, így nem volt meglepő a kissé zötyögősre sikeredett utazás. A gépből
kilépve a több mint tíz fokos hőmérséklet csökkenés kissé mellbe vágott, de szerencsére az épületen belül elviselhető
környezet várt ránk. A több mint három órás várakozás során kétszer is ittam kávét: meglepődtem, amikor kiderült: ingyen
szolgáltatásról van szó, bár a fekete leves minősége olyan is volt ....Végre eljött az LH 1682-es járat beszállási ideje.
Újabb meglepetés: a megszokott jobb oldalt 3 bal oldalt 3 ülés helyett 2-2 férőhely volt, tehát kicsi géppel repültünk haza.
Nem is emlékszem olyan repülésemre, ha volt egyáltalán ilyen, amikor ilyen pindurka gépen tettem meg az utat. Némi késéssel
ezzel is hazajutottunk és Eszterke várt minket a kijáratnál. Tréfálkoztam vele, hogy Bulgáriában az Eszter nap nemzeti ünnep,
valójában május 24-e - A szláv írásbeliség és kultúra napja a dél-európai országban, mint azt utólag utána olvastam. A
tömegközlekedéssel hazatérve 8 óra után már otthon meséltem a dolgokat a családnak egy adag tökfőzelék Eszter módra
fogyasztása közben.
Köszönöm szépen a Siketvakok Országos Egyesület vezetőségének, hogy lehetőséget adtak e nemzetközi eseményen való részvételre.
Remélem sikerült öregbíteni hírünket a nagyvilágban. Nagyszerű élmény volt megtapasztalni az emberek igyekezetét a többre,
a jobbra.
Üdvözlettel Miklós
2013.06.03.
