Requiem
In memoriam Rácz Lilla.
Nem búcsúztál el a háztól, hová
kis könnyű lépted mindig visszavitt,
többet láttál, mint sok látó,
költőlány - benne élt a hit.
Benned élt öröklét igéje - - mentél
mentél napi kenyér után,
utolértek a párkák, s olló nyisszant
egy őszi délután...
Nem búcsúztál Szövetségtől,
a braille könyveket most is Te írod,
hiába van kinyújtva tested,
hiába hív rögből - rög sírod;
nem búcsúztál el - Jó szülőid,
akik a fénybe röptetőd,
nem is szülők - lettek szívemben
bátor, megedzett piros rózsatők.
Nem búcsúztál el testvéredtől,
barát, kolléga elmaradt,
nem hihettem, hogy maholnap
fekszel agyagos, sárga hant alatt?!
Nem búcsúztál el - drága Lilla,
s majd ki ír nekem levelet?
mikor örömben, búban, titokban
elém tártad látó-szép lelkedet?
Hogyan búcsúzzam drága Lilla,
örök Barátság. Az volt a frigyünk,
mondjunk együtt egy verset újra
botjainkkal majd tovább megyünk...
Hogyan búcsúzzam - drága Lilla,
ha ősz, meg szél, meg lomb is betemet,
csak ennyit mondok - búcsú helyett örökké - érzem nevedet!
